1. Az Ég lakói jól tartották a Szövetséget, Áldás és bőség fénye özönlött a Kusok földjére.  ÉN-LIL vetőmagjai kalászba serdültek és gazdag termésük megadta a mindennapi kenyeret.

2. A Tudás Fája is ontotta gyümölcseit és a „tudatlanság”—amit az ősi nyelv SAG-KUG-GA néven mondott – Tudássá lett a Fény özönében.

3. A földi élet sok új tapasztalata – az égi tanítók sugallata által – és a Fokos erejével, a Kusokat tudókká, okosokká és bölcsekké tette.

4. Ekét csináltak s avval szántottak.  Vetettek és arattak.  Minden munkához szerszámot alkottak.  Házakat építettek először sövényből, farudakból, nádból, aztán téglát vetettek.  Azzal készítették szép házaikat és a sok ház egymás mellett szép várossá lett.  Földjeiket öntözőcsatornákkal táplálták és a bőséges víz életet adott minden növénynek, veteménynek, fának a Nap áldott sugara alatt.

5. Mert ahogyan folyókká lettek a „kezdet” forrásai, úgy a kusok népe is igen megszaporodott.  Először csak a folyók mentén telepedtek.  Aztán átkeltek a folyókon és megkerülték a tengereket is.  Tutajokat, csónakokat és hajókat épített a Fokos ereje és kenderből szőtt vitorláikba kapaszkodó szél vitte azokat a vizeken.

6. És minden úgy volt, mint a Kezdetben.  ÍZ-TEN ereje az életet a NAP fényével adta és ez a Fény Lélekként tündökölt a Föld emberében.  Mert Földből, Vízből és Tűzből lett az ember világa és az Élet lehelete vette körül azt.  A Földön kívül – ÍZ-TEN Nagy törvénye szerinti – Nagy Rendben keringtek az anyaggá lett Világok a nekik is Életet adó Napjuk körül.

7. Az Égből a Fényözönnel szállt az áldás a Földre, de az anyagból lett Föld elemei még nem találtak nyugalmat.  A Föld gyomrából kitört a tűz és meglódította a vizeket és a vizek elöntötték a Földet hol itt – hol ott.

8. Az Égi lakók aggódva nézték a földi tüzek tombolását és a vizek száguldását.  Mert a Földön sokfelé tomboltak az elemek.  Csak a Kusok országaiban lakozott a békesség és a nyugalom.

9. ÍZ-TEN-ben élő és örökkévaló anyai erő, akit mi AMA-PALIL-nak – az égi teremtő hatalmasság Édesanyjának – neveztünk, egyik leányára bízta a földi teremtmények óvását és gondozását.  Mert nemcsak a „kosiak” a Kusok éltek már a Földön.  Ők érkeztek „elsőként”, de a „kezdetben”, amikor a Föld Napja már más csillagképeken át ért a Földre, betelepült a Föld a többi csillagképek szülöttjeivel is.  Szükség volt hát az égi gondviselőre, aki a földi teremtményeket óvta az elemek tombolásában.  Mert bizony sokáig tartott, amíg a Tüzek megnyugodtak és a Vizek elcsendesedtek.

10. A Kusok NIN-TUD-nak – a „mindentudás Nénjének” nevezték égi oltalmazójukat, aki a Föld lakóinak gondját viselte.  NIN-TUD – a tombolások idejében – két éltűvé változtatott sokakat a Föld lakói közül, akik félig hal – félig ember testtel átélték a víz-tengerek árjának pusztítását és a tüzek elől a vízbe menekült.

11. A Kusok földjeit és népeit nem érték el a földi tombolások.  Népükhöz a Fokos Szövetségének erejével a földi uralkodó hatalom az Égből szállt alá a Rend Trónusával és a TUDÁS Koronájával, amit ÉN-LIL tett az első EM-BAR fejére.  És ÉN-LIL akarata teljesedett.  A Kusok népe boldogságban, örömben és bőséggel ellátva élt ÍZ-TEN Rendje és Törvénye szerint.

12. Gyarapodtak a jóságban és a tudásban, mert a „minden tudás Nénje” – NIN-TUD – bölcseket, tudókat adott közéjük, akik a Tudás Fényének lettek birtokosai.  „KAL” nevet adott az ősi nyelv e bölcseknek és a hegyet, ahol a Tudás Fája volt, KAL-DU-nak – a „TUDÁS HEGYÉNEK” nevezték.

13. Az időmúlásával a kosiak mind „tudók” lettek, mert az ősi KAL-DU földjéről mindenűvé elmentek a bölcsek és tanítók oda, ahol a „kosiak” éltek.  Le a nagy folyók mentén, át a tengereken és a nagy hegyeken túl is.

14. Legelőször a délfelé ömlő két nagy folyó mentén terjeszkedtek.  Az egyiket BARANA, a másikat IDIGLAT néven különböztették meg.  A folyókban élt halak sokassága jó étele volt az új telepeseknek.  A medréből, partjairól szedett puha agyag szolgált a téglák készítésére de formáltak belőle agyagedényeket, tálakat, fazekakat, korsókat is, melyeket a Nap tüze keményre szárított.

15. Azután tüzet is csiholtak úgy, amint NIN-TUD megtanította őket a tűz élesztésére.  A tűz erejével erős téglákat égettek.  Az égetett téglákkal házakat is és hamarosan sok hatalmas városuk lett a két folyó országában, amit KAL-DA-nak – a bölcsek, megvilágosodott Kal-ok országának neveztek.

16. Sajnos a sok városból csak „öt-nek” a nevét ismerjük eddig.  A sok káldeus agyagtáblán csak a következőket találtuk:  ERIDU. . . volt „az elhívottak” városa.  NUN-KI ékjelekkel van írva a káldeus agyagtáblákon.  Védelmezője és oltalmazója az égi lakók között Dingir-NU-DIM-US,  aki – neve szerint – „nem küld halált”.  Itt volt a „Tudás” háza.  Itt tanították a bölcseket, okosokat, akik ÍZ-TEN papjai lettek, de ők voltak az emberi egészség gondozói is és a betegségek gyógyítói.  ALULIM volt a neve annak, akit az égből jött földi királyságra NIN-TUD ide küldött és itt ő 28.800 évig uralkodott.  ALAGAR  következett utána és 36.000 évig élt.  BAD-NAGAR-DIS nevű városban laktak a „dicsőített kosarak” készítői és rajtuk NIN-KURSAG égi szeme őrködött.  De nem csak nádkosarakat tudtak készíteni itt, hanem hajókat is csináltak összefonott nádkötegekből, csónakokat és kerekes kocsikat is.  ERIDU királysága aztán itt telepedett meg – szintén, mint az égből rendelt földi hatalom és itt uralkodtak EN-MEN-LU-ANNA 43.000 évig, EN-MEN-GAL-ANNA 28.000 évig és DUMUZZI, az Ég Hű Pásztora 36.000 évig.  PIR-PIR-AG – volt a másik városuk.  Neve annyit jelent: „a Fényözön városa”. 

Oltalmazójául volt rendelve:  PA-BIL-HARSAG. . .   „a fény igaz pásztora”.  Ide hozta át aztán NIN-TUD az égből rendelt királyságot és EN-SIPA-ZIANNA 28.800 éven át volt a király.  PIR-KIB-NUN – volt a „fény bölcseinek a városa” és maga a NAP-ISTEN oltalmazta azt.  Itt laktak az „Ég ügyelői”, akik jól ismerték a Napútját és az Ég csillagainak a járását.  Ők olvastak az „Ég Könyvében”.  Uralkodójuk – NIM-TUD akaratával – EN-MEN-DUR-ANNA volt 21.600 éven át.  Aztán az uralkodás központja KUS-KUR-RU nevű város lett. Itt laktak a „hegyi kusok”.  NIN-LIL, a lélek anyja oltalmazta őket.  Ez volt az utolsó hely az égből jött uralkodó hatalomnak és UBARTUTU volt itt a király 18.600 éven át.  Ebben az „öt” városban „nyolc” kiválasztottja volt az égből a földre küldött királyságnak és azok 241.200  éven át irányították a földi életet az égi lakókkal kötött Szövetség szerint.  A Tudás Fája jó gyümölcsei sok okosságot, tudást és bölcsességet adtak a káldeus népnek, a Kusoknak.  Megtalálták az érceket a földben és mesterei lettek a fémöntésnek.  Házi állataik voltak.  Teheneket, juhokat fejtek és a tejből sajtot, túrót és vajat készítettek.  Öntözőcsatornás termőföldjeiken mindig bőséggel arattak.  Fonalat csináltak a juhok gyapjújából, lenből és kenderből és fontak, szőttek.  Igavonó állataikra járomot tettek.  Készítettek ekét és boronát is. De ők faragták az első TILINKA-t is a nádból, az első kürtöt az ökör szarvából és ők fújták ezeken az első dallamokat is ÍZ-TEN és ÉN-LIL dicséretére.

17. Mert még jól élt emlékezetükben az, hogy ADAMU volt ősapjuk és – az égi NIN-TI-ből a földön ősanyjuk – HÉVE, akik KAL-DU-ban, a nagy hegyek vidékén szálltak le az égből a földre.  Apáról fiúra szállt az a szent titok is, hogy az égi szárnyas Kos vezette őket a Tudás Fájához, ahol ÍZ-TEN a Föld javait és az egyesülés boldogságát ajándékozta nekik, mely Nagy Ígéret bizonyságaként szülte – az égi-lakó NIN-TI-ből földi lakóvá lett – HÉVE a földi világ első ügyelőjét – HÉVEKUST.

18. E nagy hagyomány tudatában, KAL-DU-ra a Tudás Hegyére való emlékezés miatt építettek a sík vidékeken hegyhez hasonló torony-templomokat.  Minden városukban.  Ezeket ÍZ-TEN dicsőítésére emelték.  Téglákból raktak vastag falakat és az emeletek száma „hét” volt.  E torony templomok tetején volt az „Ég-figyelőinek” hajléka, akik éjjel-nappal figyelték az eget és írták agyagtáblákra.

19. A torony-templom neve a KAL nyelven „HÉZIKAL-MA”. . . azaz „az örök élet országának temploma” – volt.  De sokféleképen nevezték e templomaikat.  Mondták azt is, hogy:  „Isten szemének háza.”,  „az Élet helye” és úgy is hogy: ZI-KUR-KAL. . .vagyis „az Élet Hegyének őrzője”. . . és ők úgy hitték, hogy mindegyikben ott van ÍZ-TEN, amikor imádkoznak hozzá és segítségét kérik.  E templomokban szentelték meg eredetük titkának hagyományait és tudatosították utódaikban eredetük valóságát.  Így tanítottak:  „Kezdetben a szárnyas és tündöklő Égi Kos vezette ősanyánkat és ősapánkat az Égből – a Földre, a Tudás Fájához és így ők lettek a Minden Kezdet első földi teremtményei”.

20. Ennek emlékére formáltak színaranyból egy szárnyas kost és a Tudás Fáját is hozzá.  Oltárukra tették azt, hogy hirdesse minden leszármazottúknak a „kosi nemzetség” ÍZ-TEN-től kapott azon kötelezettségét, hogy a Tudás Megtartói legyenek.  De ezzel teljesítették NIN-TUD azon óhaját is, melyet így mondott: „Munkálkodjatok, hogy a KOS ÉKE TÜNDÖKÖLJÖN A FÖLDÖN”.

21. Így lett az aranyból formált „égi KOS” a „Minden Kezdet” örök jelképe a kosiaknál.  De arra is emlékeztette őket mindig, hogy ősapjuk – ADAMU – volt ÍZ-TEN egyetlen teremtménye az égi szellem-világában, akit ÍZ-TEN akarata – már az égi lakók között – anyagi testben teremtett és így a kosiak – vagy KUSOK – mind-mind égi származású Isten-Fiak, hiszen szülőanyjuk az Élet Anyja – NIN-TI, aki ADAMU-val a Földre szállva – HÉVE lett itt a földön.  És azért nevezték magukat a kosiak KUS néven, hogy elkülönítsék nevüket az égi szárnyas KOS fogalmától.

22. KUS szó alatt tehát a „Minden Kezdet” – az égi KOS csillagkép idejében földre érkezett Isten-Fiak – leszármazottait kell érteni, akik ÍZ-TEN tökéletességének és hatalmasságának a világából érkeztek a Földre.  Ezt a MAS-VILÁGOT ők így nevezték:  KÁM. – tehát: KÁM-ból jött a földre az EM-BAR és leszármazottai lettek a földi kezdet népe: a KUS.

23. És a KUS nép nagyon jól tudta azt, hogy ÉN-LIL leszállt a földre és annak belsejét magokkal, ércekkel és minden jóval ellátta, mielőtt oda életet adott.  A KUSOK magukat ÉN-LIL népének tartották, hitték és NIN-LIL-t pedig ÉN-LIL párjának vallották.  Így imádkoztak ÉN-LIL-hez:  „ÉN-LIL urunk! TE, ki sorsunkat megszabtad és bizalmaddal népednek választottál Világunk Édesapja, a REND és a TÖRVÉNYADÓJA, Népünk Pásztora, Napkelettől-Napnyugatig, add a Kegyelmedet nekünk.”

24. Nagyon sok idő múlt el így a „kezdet” óta.  Az égből a földre küldött uralkodó hatalom – a Fényözön által – bőséget, boldogságot, gazdagságot és békességet teremtett a káldeusok földjén.  De a „bőség” fiai nagyon sokban különböztek már a „kezdet” fiaitól.  Mert a „bőséget” a tudás és a műveltség magas foka hozta és a „bőség” fiainak a „kezdet” sok munkája, ügyessége és találékonysága biztosította a jólét és a gondtalan élet feltételeit.

25. És most a „bőség” fiai megfeledkeztek az égiekkel kötött Szövetségről.  Azt hitték, hogy a Föld embere egyedül is tud élni – az égiek segítsége nélkül.  Hát élt is – ÍZ-TEN kegyelméből – a kezdettől fogva tejjel-mézzel folyó, áldott bőségben, ami körülvette őt.  De amíg a „kezdetbeli” ősök ártatlansága megelégedett a földek sok szép termésével, a fáknak gazdag gyümölcseivel itt, a boldogság honában, a „bőség” fiai – a Tudás által épített pompás városaikban – a szeretet helyett a vetélkedést választották.  A régi ártatlanságot az önzés váltotta fel és ÉN-LIL népe lelkében elszegényedett.  A tiszta gondolatokat a sötétség takarta be és elmaradtak ÉN-LIL dicséretében.  A nép ismét SAG-KUG-GA, azaz tudatlanná lett.  ÉN-LIL-hez csak akkor fohászkodtak, ha betegség gyötörte őket, vagy a bajok sokassága nehezedett rájuk és a földi kincsekkel pompázó Káldea díszes palotainak lakói már nem hallották az Ég üzenetét.

26. Pedig nagyon fontos lett volna – éppen most – a SZÖVETSÉG megtartása.  Fontos lett volna az égi-lakokkal való kapcsolat, azok szavának értése és megfogadása, mert a földi elemek háborgása most éppen a Káldeusok földjét közelítette.

27. Az Ég lakói szorgalmasan küldték a figyelmeztetést  a Föld emberének arról, hogy a földi vizek tombolásba kezdtek.  Hogy a Föld gyomrából kitörtek a tüzek és sűrű, sötét felhőkből szakad a vihar, melyet iszonyú szelek ereje sodor a Káldeusok földje felé. – De pusztába kiáltott szó lett az égiek intése, mert a földiek egymástól nyerve a dicsőséget – nem keresték már ÉN-LIL dicsőségét.

28. NIN-TUD és vele a földi édes anyák oltalmazója – az égi INANA – hullatták bús könnyeiket, de a Föld öntelt embere már azt sem vette észre, hogy e könnycseppekből fakadtak a gyöngyvirágok.

29. ÉN-KI is tűnődve nézte teremtményeit.  Figyelte templomának papjait, amint selyemben, aranyruhákban pompáztak és – bár ÍZ-TEN földi helytartóinak hirdették magukat – nem ÍZ-TEN dicsőségét szolgálták, hanem a templom gazdagságát és kincstárát gyarapították.  Földi hatalmasokat dicsértek és nem ÉN-LIL, -- Napkelettől Napnyugtáig terjedő – örök, égi királyságát.  Nem voltak többé ÉN-LIL hűséges fiai, hanem országuk bőségének gazdag és ÍZ-TEN-t feledő hatalmasai, akik a hatalomban – szeretet nélkül vetélkedtek egymással.

30. Az Ég lakói szomorúan nézték a Föld embereit.  És – amikor ÉN-KIL az égi lakók nagy szomorúságát látta, szózata így hangzott: „Én az erőmet adtam nekik, hogy – mint Isten-Fiak – azzal uralkodjanak a Földön.  Teremthetnek és rombolhatnak.  Követhetik a test és az anyag kívánalmait is, de élniök kell az én Lelkem erejével.  Úgy mondtam nekik, amikor SZÖVETSÉGET kötöttem velük, hogy amíg Bennem maradnak a szeretetben, én is ő bennük vagyok és, amit kérnek, azt megadom nekik.  De aki nem marad Én bennem a Szeretetben – az kivettetik.”

31. Így szentesítette ÉN-LIL-nek – a Világ Világoságának  -- szava azt az ítéletet, amit – az ÍZ-TEN-t felejtő – földi ember önmaga felett hozott, amikor megszegte a Szövetséget és nem ügyelt többé az Égi szóra.  Nem ügyelt, mert önhiten azt vélte, hogy ÍZ-TEN nélkül is élhet.  Élt is addig, amíg a közelgő vész el nem érte.

32. De a gazdagságban pompázó földi hatalmasok között mégis akadt egy, aki megtartotta ÉN-LIL Szövetségét.  EGY – aki nem feledkezett el a Kusok őseinek ígéretéről és népével együtt – buzgó imádkozással – ÍZ-TEN-nek adott dicséretet.  KUS-KUR-RU város királyának – UBARTUTU-nak – fia volt az, aki hűséggel szolgálta a Világ Világosságát és minél jobban látta a többi város népének ÍZ-TEN-től és ÉN-LIL-től való elfordulását, annál jobban intette népét – így: „Magasztaljátok ÉN-LIL-t a Világ Világosságát lelketekben, mert Ő jó és irgalma örökkévaló.”  És a nép követte királyát.  Így – együtt – tartották meg a régiek által kötött SZÖVETSÉGET.

33. ÉN-KI örömmel látta KUS-KUR-RU lakóinak szívbeli hűségét és UBARTUTU fiát – ÍZ-TEN-hez való ragaszkodása szerint – ZI-UD-LIL-DU néven illette, ami a Káldeusok nyelvén annyit jelent: „a LÉLEKTŐL SZÜLETETT ÖRÖKÉLET”.

34. ÉN-KI segíteni akart a hűségben és szeretetben élő híveinek és ezért megjelent álmában ZI-UD-LIL-DU-nak és mondta neki:  „Állj a fal mellé.  Szedd össze népedet és sietve építsetek egy hatalmas bárkát.  De ne nádfonatból legyen az, hanem erős fából készüljön és tetőt is ácsoljatok rá, hogy a víz felülről se ömölhessen bele.”

35. ZI-UD-LIL-DU –amint felébredt a különös álomból – kiment a hatalmas templom falához és az álomban látottakat eszmélte éppen, amikor fülébe egy szózat csengett így:  „Ennél a falnál építsd a bárkát és tedd bele egész nemzetségedet.  Sietve siessetek, mert Vízözön közeleg, mely elpusztítja országotokat.”

36. ZI-UD-LIL-DU akkor leborult a templom fala mellett és így kiáltott az Ég felé hangos szóval: „ÍZ-TEN! Áraszd ki ránk Szent Lelkedet és minden új életre kél majd.  Te vagy a Hatalmas, aki megújítod a Föld színét.”  Aztán összehívta népét és egy hatalmas bárka építésébe kezdtek – Az égi szózat szerint.  Hosszú cédrusfákból ácsolták annak gerincét és vastag pallókkal borították be azt.  Szurokkal töltötték ki az illesztéseket.  Magasra építették és jól kiszámították a merülését, hogy az egész népet elbírja majd.  Betetőzték úgy mint ha hatalmas ház lenne az.  Csak egy nyílást hagytak rajta, melyre nagy kaput illesztettek, de az is úgy csukódott, hogy azon a víz nem tudott behatolni.  A nagy bárkában volt helye KUS-KUR-RU minden emberének és minden állatának.

37. És mialatt KUS-KUR-U népe szorgalmaskodott és éjjel-nappal ácsolták nagy bárkájukat, a többi városokban csak folyt a földi örömökben, jólétben, bőségben a gondtalan és önző élet.

38. Aztán egyszer csak megindult a fergeteg.  Sötét felhők borították el az eget.  Napsugár helyett villámok ezrei csapkodtak mindenfelé és megnyíltak az egek csatornái.  Ömlött a víz és a szelek iszonyú erővel seperték mindenüvé a szakadó eső vizét a Káldeusok földjén.  De hatalmas vízár is ömlött a földön a szelek sodrásával és lassan elborított mindent.  Embert, állatot, házat, várost és a nagy pálmafák ágai sem látszották ki a víz tengeréből.  Hét napon és hét éjszakán át tombolt a vizek árja a földön és hét napon és hét éjszakán át ömlött a víz az égből.

39. És elpusztultak mind a városok és minden ember is, csak KUS-KUR-RU népe húzódott be a nagy bárkába és berekesztették jól annak ajtaját is.  A templom fala mellett állt a bárka, és amint nőtt a vízözöne egyre jobban úszott a vízen az.   Amikor pedig a vízözön a templomot is elborította – a víz tenger színén sodorta a bárkát a déli szél észak felé.

40. Hét nap és hét éjjelen át a szökőár és a felhőszakadás viharjának vize elborította a földet.  Egyedül ZI-UD-LIL-DU  nagy bárkája dacolt a vésszel és úszott a hatalmas tengerré vált vizek tetején.

41. A hetedik napon aztán elcsendesült a vihar.  Lelohadt a szél ereje és elmúlt a fergeteg.  Szétnyíltak az Ég felhői és áldott sugarát szórta le a víz özönére a Nap.  Fény jött újra az égből.  ZI-UD-LIL-DU kitárta a bárka nagy kapuját és napsugár ömlött a bárka belsejébe is.  ZI-UD-LIL-DU akkor népével a Nap felé fordult és hálaadó imával köszönték meg a Napisten áldott sugarait.  – Aztán a király leöletett egy ökröt és hozzá egy juhot is levágatott.  Öröm lakomája volt a megmenekült nemzetségnek és amikor a nap lenyugodott, az égi bika fénylő, hatalmas szarva tükröződött a vízen és adott nekik világosságot.

42. Az égi és földi életek felmagasztaltja, Bölcsességet vihart apaszt el és magasztos léteket teremt.  Az Ég ÉN-LIL-je az Ég és Föld életerejét adta beléjük, így megint a Föld újra-virágzását rendelé.

43. Ám ZI-UD-LIL-DU, a megmaradt király, alázatosan borult le ÉN-LIL elé és ÉN-LIL – az égi lakókhoz hasonló – örökéletre hívta el őt, örökéletet teremtve belé.  Aztán „ a királynép magjának megtartója” nevet adta neki.

44. Örök lakóhelyül a hatalom hegyét, NI-TUK-KI hegyét rendelte részére.  Ez az az ország, amelynek leírt nevét a későbbi időben „DILMUN” –nak olvasták.  Ám a „TUK” szónak vélt írásjelet a Káldeusok a „KOS” csillagkép nevébe is bele írták, de ők ezt a jelet „HUN” szónak olvasták.  Így lett – a mai napig – káldeus nyelven mondva – a „KOS” csillagképnek a neve „mulLU-HUN”. . . és ez azt jelenti: „a HUN-EMBER-CSILLAGA”.  De még más formában is leírták a káldeusok a „KOS” csillagkép nevét . . . Így: „mulLU-HUN-GA”.  Ennek jelentése pedig: a „HUN-EMBER-HÁZÁNAK CSILLAGA”.  Ezek értelmében, a régi káldeusok nem NI-TUK-KI, hanem NI-HUN-KI„KUR-NI-HUN-ki” módón, akkor ezt a kifejezést „HUN-ORSZÁG HEGYE” –nek kell értelmezni.  ZI-US-LIL-DU-nak, a vízözön hajósának, az égből a földre rendelt uralkodó hatalom királyának, ÉN-LIL népe megtartójának, örök lakóhelyéül, ÉN-LIL így HUNORSZÁG (DILMUN) hegyét jelölte ki.  És ott él örökre az, aki hűségesen megtartotta ÉN-LIL SZÖVETSÉGÉT. néven ismerhették ZI-UD-LIL-DU örök lakóhelyét, vagyis azt, amit a káldeusok után Káldeába települt új népek már DILMUN-nak neveztek. 

A régi káldeusok szerint olvassuk az agyagtábla ékírásos szövegét 

A VÍZÖZÖN ELŐTTI KÁLD VÁROSOK KÉSŐBBI NEVEI:

ERIDU. . . neve megmaradt a mai napig.

BAD-NAGAR-DIS . . . BAD-TIBIRRA

PÍR-PÍR-AG . . . szemita nyelven ismert, így: LARAK

PÍR-KIB-NUN . . . mai neve: SIPPAR

KUS-KUR-RU . . . ugyancsak szemita nyelven: SURUPPAK

ZI-UD-LIL-DU nevét sok assziriológus – helytelenül – ZIUSUDRA-nak olvassa

A szemita-akkád nyelven írt „vízözön eposz”-ban neve: ÚT-NAPISTIM, ÚT-NAPISTU vagy ÚT-NAPISTEN.

Forrás