1582. február 24-én kelt az az Inter gravissimas kezdetű bulla, amellyel XIII. Gergely pápa (1572-1585) lényegében egyetlen változást eszközölt a Julius Caesar által i. e. 45-ben bevezetett naptáron: csökkentette a szökőévek számát.

A Julius Caearról elnevezett Julián-naptár szerint minden negyedik évet szökőévnek kellett tekinteni, míg a Gergely-féle, vagy másképpen Gregorián naptár ezt a szabályt úgy módosította, hogy az évszazadokat záró, tehát századdal végződő évek közül csak azok legyenek szökőévek, amelyeknek számjegye nemcsal néggyel osztható, mint a többi szökőévé, hanem négyszázzal is. Így 1600 szökőév lett, 1700, 1800 és 1900 nem, viszont újra szökőév lesz majd századunk utolsó éve, 2000. Ez az elv visszamenőleg is érvényesült oly módon, hogy úgy tekintették, mintha a Caesar-féle reform bevezetése óta tíz közönséges év lett volna; ezért 1582. október 4-e után 15-ét kellett írni.

Ezen a nevezetes október 15-én tehát olyasmi történt, mint amit manapság a nyári időszámítás bevezetésekor szoktunk csinálni, amikor óráinkat egy órával előreállítjuk. Akkor a naptárt kellett előre igazítani 10 nappal. Tagadhatatlan, hogy az órák nyári előreigazítása sok emberben ellenérzést vált ki, de életritmusunk általában pár nap múltán átáll au új rendre.

Így joggal tételezhetnénk fel, hogy annak idején a napok előreigazításának megrázkódtatásán is könnyen túltették magukat az emberek. Nem így történt: a Gergely-féle naptárreform elfogadása évszazadokig tartott Európában. Ez a sajátos körülmény arra utal, hogy a falióra vagy a karóra és a sokkal ősibb naptár nem egyenrangú időmérő eszközök az emberi gondolkodásban. Az utóbbit már emberréválásunk hajnalán megalkották, és sohasem tűnt olyan korszerű, közmegegyezésen alapuló eszköznek, mint a nap önkényes huszonnégy részre osztásával létrehozott óra.

A naptár a természet rendjével, a mindenséggel, az égiekkel való kapcsolatot jelentette, ezért az emberek tudatában szent jelleget nyert.

Amikor e mindennapos munkaeszközünket napról napra magától értetődően használjuk, nem gondolunk arra, hogy az emberiség évezredeken keresztül mennyit bajlódott az év hosszának megállapításával, és egyenlő részekre való osztásával. Kis közösségek saját céljaikra, a mezőgazdasági műveletek beosztására úgy-ahogy megállapították az év hosszát, s a Hold fázisváltozásai alapján peródusokra, hónapokra bontották, de aligha tudatosodott bennük, hogy az év hossza megbízhatóan egyforma, és hogy két újhold vagy holdtölte között mindig ugyanannyi idő telik el. Hiszen nem tapasztaltak merev szabályszerűséget a napsütéses és a borús-esős mapok váltakozásában sem, márpedig a két jelenséget egymáshoz közel állónak tartották. Gondoljunk csak arra, hogy a mindennapi magyar szóhasználatban az "idő" éppúgy vonatkozik a napok, hetek, hónapok múlására, mint a napos, esős, szeles idők "járására", s csak a XVIII. század végén alkottuk meg ebből az idézőjelbe tett kifejezésből az időjárás szót.

Régen az emberek felsőbb hatalmak kénye-kedvétől függő jelenségnek tulajdonították az napsütést, az esőt, valamint az évszakok változását; úgy hitték, hogy az áhított esőt vagy a tavasz beköszöntését az istenekhez közel álló, velük kapcsolatot tartó személyek: papok, varászlók közbenjárására érheti el az égieknél. Érthető hát, hogy a naptárt, mint az égiek és földiek kapcsolatának jelképét nem pusztán emberi ügynek tekintették. Bármennyire is ésszerű, a csillagászat akkori eredményeit figyelembe vevő elvek alapját tervezték a Gergely-féle naptárt, a reform hátterében is egy vallási szempont állot: a húsvát változó naptári helyének évenkénti pontos megállapítása.

A húsvét ugyanis rendhagyó szerepet töltött be abban a naptárban, amelyet a római birodalom romjain keletkező új európai államok a klasszikus örökségből átvettek, méghozzá bizonyos vallási színezettel. A húsvét eredete a zsidó hiedelemvilág hagyományain alapul, akik holdnaptáruk szerint a tavaszi napéjegyenlőség közelébe eső holdtöltekor ülték meg ezt az ünnepet. A kereszténység ezt új tartalommal töltötte meg, mint Krisztus feltámadásának napját, de a naptári helyét többé-kevésbé a zsidó szokásokhoz igazodva állapították meg. A különféle keresztény közzösségekben más és más gyakorlat alakult ki, mg végre az első niceai zsinat 323-ben egységes rendelkezést hozott: a húsvétot a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltére következő első vasárnapon kell megünnepelni.

E szabálynak megvolt az a nagy előnye, hogy évszázadokre előre meg lehetett határozni a húsvét naptári helyét. Ehhez az a megfigyelés nyújtott segítséget, hogy a Hold fázisváltozásai tizenkilenc évenként azonos naptári napra esnek. Így divatba köttek az elkövekező húsvétok naptári napját feltüntető táblázatok. Ezek mind abböl indultak ki, hogy a tavaszi naépéjegyenlőség március 21-ére esik. Az ezredforduló táján viszont már aggodalmaskodva figyeltek fel arra, hogy a tavaszi napéjegyenlőség siet; nem március 21-ére, hanem előbbre esik. Helyesek-e akkor a húsvét időpontját feltüntető táblázatok adatai? Valóban a niceai zsinat előírásának megfelelő napokon ünneplik-e a húsvétot?

Ilyen meggondolások hozták létre a Gergely-féle naptárreformot, amely a Julián-naptár késését sikerrel korrigálta. Meglepő pontossággal állapították meg az év hosszát: 365, 2425 napban, a valóságos érték: 365,2422 érték helyett. A naptárreform adós maradt azonban a tudományos magyarázattal; ezt a hiányt csak két évtized múltán pótolta Christophoros Clavius, egy jezsuita matamatikus. A késedelem miatt a kor nem egy tudományos vezető alakja idegenkedve fogadta a Gergely-naptá: bírálta többek között Tycho Brahe és Kepler is. Az új naptár elfogadásának kérdése azonban csakhamar vallási kérdéssé vált.

A pápai bulla által megjelölt időpontban csak Itália - és ott sem minden város vagy államocska - , Spanyolország és Portugális tért át az új naptárra. Lengyelországban Báthory István király már 1582 augusztus 17-én rendelkezett az új naptárról, de zavargásokra került sor az ország azon vidékein, ahol a kereszténység keleti formáját követő és a pápa fennhatóságát el nem ismerő alattvalók éltek. Báthorynak még 1586-ban is a naptárvihar lecsillapításával kellett foglalkoznia.

Némi késéssel, de még a reform évében tért át az új naptárra Franciaország és Lotharingai, valamint Németalföld, ahol december 21-e után az év hátralévő tíz napját hagyták el. A következő évben, 1583-ban Svájc katolikus kantonjai, de az egész ország csak 1821-ben (!) tért át végérvényesen az új naptárra. A protestánsok szerte Európában keményen ellenálltak, hangsúlyozva, hogy a reform támadás a evangéliumi szabdságra ellen. Röpiratokat nyomtattak, hogy az Antikrisztusnak, vagyis a pápának semmiben, még a naptár ügyében sem szabad engedelmeskedni.

A Habsburg-boóirodalomban is sok baja akadt a protestáns rendekkel az uralkodónak, Rudolf császárnak. 1583-ban vezették be az új naptárt Tirolban, valamint Stájerországban, és Karintiában, 1584-ben Cseh- és Morvaországban. Mivel a császár akkor Prágában székelt, az udvari kamara is ekkor kezdte el az új naptár szerinti keltezést.

Érdekes volt a helyzet hazánkban. Az ország egyik jeles oklevélkiállító hatósága, a szepesi káptalan már 1582-ben a megreformált naptár szerint állította ki iratait, de a királyi rendelet szerint csak 1587-ben lépett volna életbe a Gergely-naptár. A magyarok azonban országgyűlés elé vitték az ügyet, és az 1588. évi országgyűlés 26. törvénycikke Így foglalt állást: Ámbár a karok és rendek inkább úhajtanák, hogy az annyi éven át használt régi naptár, melyhez szegények és gazdagok hossza használat által hozzászoktak, eddigi érvényében megmaradna, de ellenzik, hogy az új naptárt bevezessék. Hozzátették azonban, hogy egyedül a király kívánata folytán, tehát nem a pápai döntésnek engedelmeskedve.

Az erdélyi országgyűlés csak 1590-ben követte a példát. Az ellenkezés azonban tovább tartott, s a század végén például Bánfihunyadi Bence nagybányai szuperintendánst protestáns párthívei fogságba vetették az új naptár elfogadásáért. Mág 1599-ben is kénytelen leszögezni az országgyűlés: Szükséges, hogy az új és reformált naptár minden honlakos által megtartassék, a régi pedig érvényen kívül helyeztessék.

Ugyanebben az évben Mátyás főherceg megfenyegeti a lőcseieket, hogy kisajátítja nyomdájukat, ha továbbra is a régi rendszer szerint nyomtatják kalendáriumukat. A nyomdák mindenesetre érzékenxen reagáltak a piac kívánalmaira, és hosszú ideig "ó és új kalendárium" címmel mind a két naptárt közölték egymás melett. Így a régi naptár az újjal párhuzamosan használatban volt még a következő század első negyedében, sőt a török által megszállt területen még tovább is.

A Gergely-naptár használatára a kifejezetten nem katolikus országokban még nehezebben tértek át. Anglia például csak 1752.ben fogadta el. Ebben az évben két lépcsőben változtatták meg az angol naptárt. Először azt vezették be, hogy az év ne március 25-én, hanem január 1-én kezdődjön. Így az emberek egyik napról a másikra negyedévet öregedtek; ezt állítólag a nők sohasem bocsátották meg a reform kezdeményezőjének, Lord Chesterfieldnek.

Még érdekesebb volt a munkások állásfoglalása. Úgy érezték, hogy az év megrövidítésével bérükben is megrövidítik őket. Fellázadtak, mielőtt megértették volna, hogy a veszteség csupán létszólagos, s a nép üldözőbe vette a lordot London utcáin, ilyen jelszavakat kiabálva: Add vissza a három hónapunkat. Hiába, a naptárral kapcsolatban gyakran csődöt mond az emberek számolási készsége. (Hányan képtelenek megérteni, hogy a 0-val végződő évek egy évtized, ill. évszázad végét , és nem a következőnek az elejét jelentik?)

Abban az évben Angliának még egy naptárváltoztatást kellet átélnie: szeptember 2-a után 14-ét írtak, hogy felszárkózzanak a Gergely-naptárhoz. Neki már tizenegy nap ugrásra volt szükség, mivel 1700-at is szökőévnek vették.

Az angolok után egy évvel, tehát 1753-ban Svédország, majd 1776-ban Dánia tért át az új naptárra. A dánok így majdnem két évszázadig dacoltak a pápával, még híres csillagászuk, a fény sebességét kiszámító Olaf Roemer (1644-1710) is hasztalan szállt síkra az új naptár bevezetéséért.

Nehezen álltak kötélnek a keleti kereszténységet követő országok is. Eredménytelenül lépett kapcsolatba naptárügyben még XIII. Gergely a konstantinápolyi II. Jeremiással. Nemcsak a naptárreformotnem fogadták el; ragaszkodtak a régi világ teremtésétől fogva számított évekhez. Így volt ez a cári Oroszországban is, ahol csak a XVIII. század végén, 1700. január 1-ével, Nagy Péter rendeletére vezették be az új évszámítást. (az ortodox naptárban ekkor már 7207-et írtak.)

Magára a Gergely-naptárra csak a Szovjethatalom tért át: 1918. január 31-e után február 14-e következett. Nekik már tizwenhárom napot kellett ugrani, ugyanis a régi naptár szerint 1700, 1800 és 1900 is szökőévnek számított. Viszont úgy határoztak, hogy az októberi forradalom évfordulóját 365 nap elteltével ünneplik meg, így került október 25-e évfordulója november 7-ére.

forrás