Ami  a közvetlen eredetet illeti, magyar irányzatról van szó. A gyülekezet alapítója  Németh Sándor.  Elõbb katolikus volt, teológiát is tanult, majd a reformátusok között elmondása szerint megkapta a "Szentlélek keresztségét. 1978- ban újra felvette a vízkeresztséget. 1979-tõl önálló imacsoportot szervezett. A csoport tagjai eleinte az Isten gyülekezete elnevezésû közösségen belül tevékenykedtek,  majd a nyíregyházi alapítású, metodista jellegû Magyarországi  Evangéliumi Testvérközösséggel és külföldi szabadkeresztény közösségekkel  kerestek kapcsolatot,  végül  1989 májusában nyerték el a törvényes elismerést.  Kiadványaikból kiderül, hogy a külföldi újpünkösdista mozgalommal állnak rokonságban.

          Elfogadják  a  Szentháromságot,  az Ige örök létezését, s hogy a Szentlélek  isteni  személy,  de utóbbit Szent Szellemnek nevezik. Németh szerint a Szent Szellem  Máriában  isteni magot helyezett el (vajon ezt a mítoszok elképzelései  szerint kell érteni?!), amibõl az ember-Jézus született, épp ezért Mária nem volt istenszülõ, csak emberszülõ.A gyülekezet (babiloni eredetû) bálványimádásnak  tekinti  "Mária  és kisjézuska"  kultuszát, ugyanígy az eucharisztiát és a szentek tiszteletét is.
          A Szentírás központi jelentõségû náluk,  azonban sajátos, szektás biblia- értelmezéssel  dolgoznak.  Nem  az eredeti szövegre kiváncsiak, vagy arra, hogy  mit is akart mondani az õsegyház, hanem azt keresik, személy szerint mit mond nekik az Írás.Mintha a tévedhetetlenség a hallgatóra, az értelmevonatkozna.  Pedig  a sugalmazás  a szent írókra érvényes (vö. 2 Tim 3.16). Az  egyéni átértelmezés már egyfajta új evangéliumot feltételez, ami szent Pál szerint lehetetlen (vö. Gal 1,9), s az egyéni találgatások végeláthatatlan zsákutcájába viszi az igehirdetést.
          Mennyiben  keresztények?  Mível  elfogadják a Szentháromságot, keresztény-félék.  Ugyanakkor,  bár meg van náluk a Szentháromság nevére történõ keresztség,  ennek jelentõségét elhomályosítja náluk a Szent1élek keresztsége",  az  eucharisztiát  pedig bálványimádásnak tekíntík, így még az a  két szentség ís, amely megmaradt a reformáció közösségeiben, náluk az is háttérbe szorul, a pünkösdi elem hangsúlyozásával egyensúlyvesztés következík be.
          Mit mondanak a Katolikus Egyházról? A gyülekezet a maga létét a történelmi egyházak, fõ1eg a Katolikus Egyház elleni kritikával kívánja megalapozni, utóbbit a Jehowa Tanúi mintájára egyenesen Babilonnak, "a paráznák  anyjának"  titulálja.  (Jel 17,6-ra hivatkozva, ami  a szentírási hely abszolút félreértelmezése).
          A  gyülekezet  saját tagjait prófétáknak és szenteknek, az iidvösség várományosainak tekinti, épp ezért  van az, hogy nem hajlandó párbeszédet kezdeni más,  úgymond  bûnös  közösségekkel,  akiknek sorsa szerintük a kárhozat.Valójában lsten Szent Pál szerint "azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön" (1Tim. 2,4), tehát egyetlen közösség sem zárhat ki másokat az üdvösségbõl.
          Nincs új a nap alatt. A nesztoriánus eretnekség a Kr.u. az V. században ugyanígy  tagadta  Mária istenszülõi  méltóságát, és (bár elfogadta az Igét mint  2. isteni  személyt)  tagadta az Ige megtestesülését és Krisztus isteni mivoltát.  Ez  tér  most vissza. Úgy látszik, ebben a kérdésben a gyülekezet számára  már  nem kiindulópont a Szentírás, pedig abban ezt olvassuk: "az Ige  testté  lett"  (Jnl, 14). S mivel a Fiú, az Ige a megtestesülés után is Ige maradt,  a kalcedoni zsinat (451) joggal mondta azt, hogy az Ige az isteni és az emberi természetet egyetlen személyi egységbe ölelte.
          Szót  érdemel  a  Szent Szellem emlegetése is. Ez a szóváltoztatás ma, a "szellem-hit" (a spiritizmus) korában nem szerencsés: egyeseket könnyen vezethet a Szentlélek isteni személy voltának megkérdõjelezéséhez.
          De tegyük félre az elnevezés kérdését. Tévesen fogják fel a Szentlélek szerepét  is.  Vajon az Úr Jézus a Szentlelket nem azért adta a tanítványoknak, hogy alakítsák, gyógyítgassák, építsék a közösséget (vö. Jn 20,22)'? A lelki adományok "egyediesítése", magánkiváltsággá formlálása semmiképp sem Krisztus elgondolása.
          Ami  Máriát illeti, az Igének adott emberi testet (ha egyszer az Ige testesült  meg),  tehát  az  Efezusi Zsinat joggal nevezte Istenszülõnek. Egyébként  már  maga a rokona, Erzsébet is "Uramnak anyja"-ként emlegeti, az Ur kifejezés pedig Istennek jár ki a bibliában. Az Ur Jézus Jánossal együtt valamennyiünket  Mária  fiaivá tett. (vö. Jn 19,26), joggal szeretjük és tiszteljük tehát.A Mária-tiszteletnek lehetnek túlzásai, de a Katolikus Egyház Szûzanyát sohasem tekintette istennõnek és soha sem imádta.
          Az egyház ugyanígy sohasem imádta a szenteket sem, még kevésbé képeiket. A szentek példaképeink az üdvösség felé vezetõ úton.Szent Pál szerint  a  szeretet az örökéletben is megmarad. (vö. 1Kor 13,8), ez érteti meg, hogy az üdvözültek sorsközösségben maradnak velünk, s ezt fejezzük ki azzal, hogy megszólítjuk õket, szeretetüket, közbenjárásukat kérjük.
          Németh  Sándor  azt írja: "Üdvözítõ Egyház nincs. Az üdvösség a Jézus Krisztussal  a  Szentlélek  által megvalósuló  személyes kapcsolat gyümölcse".  (Új Exodus 1/33)  Azonnal  felvetõdik  a kérdés: ha nincs szükség az egyházra, mint közvetítõ eszközre, akkor miért alapított Krisztus egyházat, (vö.Mt.16,18), miért adott nekik lelki hatalmat?
          A  katolikus  egyház  és Babilon azonosítása tévedésen alapszik, hiszen a  Jelenések  könyve  a  pogány római birodalmat illette efféle jelzõkkel. A 2000 éves egyház  tagjainak  lehettek,  voltak  is hibái, ebbõl azonban nem következik,  hogy az egyház egésze bûnös. Krisztus megígérte egyházának, hogy  vele  marad a világ végezetéig. (vö.Mt.28,20), s hogy a "pokol kapui sem vesznek erõt rajta" (Mt.16,18), vagyis az egyház sohasem válhat nem egyházzá, ahogy azt a gyülekezet feltételezi.Krisztusnak ezt az ígéretét épp olyan  komolyan kell vennünk, mint mondjuk világvége-elõrejelzéseit. Emellett persze örökös feladat marad számunkra a bûnbánat és a megújulás.
          A  gyülekezet öntömjénezése nem új a nap alatt. A farizeizmus visszatérése,  másrészt  a katarista mozgalmak felújítása (a katharosz, tiszta görög szóból).  Pedig Jézus világosan megmondta: "Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák". (Mt.23,12).
          A gyülekezet új keresztény életstílust: örömöt, bõvelkedést, sikert, gazdagságot hirdet, ezért is vet be minden élménykeltõ eszközt: éneket, zenét, táncot, extázist. Az evangélium tényleg örömhír, helye lehet az élménykeresés új, akár modern formáinak is. A keresztény istentisztelet központjának azonban  mégis  a szentmisének kell maradnia, hiszen Krisztus önmagát adta tiszta áldozatul Istennek. (Zsid. 9,14).
          A  rendkívüli  adományoknak  (karizmáknak) fontos szerepe lehet a keresztény életben, mégsem feledhetjük: Szent Pál szerint a legfõbb adomány a szeretet (1 Kor 12,31 amihez a napi élet prózai terheinek a felvállalása is hozzá tartozik.
          A  gyülekezet  önmaga  igazolására látványos gyógyításokra, ördögûzésekre hivatkozik. Pedig egy-egy jel még nem bizonyítek, az evangélium szerint  az álkrisztusok is "jeleket visznek végbe" (Mt 13,22). Mindenesetre, a  jeleket  követelõk  (Mt 12,39) elfeledkeznek  arról,  hogy  Krisztusnál a gyógyítás  nem öncél,  hanem  Isten  szeretetének  és  uralmának jele (Lk.
11,20), amely nem választható el a keresztény élet egészétõl.
          A  gyülekezet a betegséget Isten büntetésének, a gyógyulást a Szentlélek  jelének tekinti. Pedig a betegség elfogadása is benne van Isten terveiben.  Egészség  (vagy akár mindenféle  evilági bõvelkedés) és áldás ill. betegség és bûn  azonosítása ószövetségi felfogást tükröz. Jézus elveti ezt az egyenlõségjelet  (vö. azt mondja a vakonszületettrõl: "Nem vétkezett, sem õ,  sem  pedig szülei", Jn 9,2), a javakban bõvelkedést pedig egyenesen evangelium-ellenesnek tekinti (vö. Lk 12,21 ). 
          Magyar szektáról lévén szó, csak a hazai létszámról találgathatunk, mivel  õk akarattal nagyobbra taksálják magukat, ezért a szakirodalom öt és harmincezer közöttire teszi a számukat.
          Térítési módszerük az, hogy iskolákon, kollégiumokban leszólítják a fiatalokat.  A "jó ügy" érdekében a "hitgyülis" fiatalok nem riadnak vissza egy kis  flörtöléstõl sem. A nagy egyházak, fõleg  a Katolikus Egyház tagjaira  vetik ki hálójukat, legfõbb módszerük annak lejáratása, s valamiféle feltételeket nem követõ hit lehetõségének felvillantása
          Magyar Bertalan a következõket írja róluk az Új Magyarország 1997. VII. 12-i számában:
          A  gyülekezet  vezetõ  lelkésze "A nyelv hatalma" címû sorozatban oly körmönfont bõbeszédûséggel fejti ki elvakult Róma-ellenességét, hogy írásait,  noha  a belõlük áradó gyûlölet szinte perzseli az olvasót, érdemes komoly teológiai háttérrel elemezni. Még ennél is figyelemre méltóbb azok a passzusok,  amelyekben a nagyívû teológiai fejtegetés hirtelen nyílt és aktuális politikai propagandává csap át.
          Dienes  Erzsébet  1997 július 23-án ugyancsak az Új Magyarországban írja:  A  keresztény  vallásokkal  és általában a magyarsággal szemben oly mértékû gyûlölettel szembesültem náluk, amit a Göncz-törvény paragrafusai alapján  hivatalosan is számon kellene kérni.
          Ha csak a Hit Gyülekezete által kiadott, és Hack Péter által lektorált, Pat Robertson: Az új világrend címû könyvük került volna a kezembe, magam  is elhinném, hogy a felekezet "Jézus Krisztus evangéliumát" hirdeti. Ennek  ellenére meggyõzódésem, hogy a parlamentbe került "hívek" pontosan a könyvben  leírt Isten és emberellenes világrend megvalósításának érdekében munkálkodnak.
          A  fentiekbõl  is látható, hogy mennyire egyoldalú, politikai célzatú alapítás ez a gyülekezet, amelynek mûködése és megítélése nagyon sok gondot és problémát vet fel, de az tisztán látszik, hogy elüt a szektáktól, azt is mondhatni, hogy még a szektáknál is szektásabb, semmi köze se Jézushoz se a Szentlélekhez, se Istenhez, se a hithez, hanem nagyon is evilági célok mozgatják õket.