A metodisták...

         A metodizmus eredetileg az anglikán egyház szektája.A methodosz, útirány, módszer  görög  szóból származik. A metodizmus önmagát tökéletesnek tekintõ keresztény  közösség  kialakítását  jelenti,  amit perfekcionizmusnak nevezünk. A perfekcionizmus távolabbi gyökerei az õsegyház korába vezetnek  vissza. A montanisták és donatisták azt vallották, hogy az ember tökéletesen  gyõzhet  a  bûn  fölött,  egyesek túlléphetnek a hívõk megszokott szintjén  s  a  tökéletesek  közösségét hozhatják létre. Az õsegyház ezt az utat -mint túlzást- elvetette.
           Ugyanez a gondolat az újkor hajnalán jelentkezett ismét. Az újfajta tökéletességre-törekvés megfogalmazásához  a történelmi körülmények vezettek el.  Az angol vallásos életben a XVII. sz. végén általános volt a hanyatlás. A teológia túlzottan észimádó (racionalisa) volt, a mûveltebb rétegek a miszticizmusba, a szabadkõmûvességbe és azokkultizmusba menekültek.
          John  Wesley  (1703-1791)  és  George  White-field vállalkoztak  arra, hogy  új,  radikális  lelkiirányzatot teremtenek. Oxfordi diákkorukban néhány iskolatársukkal szövetkeztek a bensõséges,  tevékeny  vallásos  élet "módszeres" ápolására.  A  metodista  név  elõbb gúnynevük volt, késõbb tudatosan vállalják fel. Eljutnak a tudatos megtérés gondolatáig, és a megtérést  kezdik hirdetni  másoknak is üdvösség és kárhozat hatalmas erejû
szembeállításával.
          Az  anglikán  klérus  bizalmatlan  velük szemben, kiszorulnak a templomokból,  vándorprédikátorokként, Isten  szabad ege  alatt hirdetik az igét. Nagy  tömegeket gyüjtenek  maguk  köré.  Kettejük közt ellentét támad a predestináció,  az  elõre elrendelés kérdésében (melyet Wesley nem fogad el). S bár Whitefield a hathatósabb igehirdetõ,  Wesley hatása mégis maradandóbbnak bizonyul,  mivel  társa  hamar  meghal, Wesley pedig 88 éves kort  ér  el.  A metodizmus õt tekinti szellemi atyjának. A XVIII sz. végére kiszakadt az  anglikán államegyházból, a XIX. században már 8 milliós taglétszáma  van. A "revivar', az ébredési hullámok egész sora indul a szekta hatására, elõbb az anglikán, majd a többi protestáns közösségben is, elõbb csak Angliában, késõbb Amerikában és Európa-szerte (vö. pünkösdisták). Nevükhöz f ûzõdik Angliában a XIX. sz. elején a biblia terjesztés, valamint a rabszolgakereskedés teljes eltörlése. A metodizmusnak része van abban is, hogy az Egyesült Államokban is sor került utóbbira.
          Amerikában  a metodizmus mint "hétköznapi kereszténység", hódított, jelszavai ezek voltak: tapasztalás és tökéletesség. A megtérésre szólító igehirdetést gyakran extázis, elragadottság kísérte. Elõbb New York, majd Ohio  lett  a  metodista  megszentelõdési teológia  központja. Itt mûködött Charles  G.  Finney (1792-1875)  és  Asa Mahan, Finney bûnbánat és megszentelõdés eleméhez társadalomkritikai szempontot is kapcsolt. Református szerzõk úgy látják, a felrázó, ébresztõ hatáson túl a metodizmus határozott érdeme a tevékeny szociális munka.
          Felfogásuk  egyezik a  történelmi egyházak felfogásával. Újdonságot jelent viszont a Szentlélekrõl kialakított felfogásuk. Már Wesley is  vallotta, hogy a megszentelõdés a Szentlélek mûve, beszélt lélek-keresztségrõl, Finney  szerint  a  lélek-keresztséget a Szentlélek hatalomkinyilvánításai kísérik.  T .C. Upham 1843-ban a  Wesley-i szellemi örökségnek azt az oldalát emelte  ki,  hogy a megszentelõdés misztikus értelemben Istenben való részesedés. W.E. Boardman ehelyett a reformáció megszentelõdés-tanítását idézi fel: az ember hit által válik megigazulttá.
          A  hit legfõbb mércéjének tekintik (sola Scriptura). Viszont hajlanak arra,  hogy  ne a szöveg eredeti üzenetét keressék, hanem azt, mit mond az igehirdetõnek vagy a hallgatónak épp abban a pillanatban. Így végsõ soron azt feltételezik, hogya Szentlélek nem "akkor és ott", hanem "itt és most" hozzájuk szól tévedhetetlen erõvel. Más szóval, annak ellenére, hogy nem fogadják  el a tanítóhivatal létét, valójában saját szavuknak tévedhetetlenséget követelnek. Elfogadják a Szentháromságot és a nevére történõ keresztséget, ennek alapján keresztényeknek tekinthetõk.
          Úgy  látják,  Krisztus  egyháza nem lelhetõ fel benne. A többi hagyományos  keresztény  közösséget  is elvetik. Ugyanakkor egész sor protestáns közösség, szekta kialkulásában van szerepük. Angliában, Németországban, s  általában Európában a megszentelõdés - mozgalomban a Krisztusra mutató  (krisztológiai) elem került elõtérbe, a szentlelkes elem rovására. A pneumatológiai  (szentlelkes)  vonást  inkább  a pünkösdista  és  karizmatikus mozgalmak  vitték tovább. A  szabadegyházak metodista hatásra alakultak ki Németországban a XIX. században. Az  üdvösség kérdésében a metodizmus a hagyományos keresztény tanítást vallja, azonban nagy hangsúlyt helyez arra a gondolatra, hogy "Isten országa  köztünk  van...  A megszentelõdést és a szociális tevékenységet egyenesen úgy tekinti, hogy az Krisztus királyságának megvalósulását jelzi.
          Ez az új hangsúly Wesley megszentelõdéss-elméletébõl következik. Igazában véve ebben a kérdésben Wesley erõsen eltér a többi reformátortól. Olyan mesterekre hivatkozik, mint Bonaventura, Eckhart mester, Simeon, a Teológus,  akiktõl örökli azt a gondolatot, hogy a lélek hét fokozaton át jut el  Istenhez. Vallja,  hogy a bûnbocsánatot megszentelõdés követi, a szentség pedig nem más számára - 2Pét 1,4 alapján-, mint az isteni természetbõl való  részesedés. (Hasonló kiindulópontok alapján jutott el a keleti egyház a megistenülés  gondolatáig.) A szentséget nem erkölcsi, hanem vallási tartalmúnak  látja.  Felfogása  nagy hatást gyakorolt a XIX.-XX. századi megszentelõdési mozgalmakra.
          A  metodisták  úgy  vélik, a sugalmazás nemcsak a Szentírás szerzõire, hanem közösségük tagjainak igehirdetésére is érvényes. A Katolikus Egyház szerint csak a Szentírás és az apostolok közösségére épülõ tanítóhivatal (a püspökök testülete) rendelkezik tévedhetetlenséggel.
          Hogy  a  karitatív  tevékenység  már  Isten országának megvalósulása lenne, ezt református szerzõk is kérdõre vonják (igaz, annak alapján, hogy nem  ismerik el a cselekedet érdemszerzõ voltát), de a Szentírás is világossá teszi: Isten országa nem csak köztünklévõ, de "eljövendõ is. Az egyháztörténet is tanúsítja, mindig baj, ha egyesek úgy vélik, az egyház azonos Isten országával (ld. a triumfalista, diadalmaskodni vágyó egyházkép).
          A Wesley-féle megszentelõdés-elmélet alapján a metodizmusra  az elittudat  jellemzõ.  Épp ezzel lett a szektás lelkület mintája. A  szektás  közösség csak önmagát tekinti üdvözítõnek, minden más keresztény közösséget tévelygõnek  ítél.  Ez másszóval az ökumenizmus hiányát is jelenti. Mintha csak  a  farizeus szavát hallanánk itt: "Hálát adok neked, Isten, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember" (Lk 1 8, 1 1). Pedig senkinek sincs joga pálcát  törnie mások felett. A Katolikus Egyház a II. Vatikáni zsinaton úgy fogalmazott: "szentek és bûnösök egyháza" vagyunk. Tudatában vagyunk tehát gyarlóságainknak. Ugyanakkor azt is tudjuk: a bûnbánat eszközeit is kezünkbe adta Krisztus. Nem helyes tehát az önsajnálat és a reménytelenség sem.
          A  metodisták legkifogásolhatóbb vonása, hogy csak önmagukat tekintik  tökéletes  keresztényeknek.  Pedig  a tökéletesség  vágya, a lélek-keresztség, az extázis, a rendkívüli jelek keresése -akárcsak a többi, pünkösdista, szabadkeresztény  közösség esetében- önzõvé, hiúvá teheti a lelket. Ez a fajta lelkiség nem közösségben, egyházban, hanem egyedi tökéletességben  gondolkodik, ez  pedig ellentmond Krisztus szándékának, aki egyházat, szeretetközösséget  akart létrehozni. Ahol az egyedi tökéletesség a cél,  ott  még  az irgalmasság gyakorlása is csupán az egyén kiteljesedését szolgálja.
          Szerte a világon 35 millióan, Magyarországon mintegy kétezerötszázan vannak. A többi szektához hasonló módszerekkel: a biblia tanulmányozására, ifjúsági foglalkozásokra hívnak, kiadványokat adnak kézbe, sõt nem riadnak  vissza a jehovásoktól kölcsönzött módszerektõl sem: be-becsengetnek lakóházakba, leszólítják a járókelõket.