Pesthidegkút határán, a Vihar- és a Csúcs-hegy közötti nyereg nyugati lejtőjén a középkorban egy település állt. Az Árpád-kori község helyén ma már csak legelők és szántók vannak -- és a gercsei templom.

A Canonica Visitatió-oklevél, amelyet az óbudai káptalan határának 1212-es bejárása után állítottak ki, „Guerchey szőlőt” és hasonló nevű falut említ. Gercsének a kutatók feltételezése szerint mindössze két utcája volt, ezek metszéspontján épült fel a falu temploma. 

A „keletelt” (keletre néző szentélyű) Isten háza azonban, ha romokban is, de megmaradt a puszta közepén. A múlt század derekán még látható volt a templom homlokzatán néhány barokk stukkómaradvány és az 1774-es évszám – ezek, valamint a barokk korban is alkalmazott alaprajz után ítélve XVIII. századinak vélték a szakemberek, de az elfalazásokból, különféle falrakásokból és a környező szántóföldeken előkerült középkori cseréptöredékekből arra lehetett következtetni, hogy korábbi épület átalakításáról van szó.

A felmerült problémák tisztázására Nagy Emese régész 1956. május 21. és június 13. között ásatásokat folytatott az egykori Gercsén. Két évvel később megjelent tanulmánya valóságos oknyomozó munka: 

„A templomrom falai igen sok helyen majdnem teljes magasságukban fennmaradtak. A torony nélküli nyugati homlokzat oromfala majdnem teljes egészében áll, benne kis kerek ablakkal. A teljesen tönkrement nyugati bejárat egybeolvadt a fölötte levő, szegmentíves lezárású ablakkal. Ezt az ablakot a kerek ablakkal együtt XVIII. századi téglákkal bélelték, s ugyancsak ebből az időből való a homlokzat igen rossz állapotban levő stukkódíszes vakolata, amelyen keretbe foglalva az 1774-es évszám látszik. A déli homlokzat nyugati felén kétszeresen elfalazott ajtót találunk, keleti felében pedig, ott, ahol a hajó déli ablaka lehetett, nagyméretű falkitörés látszik. Az északi homlokzat közepén újabb befalazott ajtót fedezünk fel. A feltételezhető északi ablak helyén itt is kitörött a hajó oldalfala. A templom keleti oldalán eredetileg félköríves szentély volt, amelynek két oldalához utólag sekrestyét, illetve raktárhelyiség-szerű részt toldottak. […] a kitörött felületek oldalain helyenként látható ferde téglaindításoknak az alapján nyugati énekeskarzat létezésére következtethetünk. […]

Ami az alsó padlószint alatti rétegeket illeti: egységes barnás földdel s helyenként épülettörmelékkel kevert, laza agyagot találunk alatta, ennek alján mind a templom belsejében, mind pedig kívül, a déli oldalon, csontvázakra bukkantunk. […]

A kutatások tanúsága szerint az elfalazott ajtókon az alsó szint nyomai sehol sem mutatkoztak, mert az kb. egybeesik az elfalazások aljával; a faszenes korábbi pusztulás és a lerakódott sárga agyag kimutatható az ajtók küszöbköveinél, a felső szint habarcsalapozásának és a vastag barokk vakolatnak maradványai viszont már megtalálhatók a befalazott ajtók felületén. Az ajtókat tehát a második építési periódusban falazták el. […] Bizonyos, hogy a két elfalazás közötti időben a templom nem volt romos állapotban, s az időbeli differencia sem lehet nagy a két építkezés között. A déli ajtó teljes és végleges elfalazása valószínűleg szoros kapcsolatban áll a nyugati karzat felépítésével s a nyugati bejárat áttörésével. […]

A szentélyben és a sekrestyék környékén végzett kutatások eredményei összevágnak a hajóval kapcsolatban levont következtetésekkel. Az ásatások megkezdése előtt a szentély szabályos félkörívnek látszott, amelynek a hajó felőli szárait kissé megnyújtották. Az ásatások folyamán kitűnt, hogy a templom eredeti szentélye patkó alakú volt, azaz a hajófalhoz a patkó enyhén visszahajló szárai csatlakoztak, az alaprajzban diadalív-kiugrás nem mutatkozik. A patkó alakú hajlást a XVIII. századi átépítésnél vastag vakolatréteggel kiegyenesítették […] 

A szentély patkó alakú kiképzése egyrészt azt bizonyítja, hogy a két fő építési periódus a szentélyben is megtalálható, másrészt meghatározza az alsó padlószint korát is. Ez az alaprajzi megoldás ugyanis a XIII. századra jellemző […]. Az utolsó kérdés […] a sekrestyék építési idejének megállapítása volt. Az, hogy nem az épülettel egyidőben emelték őket, az első pillantásra látszott mind az igen határozottan jelentkező falelválásokból, mind pedig az épület többi részétől eltérő falrakásból. A sekrestyék belsejében végzett kutatások meggyőztek arról, hogy csak a XVIII. században épülhettek a szentély két oldalához.” 

Tanulmányában Nagy Emese azt is megjegyzi, hogy a templom pusztulásának idejére az ásatás eredményeiből nem lehet következtetni, de a közhiedelemmel ellentétben Gercsét nem a törökök égették fel. A falu ugyanis középkori viszonylatban igen népesnek számított, és valamennyi lakója nemes volt, jobbágy nem szerepel a fennmaradt dokumentumokban. Kubinyi András szerint egytelkes kisnemesek birtokolták a községet.

Ez azért fontos, mert az 1580/81. évi török kincstári összeíráskor a falu a budai szandzsákhoz tartozott. A törököknek tehát nem állt érdekükben egy adót fizető és Budavár élelmezéséhez hozzájáruló települést lerombolni. Gercse és Óbuda környékének virágzó falvai akkor pusztultak el, amikor Esztergom felszabadult: a sikeren felbuzdulva a végvidékké lett Esztergom kapitánya, Pálffy Miklós 1595-ben Budát is fel akarta szabadítani, és a város kiéheztetése miatt tervszerűen elnéptelenítette a környező falvakat. Valószínűleg ennek esett áldozatul a község és a temploma is. Ettől kezdve nem történik több említés a faluról, a terület később az újratelepülő Hidegkút birtoka lett. 

„Az első időpont, amikor az elpusztult Gercse községnek most már Hidegkúthoz tartozó templomával találkozunk: 1774. Ez a dátum az, amely a templom homlokzatán az utolsó átépítés idejét jelzi. Bizonyos jelek azonban arra vallanak, hogy a török alatt elpusztult templomot először ennél az időpontnál hamarabb hozták rendbe. […]  

A hidegkúti plébánia 1736 és 1775 közötti eltemetettjeinek névsorából is kiderül, hogy ebben az időszakban – s különösképpen az 1738 áprilisa és augusztusa közötti nagy pestisjárvány idején – sokszor temettek az »Esslesia Lust« melletti temetőben. Így ekkor a templom valószínűleg már újra épen állott. […] Fennállása idején a templom a birtokos Szunyogh-, Tersztyánszky- és Péterfi-családok temetkezőhelye volt” – írja Nagy Emese.

Máriaremete a német Maria-Einsiedeln tükörfordítása, nevének vonatkozása lehet az, hogy a XVIII. században bevándorló Thallwieser Katalin a híres svájci kegyhely, Einsiedeln közelében lévő bencés kolostor kegyképének másolatát Pesthidegkút határában egy fára függesztette. A Canonica Visitatió bejegyzéséből tudjuk, hogy Einsiedeln Mária kegyképének másolatát először egy fakápolnában helyezték el, majd méltóbb „tárolására” a gercsei romtemplomot állították helyre.

 A templom újabb pusztulása akkor kezdődött, miután a kegyképet Máriaremetére vitték. 

Az, hogy ez a sok viszontagságot megélt templom ma is áll, Bognár Lajos (1923−2002) áldozatos munkájának köszönhető. Bognár atya 1993-ban kapott plébánosi kinevezést Pesthidegkútra, az ófalui templomba. Idős korát meghazudtoló módon látott neki a közösségteremtő munkának, szervezte az egyházközség életét. A teológus doktor szívügyének tekintette, hogy romjaiból újjászülessen a gercsei templom.

Az Óbudai Polgári Társaság és a Pest­hidegkút Alapítvány segítségével Bujdosó Győző építész hozta rendbe a hatvanszemélyes Isten házát, amelyet 1997. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján áldott meg Dékány Vilmos esztergom-budapesti segédpüspök. Az első szentmisét is ő celebrálta az ősi falak között. Az észak-budai régió egyetlen működő középkori templomában húsvéttól kezdve egészen halottak napjáig azóta is minden vasárnap délután tartanak szentmisét.