"Csak az hal meg, aminek vége szakad, s nem az, ami véget ér."

1. ELŐSZÓ

Az ördögi kör kifejezést általában a ciklikusan ismétlődő, önfenntartó és valamiért (valaki számára) rossz hatású jelenségekre szoktuk használni. Mivel a teremtésben minden teremtett dolog ciklikus rendszerként működik, ezért hajlamos rá, hogy fenntartsa magában a jó jelenségek mellett a rossz élmények információs lenyomatát, emlékét is. Hiszen az időhurokban egy rövidke időszakasz ismétlődik a végtelenségig, s közben egyre szaporítja információ tartalmát a kívülről érkező behatások révén. Ennek köszönhető az információmegmaradás törvénye. Mivel a jó és rossz dolgok közti különbségtétel szubjektív dolog, ugyanazon információ egyes szemlélők számára jó hatású lesz, mások számára rossz hatású.

A szenvedést a rossznak megítélt dolgok okozzák, épp ezért a szenvedéstől megszabadulni csak a rossz dolgok létezésből való kitörlésével lehetne. Mivel azonban az információ, az azt hordozó modulált időhullámok transzcendens volta miatt nem távolítható el a létezésből, csak egy lehetősége van a szemlélőnek arra, hogy megszabaduljon a rossztól. Ez pedig a virtuális szemlélőpont megszüntetése az ördögi kör megszakításával, ami gyakorlatilag egyenlő a nirvána elérésével (kialvással, megszűnéssel). Ekkor a szemlélőpont automatikusan áthelyeződik a felettes létezőre, s végső soron a Teremtő okforrásokra, amik nem szűntethetők meg. Így a létezés maga sosem kerül egészében a nirvánába, csak egyes részei, teremtményei érhetik el semleges állapotát, a holtpontot. A témával korábban részletesen foglalkoztunk az Atyai és Anyai szempontok (2008) című írásunkban.

Az alábbiakban az időhurok megszűntetésének fizikai módszereit részletezzük. Ennek megértéséhez ajánlott elolvasni az időszálakkal kapcsolatos korábbi írásokat az Eseményhorizonton.

2. A SÁRKÁNY ÉS A HYDRA MEGÖLÉSE

Azt régóta tudjuk, hogy az energiakvantumok (szerinó és fotinó) időhurkát megszakítani két módon lehet. Az első esetben egyszerre, egy ciklusidőn belül kell megszűntetni, megsemmisíteni valahogyan az összes tachiont benne. A népmesékben ez a művelet a tüzet okádó sárkány hét fejének egyszerre (egy csapással) történő levágása. Amire csak egy felkészült (és bátor) mesehős képes. A másik lehetőség az, ha egy ciklusidőn belül megszűntetjük, megsemmisítjük valahogyan a rendszer közepén felvillanó szívpont forrásképeit, hogy annak hullámtere ne tudja átsegíteni a tachionokat a következő újrakeltési ciklusba. A népmesékben ez a művelet a sárkány szíven szúrása, mely esetben a sárkány várában raboskodó királylány kiszabadul (valójában meghal a sárkánnyal együtt). Mindkét esetben a megszűnő időhurokból a szubjektív szemlélőpont azonnal áthelyeződik az élvonal túlsó végén működő felettes létező időhurkába.

Egy energiakvantumot tehát nem lehet megszűntetni azáltal, hogy valamelyik tachionját megsemmisítjük valahogyan, mivel mindegyik tachion csak virtuális kép, ami azáltal létezik, hogy a hurokban mögötte haladó másik tachion látja maga előtt haladni. Hiába oltjuk ki tehát a káprázatát, ha a többi tachion, amik szintén a saját múltterükbe visszakanyarodva haladnak, azonnal újrakelti a következő ciklus során. Ahogy a mesebeli sárkánynak vagy a mitológiai hydrának is kinő a feje, ha az egyiket levágják.

A hydrának ráadásul a görög mítoszok szerint minden levágott feje helyén két új fej nő, ami azt jelzi, hogy a hurokban újra felvillanó tachionkép a hullámtér kettős idősűrűsége miatt nyomban kettéválik a törésponton. Az egyik fej marad a helyén (a hurokban), s mellette keletkezik egy új fej, amiből megfelelő körülmények között időszál leágazás és önálló teremtmény keletkezhet. A folyamat részleteivel korábban már részletesen foglalkoztunk az időszálak fizikai működését elemző írásainkban.

3. A TÉRIDŐN KÍVÜL

Melyek azok a jelenségek a teremtésben, amik egy energiakvantum pusztulását okozhatják? Ne feledjük, hogy egy időhurok mérete messze alatta van az anyagi részecskék átmérőjének. Egy fotinó nagyjából borsószemnyi lehet a focilabdányi elektronhoz képest, a szerinó pedig még a fénykvantumnál is kisebb, nem tudjuk mennyivel. A műszereink valószínűleg sosem lesznek olyan jó felbontásúak, hogy vizsgálhassuk velük ezeket a finomlétezőket. A jelenpontok átmérője pedig még ennél is messze kisebb, tehát valószínűleg nem abszolút nulla dimenziós, ahogy azt korábban gondoltuk. A létezés alapelemeinek kutatása így belátható időn belül csak tudati technikákkal, sámán módszerekkel (paraképességekkel) lesz lehetséges a kellő szinten beavatott tudósok számára.

Azt már évtizedek óta tudjuk, hogy az energiamegmaradás törvénye egyszerűen nem igaz, bár az iskolákban még bőszen tanítják a nebulóknak, nem foglalkozva holmi újabb felfedezésekkel, amik a XX. század második felében születtek. Annak ellenére, hogy az energiakvantumok rendkívül ellenállóak a különféle pusztító hatásokkal szemben, sokkal inkább, mint az anyagi részecskék, mégis több olyan jelenség létezik, ami képes megszakítani a forrásaik körben járó okoskodását. Most lássuk ezek működését és valószínű előfordulási helyüket az univerzumban.

A fotinó számára elsősorban a téridőből való kiszinkronizálódás, a nemtér-nemidő rétegbe való kiugrás jelent halálos veszélyt. Ide kerülve a tachionjai elveszítik a téridő hullámterének állandó ide-oda sodró hatását, ami körpályán tartja őket az időhurokban. Ezáltal viszont rögtön kiszaladnak a behúzási tartományukból, mert a saját hullámterük kisodorja őket belőle. Népies megfogalmazásban a hét fejű sárkány egy csapásra elveszíti összes fejét és azonnal megszűnik létezni. Az "azonnal" a gyakorlatban egy ciklusidőt jelent, ami az attomásodpercnél is több nagyságrenddel rövidebb idő a sejtésünk szerint.

A szerinót nem fenyegeti ez a veszély, mivel a tachionjai olyan szűk íven fordulnak körbe, hogy gyakorlatilag bármilyen hullámtérben képesek fenntartani magukat. Nem csak a téridőben és a nemtér-nemidőben maradnak meg gond nélkül, de a két Teremtő hullámterén belül gyakorlatilag bárhol az idősemmiben. Egyedül az őskáosz határán túl, az összes vizeken kívül nem képesek fennmaradni, mert ott már ősidő sincs, amiben a forráspontjaik kavarhatnának. Ez a fajta öt fejű sárkány tehát nem ölhető meg azáltal, ha kilökjük a feneketlen mélységbe, míg a fény azonnal belevész az idősemmi sötétjébe és egy szempillantásnál is sokkal rövidebb idő alatt kialszik.

Ugyanezek a törvények lesznek érvényesek a komplex időhurok rendszerekre is. Tehát az emberi, állati és növényi lelkek, valamint a különféle anyagi részecskék azonnal lebomlanak a téridőt elhagyva, míg az isteni lelkek megmaradnak, mert a centrumukban egy megtartó erejű szerinó egzisztál. Így a világtojás univerzumait elhagyni csak az istenek képesek - szigorúan fizikai okokból.

A nemtér-nemidő rétegbe számos esetben kikerülhetnek az energiakvantumok és időtartály részecskék. A nagy tömegű égitestek, például fekete lyukak belsejében uralkodó extrém körülmények hatására kitüremkedések keletkezhetnek a téresszenciából, s ilyenkor az anyag és a fény szökni kezd a szeparátoron túlra. Vagy egy szomszédos térszeletbe vagy ki a nemtér-nemidőbe, ahol fenntartó alfatér hiányában azonnal megszűnnek létezni. Ha szerinók is kikerülnek velük együtt, akkor ezek fenntartják a fényt és az anyagot, s egyben stabilizálják a kitüremkedést, állandó téranomáliát (térszennyezést) okozva.

Kitüremkedést idézhetnek elő egyes durva térháborgások is. Olyan anomáliák a téridő hullámterében, amik ideiglenesen átjárhatóvá teszik a szeparátor zónákat és mintegy ablakot nyitnak a lokális kiterjedésen kívülre. Ezek mérete szinte bármekkora lehet a pár milliméterestől a sok ezer kilométeresig, s élettartamuk is széles skálán mozog a pár mikromásodpercestől a több órásig. A helytartó istenségek persze igyekeznek megakadályozni az ilyen veszélyes anomáliák kialakulását a hullámtér szabályozásával és póterősítésével (lásd: quiddisin angyalok), ezért a lakott zónákban (pl. Naprendszeren belül) viszonylag ritkák a térháborgások. Az efféle térablak jellegű kitüremkedések mesterségesen is előidézhetők térmanipulációs berendezésekkel. Viszont számtalan veszéllyel járnak, amik jobbára halálosak a közelükben tartózkodókra, így utána általában nem maradnak szemtanúk, hogy meséljenek róla.

A térváltó hajtóművek működése során szintén kisebb-nagyobb mennyiségű fény és anyag kerül ki rendszeresen a nemtér-nemidőbe a térugrást végző űrhajók deportációs zónáján belül, amik csak addig maradnak meg odakint, amíg a jármű vissza nem szinkronizálódik az alfatérbe. A távoli térszennyezések általában nem olyan stabilak, hogy hosszú távon létben tartsák ezeket a szanaszét szóródott részecskéket, amik már akkor megszűnnek, ha csak néhány térrétegnyi hullámfront kimarad a téridőből (térszünet van benne). Térszeletet váltani elvileg nem csak a szerinók képesek önállóan, ugrásszerűen eltolva a forrásrendszerüket egy esszenciányival, hanem a fotinók, leleonok és barionok is. Ezen a módon képesek a fénylények átvándorolni a párhuzamos univerzumok között, feltéve, hogy kikerülik a nemtér-nemidő réteget ugrás közben. Ha ugyanis beleesnek, abba rögtön belehalnak és elérik a nirvánát.

A Mindenható térszerán különböző okokból időnként, pár milliárd évente térosztással szünetelteti valamelyik térhatosának keltését (a három közül), és ilyenkor egy térszüneti zóna terjed kifelé ezekben az univerzumokban, mindent elsöpörve és megsemmisítve az útjában, ami nem tartózkodik egy másolati szerinó (helytartó istenség) deportációs zónáján belül. A térszünet fénysebességgel kitakarítja az egész térhatost a világbuborék határáig (az AHZ-ig), mivel a téridő hullámterének hiányában minden teremtmény azonnal a nemtér-nemidőbe söprődik, akár akarja, akár nem. Ezt csak az istenek (szerinók és isteni lelkek) élik túl, valamint azok a fotinók, emberi (állati, növényi) lelkek és anyagi részecskék, amiket magukkal visznek térugrással a megmaradó hipertéri térhatosokba vagy a térszünet után újrakeltett friss téridőbe (a következő teremtési ciklusba).

4. ANNIHILÁCIÓ

A természetben gyakran előforduló annihilációs folyamatok általában nem veszélyeztetik az energiakvantumokat. A kavitáció során csak a sokkal sebezhetőbb anyagi részecskék bomlanak le, s ilyenkor kiszabadulnak időtartály rendszerükből a benne pattogó fotinók (és szerinók). Elvileg a kavitáció a lélek részecskéket is képes lebontani, amennyiben a hatósugara elég nagy hozzá, hogy végzetes deformációt okozzon a leleon tűzviharában, de ennek roppant kicsi a valószínűsége. Az így megszűnő lélekből ekkor kiszabadul a működtető fénylény, aki kérheti a feletteseit, hogy segítsenek neki újragenerálni a leleonját.

Azt elképzelhetőnek tartjuk, hogy extrém körülmények között olyan torz hullámtéri interferencia (téranomália) keletkezzen, amiben már a fotinók sem maradnak meg. Ekkor a forrásrendszerüket érő deformáció miatt lebomlanak, megsemmisülnek, de ez nem jár semmiféle észlelhető jelenséggel. Az anyag annihilálódása csak azért olyan látványos folyamat, mert a benne tárolt fény robbanásszerűen kiszabadul, míg a fény annihilálódása teljesen látványtalan folyamat. Hisz semmi sem szabadul fel ilyenkor, ami hírt adhatna a történtekről. Ilyen fénymegsemmisülés történhet nagy energiájú lézerberendezések működésekor, illetve speciális téranomáliák belsejében, amik csak onnan ismerhetők fel, hogy furcsán elnyelik a fényt, mint valami anyagtalan fekete lyuk. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy az efféle események az ott tartózkodó szerinókkal is végeznek-e, mert a térszeránok strapabíróbbak a térzavarásokkal szemben, de nyilván nem korlátlan mértékben.

5. MEGSZAKADÁS

Egy olyan jelenség van a teremtésben, ami egyaránt halálos veszélyt jelent a fotinókra és szerinókra egyaránt, méghozzá a fenntartó időszáluk megszakadása. A jelenlegi ismereteink szerint ez akkor történhet meg, ha a felettes létezőjük megszűnik létezni valami okból, ami persze fölöttébb valószínűtlen, hisz általában szerinókról van szó. Ráadásul jól védett szerinókról, akik többnyire az égitestek (bolygók, csillagok) belsejében húzódnak meg, többszörösen védett környezetben. A Naprendszert létben tartó szerinó, ismertebb nevén a Napisten például az Aranyvárosnak nevezett létesítményben található, ami a Napban bújik meg egy dimenzióbuborék belsejében és a rendszer legjobban védett közigazgatási centrumaként működik.

Egy lokális megtartó istenség (bolygószerán, csillagszerán, galaxisszerán) pusztulása minden esetben a teljes alárendelt rendszerének halálával jár együtt. Mivel az összes másolatának élvonala rajta keresztül vezet fölfelé a Mindenhatóig és tovább a két csúcspontig. A teremtmények élete tehát szó szerint egy hajszálon függ az Életfán, bár természetesen ez a hajszál a virtuális jellege miatt megfoghatatlan és elszakíthatatlan a csomópontok között. Persze minél több felettes létezője van valakinek, annál nagyobb az esélye a megsemmisülésnek, hisz ez az időszál lánc is csak olyan erős, amilyen erős a leggyengébb láncszeme.

Az időhurkok természetes időcsúszásai miatt az egyes teremtmények sajátideje általában eltér egymástól, így egy lokális megtartó alattvalóinak pusztulása időben igencsak elhúzódó folyamat szokott lenni. Vannak teremtmények, akik már a helytartó halála előtt megszűnnek, mivel hozzá képest hátrébb vannak a sajátidejükben, míg mások, az előrébb lévők jócskán túlélhetik azt, szakadár létezőként megmaradva még egy darabig. Az ilyen ágrólszakadtakat (istentelen teremtményeket) az Életfát karbantartó angyalok szükség esetén átfűzhetik egy másik ágazatra, hogy megmaradjanak létükben. A témával részletesen a Ha minden kötél szakad (2008) című írásunkban foglalkozunk.

A sárkányos hasonlatra visszatérve a hét fej egyszerre történő levágása az időszál megszakadásával egyenértékű folyamat, ami az összes alárendelt, alsóbb rangú létezőt ugyanúgy érinti, mivel forrásaik elveszítik létezésük okát, élő kapcsolatukat a Teremtőkkel. Ezért hívjuk a Világfát Életfának, mivel ez élteti a világ összes teremtményét, legyen az szerves élőlény, energia vagy holtnak látszó anyag. A megszűnés információja pedig azonnal végigszalad a szálon, a téridőbeli távolságtól függetlenül, s eltűnteti az alárendelt időhurkokban keringőző tachionok virtuális képét is. Így a fenntartó időszál szakadása egy ciklus alatt nyom nélkül lebontja az egész rendszert, s a hatás azonnal tovább terjed a szálrendszeren lefelé, minden alattvaló irányába.

Készült: 2007.10.31. - 2008.04.06.