A csecsemők, bár azonnal nem beszélnek, mégis már a születésüktől fogva informálják a külvilágot arról, éppen hogy érzik magukat. Már az újszülötteknek is erős a mimikarendszerük, ezzel jelzik környezetüknek, hogy dédelgetésre, kicsivel több törődésre vagy csak egy kis pihenésre, nyugalomra vágynak.

Amikor egy baba érdeklődik, szülei felé fordítja a fejét, tágra nyílt szemekkel, tátott szájjal nézi őket. Ha viszont elege van az egészből, azt akarja, hogy végre békén hagyják, elfordítja fejét, és tekintetét lefelé irányítja. Minél idősebb lesz a baba, annál erősebben uralja a testét, és egyre ügyesebben fejezi ki kívánságait, ha viszont kérései süket fülekre találnak, biztosak lehetünk benne, hogy sírás lesz a reakciója.

A testbeszéd ősidők óta a világ minden újszülöttjében genetikailag kódolva van, és árnyalatnyi különbséggel, de mindenhol ugyanúgy működik. A különbségek a környezeti sajátosságokból fakadnak, de nem számottevőek, a szülők pedig belső megérzéseikre hallgatva nagyon rövid idő alatt képesek megtanulni babáik egyedi "nyelvét".

Sajnos, még a legfejlettebb empátiaképesség ellenére is előfordulhat, hogy félreértjük gyermekeink reakcióját. Azt gondoljuk róla, hogy szívesen játszana, ezért arra biztatjuk: -gyere, kicsim, rakjuk össze a kockás játékodat! - Erre kurtán ránk pillant, vagy egyáltalán nem is reagál. A megismételt hívó szóra duzzogni kezd, majd elsírja magát. Persze hogy sír, hiszen félreértettük, semmi kedve játszani, éppen ellenkezőleg, nyugalomra van szüksége, egyedül szeretne maradni. Amikor a baba tényleg játszana, mókázna, akkor nemcsak pillantásával, de fejével, egész testével a játék és a szülő felé fordul. Ha nem így tesz, nyilván mást szeretne, ezért sírja el magát, amikor látja, hogy félreértették. Ilyenkor nem kell a játékaival nyaggatni, békén kell hagyni, hogy azt tegye, amihez kedve van.

A babák mindig előre jelzik, ha úgy érzik, hamarosan "eltörik náluk a mécses", rosszkedvűek, nyűgösek, sírni akarnak. Figyeljünk jobban rájuk! Ha azt látjuk, hogy a csecsemő figyelmetlen, nyugtalan, izeg-mozog, a szemét dörzsölgeti, lefelé görbül a szája,: fektessük le, takargassuk be, simogassuk meg! Ezzel elkerülhetjük a kitörni készülő, szívet szaggató zokogást, melyet sokkal nehezebb elmulasztani, mint jó tempóban elébe menni bajnak.

Még a legfelkészültebb, a leghiggadtabb szülő sem tudja mindig, minden helyzetben megnyugtatni a babáját. Egyszerűen vannak olyan pillanatok, amikor az anyuka/apuka nem érti meg a gesztusait, nem tudja kitalálni, hogy mivel tehetne kedvére. A baba kiscicaként nyöszörögni kezd, tekintete elhomályosul, a semmibe mered, teste elernyed, és úgy tűnik, aludni szeretne. Legjobb, ha karunkba vesszük őt, és addig cirógatjuk, addig duruzsolunk csendesen a fülébe, míg feszültsége oldódni kezd, és újra kiegyensúlyozottá válik. Így sem biztos, hogy elkerüljük a sírást, de sokat segíthetünk neki, ha kimutatjuk, megértjük az érzéseit, és a "bajban" vele vagyunk.

 
Gátolják-e a babák beszédkészségének kialakulását a szülők azzal, hogy testbeszédükre azonnal reagálnak? Szakemberek szerint a babák másfél éves koráig jobb, ha a szülők azonnal reagálnak testbeszédükre. Később azonban már kifejezetten káros hatással vannak rá, ha lesik minden óhaját, és mielőtt a gyermek kimondaná, mit akar, máris teljesítik kéréseit. Nagyon fontos, hogy a gyereket ösztönözzük a beszédre. Nem jó, ha helyette beszélünk, ezzel visszavethetjük a természetes fejlődésben.

A kommunikációs készséget növeli, ha a gyermekkel együtt képeskönyveket nézegetünk, és a látottakat együtt fel is soroljuk. Segíti a kicsik tanulási folyamatát, ha hétköznapi munkánkat is folyamatosan kommentáljuk: mindig elmondjuk a babáknak, hogy éppen mivel foglalkozunk. Ha pedig a kicsi próbálkozik, egy játékra mutogat, és egy-egy szót, hangot ismételget, ne adjuk azonnal a kezébe, hanem kérdezzünk rá: A játékot szeretnéd megkapni? Így sokkal inkább kedve lesz kifejezni magát. Természetesen sok türelem és kitartás kell, hogy ezeket a mozzanatokat a mindennapi élet szintjén megfelelően kezeljük.

kiskegyed