Karácsony Sándor leírásában van a léleknek egy testbe ágyazott funkciója: ezt ő életérzésnek nevezi.

Vajon mi az a testi mozgásba ágyazott lelki funkció, amelynek megvalósításától függ, hogy rendben van-e a kisgyerek életérzése, és amely a kisgyereknek létéből fakadó elemi joga?
Ez: a SZABAD JÁTÉK!
Melanie Klein mondja, hogy a kisgyerek játéktevékenysége csak a felnőtt álmodásához vagy szabad asszociációihoz hasonlítható. Irányított játék? Irányított álom? Épp a játék lényegét veszi el, azt, hogy a kisgyerek szabadon öntse magából a külvilágról és önmagáról szerzett benyomásait.

Mi a helyzet a következő lélektani kategóriával, az érzelemmel? Az egészséges kisgyerek érzelmi világát a spontán derű jellemzi. A kisgyerek művészetében soha nem a végeredmény a fontos, hanem a tevékenység öröme (ld. firkálás).

"A gyermek hétesztendős koráig Isten tenyerén él - tartja régi ember - tudását közvetlen Tőle kapja. Nekünk, felnőtteknek dolgunk "csupán" annyi, hogy észrevegyük és megbecsüljük a kisgyermek kapta őstudást: otthon és az óvodában is hagyjuk, hogy aTeremtő "iródeákja" legyen, lehessen valamennyi ránk bízott, hagyjuk, vezesse ő a kezüket, formálja beszédüket és mozdulataikat, hagyjuk, hogy az osztatlan szent idő birtokán gyermekségükben megerősödhessenek." (Wekerle Sándor)

Az értelmi tevékenység kategóiájának a társadalomban a tudomány felel meg. Miben áll vajon a kisgyerek tudománya? Az utánzásban, a spontán utánzásban! A kisgyerek kiszolgáltatott utánzó - mondja Steiner - , nem tud nem utánozni, és nem is csak az érzékszervekkel felfogható külvilágot utánozza, hanem a körülötte élő felnőttek képzettársításait, érzelmeit is.
A kisgyereket NEM kell, nem szabad tanítani! Rendkívüli szellemi teljesítményét - gondoljunk csak az anyanyelve tanulására - spontán utánzással érí el. Ha javítgatjuk, tanítjuk, úgy csak rontjuk a teljesítményét.

A kisgyerek akarati világa (a társadalomban a társas szerveződés) alkalmi, ad hoc. Kortársi kapcsolatai nem stabilak, gyorsan változóak - de persze egészen más a számára fontos személyekhez fűződő kapcsolata: szülők, óvó néni, testvér...

Végül: a kisgyerek hite, "vallása": a mese csodáiban, varázslatában realizálódik. Nem a hittan-tanulásban, nem az ájtatosságban...

"Mesét vár a gyerek, mikor hosszú az este; / A szelíd révületben arany igazság fénylik." (Georg Trakl)
Átlépve a kisgyerekkorból az iskoláskorba, a játék -szabad játék - helyébe a verseny, a versengés, a szabályozott játék lép.

A kisiskolás másokhoz és önmaga előző teljesítményeihez méri magát. Életérzése akkor van rendben, ha versenghet (erről viszont óvodáskorban szó sincs!) .

Most már lassan alkalmas lesz arra, hogy pl. társasjátékot játsszunk vele - a kilenc-tizenegyedik életév felé haladva - , és ő annak szabályait egyre fokozódó mértékben be is tartsa, sőt, lassan-lassan a vereséget is megtanulja elviselni.

A gyerek érzésvilágát - művészetét - Karácsony a munkakedv kifejezéssel jellemzi.
Ez az az időszak, amikor Nyilas Misi, bár egyébként minden kuporgatott pénzét hazaküldi családjának, mégis megengedi magának, hogy vásároljon száz ív gyönyörű papírt, meg egy szép, régi könyvtáblát. Bár lelkiismeret-furdalása van, hogy erre költötte a pénzét, de azzal vigasztalja magát, hogy ő abba olyanokat fog írni.... Aztán hetek, hónapok múlva is érintetlenül fekszik a könyv a fiók mélyén.

Ez az az életkor, amikor a gyerek érdeklődése kapkodó, "nincs kitartása", ma focizni jár, holnap úszni menne.... és ez így van jól! Ez az a kor, amikor próbálgatnia kell, amikor nagy terveket kell fogalmaznia!

Ami az értelmi tevékenységet illeti, az utánzás mellé, majd helyébe a gyűjtés lép.

Nemcsak kisautót, szalvétát, kavicsot, vadgesztenyét gyűjt, hanem hihetetlen mennyiségű konkrétumot a memóriájában, egyelőre még rendezés nélkül. Ez a memoriterek klasszikus időszaka! A szorzótábla megtanulásának ideje!

A tíz-tizenegy éves gyereket nagyon fogja érdekelni, milyen lábbelit hordtak Julius Caesar katonái, mennyi kilométert tudtak gyalogolni naponta, hány kiló volt a menetfelszerelésük, hogy és mit főztek maguknak, milyen volt a sátruk... De nem fogja érdekelni a rabszolgatartó társadalom struktúrája!
Fogják érdekelni az élettörténetek, Mátyás királytól Winnetouig... A konkrétumok, a kalandok, a képben is megragadható jelenetek.

(Ezzel szemben a kamasz már nem lesz képes nagy mennyiségű anyag befogadására, hiszen gyors növekedése és hormonális változásai következtében élettani lustaságban szenved. Ő éppen arra lesz viszont képes, hogy ítélőereje segítségével rendbe rakja, strukturálja az addig felvett anyagot, és törvényszerűségeket keressen!)


A kisiskolás társadalmi formája a csapat, a banda, az indián törzs. Ez volna - ha a gyerekek nem ülnének a képernyő előtt- a barátságok klasszikus ideje. Ekkor alakul ki a betyárbecsület. Míg a kisgyerek - aki nagyjából ötéves kora óta tudja, mi a hazugság - úgy fogja fel, elsősorban a felnőttnek nem szabad valótlant állítania, addig most elsősorban egymás között nem szabad hazudni - a felnőttnek, egymás védelmében, lehet.

A kisgyerek hitvilága, vallása most már nem a mese, hanem a monda, a mítosz. Hőse már nem a mesebeli János vitéz, hanem Toldi, a mondai hős.

"Iskoláink ellen úgyis az a kifogásom, hogy olyan érzéseket öntöznek nyolcéves korban, amelyek nem hajtanak ki, csak tizenhatban. Így szokják meg gyermekeink a műveltek fogyatékosságát: a hazudozást érzelmiekben. Addig szavaltatjuk őket idő előtt a hazáról, hogy a maga idejében is csak szavalni tudnak róla. Anyák napján annyit hálálkodtatjuk őket, hogy csakhamar kihúzzák a párnát öreg fejünk alól." (Németh László: Verselő gyerekek)

A kamasz életérzését Karácsony e két szóval jellemzi: totem és tabu. Azaz titok és külön világ.

A kamasz elkülönül, sokszor önmaga és környezete számára is fájdalmas módon küzd önállóságáért, szakítja ki magát - szerencsés esetben csupán átmenetileg - a család védő érzelmi burkából, és a benne születő önálló személyiséget hordozza és őrzi valamiféle titokként - amibe épp a hozzá legközelebb állóknak nem engedhet bepillantást.

Érzelmi élete, művészete a középkori céhvilágból eredő "remek" szóval jellemezhető. A segédsorból mesterré előlépő legény vizsgadarabja a remek, amiben minden tudását megmutatja. A kamaszkori művekben (regények, drámák, festmények, naplók...) az egész világ benne van.

Társas formája a szerzet, a másokat kizáró klikk. (A régi pedagógiai jelszó - "Nem tűrjük a klikkesedést!" - mély pszichológiai tudatlanságról árulkodik)
A kamasz hitformája: eskü - átok. Feketén fehéren lát. Vagy testestül-lelkestül elfogad valakit, vagy mindenestül el- és kiveti őt.

Ideálra van szüksége. Egészséges dolog volt, amikor a kamaszok régen szerelmesen tudtak rajongani egy-egy tanárért, tanárnőért - nemre való tekintet nélkül. Ma pótideálok - pl. popegyüttesek, énekesek, médiából ismert személyek - lépnek ezen ideálok helyébe. Ebben nem az a baj, hogy zenekarokra stb. vetül a rajongás, hanem az, hogy ezek csak a képernyőn vagy színpadon léteznek a kamasz számára, és nem személyes kapcsolatban (mondhatnánk, csak ők léteznek a rajongó kamasz számára, a rajongó kamasz az ő számukra nem....).

Az ifjú felnőtt lételeme: a harc. Életérzése akkor van rendben, ha küzdhet. Joga van harcolni a felnőtt világba való bejutásért, a felnőtt világ megváltoztatásáért.

Művészete, érzelmi élete rituális, maga által teremtett, szentesített hagyományokat követ.

Tudománya: dogmatikus. A felismert egyetlen rendszerhez vagy igazsághoz ragaszkodik.

Társas élete liturgikus. Mindig ugyanabban a sörözőben, ugyanazokkal, mindig ugyanannál az asztalnál...

Hite: a kétely! Karácsony azt mondja, a kételyen áthaladva küzdhetjük ki valódi, személyes hitünket.

A kételkedő ifjú társa a vitapartnere, aki az örök vitákban mindig újra megvallja saját hitét, kitéve azt az ifjút marcangoló kételkedésnek.