Egyetemes magyar keresztény: Keresztény hit és New Age szellemiség szentírási szövegek alapján

Szeretettel köszöntelek a EMKÉK közösségében!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 256 fő
  • Képek - 865 db
  • Videók - 176 db
  • Blogbejegyzések - 277 db
  • Fórumtémák - 25 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,

Az igaz tudás és szeretet hívei vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a EMKÉK közösségében!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 256 fő
  • Képek - 865 db
  • Videók - 176 db
  • Blogbejegyzések - 277 db
  • Fórumtémák - 25 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,

Az igaz tudás és szeretet hívei vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a EMKÉK közösségében!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 256 fő
  • Képek - 865 db
  • Videók - 176 db
  • Blogbejegyzések - 277 db
  • Fórumtémák - 25 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,

Az igaz tudás és szeretet hívei vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a EMKÉK közösségében!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 256 fő
  • Képek - 865 db
  • Videók - 176 db
  • Blogbejegyzések - 277 db
  • Fórumtémák - 25 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,

Az igaz tudás és szeretet hívei vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

 

 

 

1. A posztmodern spiritualitás új korszaka

 

A rendszerváltás óta a szellemi-spirituális érdeklődés új hullámát figyelhetjük meg hazánkban is. A megelőző korszak  állami ideológia szintjére emelt ateizmusa után, sokan a hagyományos kereszténység megerősödését várták, hiszen kiirthatatlan az örök emberi vágy a természetfeletti után. A rendszerváltás  idején érezhető volt a növekedő érdeklődés a különböző vallások iránt. Milyen irányba mozdult azóta az útkeresők nagy tömegének érdeklődése? Körültekintve korunk kultúrális-spirituális kínálatán, tudományos igényű felmérések nélkül is megállapíthatjuk, hogy egy új szellemiség, az un. „New Age” növekvő térnyerésével kell számolnunk. A vasfüggöny leomlása után hazánkat is elérte a nyugati világot már korábban elárasztó ezoterikus hullám. Ennek első megközelítésben csak lazán összefüggő  elemei növekvô arányban vannak jelen a könyvpiacon és a filmiparban, a zenei kínálatban, sajtóban és TV mûsorokban. Mozgalmak, pszichológiai irányzatok,  új vallások  születnek, amelyek egy új  korszak  előhírnökeiként  határozzák meg magukat. A kulcsszavak mindannyiunk számára ismertek: földönkívüliek, lélekvándorlás, „tudatalattid mindenre képes hatalma”, dianetika, agykontroll, bioenergia és „fényadók”, parafenomének, inga, varázsvessző, tűzönjárás, horoszkóp, számmisztika, spiritizmus, boszorkányság, jósok és táltosok, fehér és fekete mágia különféle típusai.

A Szentírás számos helyén találunk a fentiekhez kapcsolható szövegeket. 1997-ben kezdtem ezeket gyûjteni, hogy a témára vonatkozó keresztény tanítás bibliai alapjait jobban megérthessem és ebben másoknak is segítségére lehessek. Az így összeállt gondolatfûzért ajánlom a következôkben átgondolásra:

az igazság kedvéért, amely bennünk él és velünk lesz mindörökké (2Jn 1;2)[i][2]

 

 

2. Ezoterika és kereszténység

 

A New Age  szellemiségének filozófiai alapja monista rendszer, a „minden egy” tanán alapul: ember-kozmosz-isten egy voltát vallja. Valláspótló szerepében elsősorban a nagy keleti vallásokra alapozó szinkretizmus jellemzi. Célja egyfajta „kitágult kozmikus tudatú” embertípus kialakulása.[ii][3]

Hogyan viszonyul egymáshoz a hagyományos zsidó-keresztény  világszemlélet  valamint a New Age szellemisége? Alaptételem a következő: a zsidó-keresztény hit és a ma New Age néven összefoglalt szellemi irányzatok évezredek óta egymás mellett létező, egymással össze nem egyeztethető világszemléletek, amelyek kölcsönösen kizárják egymást.

A New Age elemeit alaposabban áttekintve ez a rendszer különböző ősi tanítások, filozófiák és vallások modernkori  adaptációjának és ötvözetének bizonyul. Eredete, gondolkodásmódja tehát oly régi korokba nyúlik vissza, hogy nem csoda, ha már az ószövetségi Szentírás több ezer éves szövegeiben találunk ide vonatkozó utalásokat. Így a New Age újdonságára vonatkozóan is joggal juthat eszünkbe a Prédikátor szava:

Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: „Lám, ez új”, az is rég megvolt azokban az idõkben, amelyek elõttünk voltak. (Préd 1;9,10)[iii][4]

 

 

3. A mágikus gondolkodás

 

A Teremtés (Mózes I.) könyve szerint:

Az Úristen parancsot adott az embernek: 'A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla meghalsz. (Ter 2;16,17)

Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: ' Semmi esetre; nem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek  felnyílik, olyanok lesztek mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat. (Ter 3;4,5)

 

Mi is ez a „jó és rossz tudása” ? Jelenthet-e egy spirituális hatalmat is ? Egy olyan szellemi hatalmat, amely meghaladja az ember kompetenciáját ?  A New Age, mint az ezoterikus világkép megújult változata azt hangsúlyozza, hogy létezik „valami több”, hogy vannak emberek, akik az ősöktől örökölt tudással behatolhatnak abba a „másik” világba, amelyet politikai és egyházi hatalmak szisztematikusan eltitkoltak több mint húsz évszázadon keresztül, és amely elnyomáshoz a felvilágosodás óta a modern nyugati tudomány is csatlakozott. A fenti idézettel kezdôdôen a Biblia fokról-fokra megvilágítja a különbséget a hit és az ezoterika útja között. Eszerint e két megközelítési módban, az Istennel, a természetfeletti világgal kapcsolatban két alapvetően különböző emberi magatartás jelenik meg. A bibliai hit személyes Istenről beszél.  Egyértelműen elkülönít az Isten által önmaga számára fenntartott jogokat. Ilyen elv például, hogy élet és halál ura egyedül  Isten.  Aki tudatosan megszegi a „Ne ölj!” törvényét, az nem csupán életet olt ki, hanem isteni hatalmat sajátít ki önmaga számára. Isten a szellemvilágnak is szuverén ura. A Második Törvénykönyv (Mózes V. könyve) szerint:

 

Ami rejteve van, az az Úr, a mi Istenünk ügye; de a kinyilatkoztatott dolgok ránk s gyermekeinkre tartoznak mindörökre, hogy e törvénynek minden szavát megtartsuk.

(M Törv. 29;28)      

 

A mágiában az ember nem elégszik meg a számára kijelölt élettérrel és illetékességi körrel, hanem hatalmat próbál szerezni a szellemvilág felett, Isten szuverén uralkodói jogának elbitorlásával kisérletezve. A Biblia szerint Isten szerető lény, akihez bátran fordulhat kérésekkel az ember. De csak kérheti és nem manipulálhatja, nem szerezhet hatalmat felette.  A mágikus világképben  viszont mivel  minden egy”; „Ami lent van az megfelel annak ami fent van és ami fent van az megfelel annak, ami lent van,  hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd ... Az uralmat az egész világ fölött így nyered el.”[iv][5] A mágikus gondolkodás kiindulópontja szerint tehát párhuzamosság, kölcsönös megfelelés és leképezôdés van az anyagi és a szellemi világ között. Ezért „Lent”, a „Kicsiben”, azaz a földön, az anyagi világban végrehajtott mûveletek által manipulálni lehet azt ami „Fent” van, a „Nagyot”, a szellemvilágot, illetve ugyanezen párhuzamosság és kölcsönös megfelelés álta elôre lehet látni a jövôt. Ez a gondolat az asztrológia alapja, hiszen a mikrokozmoszban ugyanaz történik   mint a makrokozmoszban. Ezen alapul a Tarot kártya és a kínai Ji Ching jósköny, hiszen az általuk mutatott  konstelláció egyaránt beszél a „Nagyról” és a „Kicsiről”, mert „ami lent van az ugyanolyan, mint ami fent van”. Ez az elv a Feng-Shui lakberendezés alapja is.

 

 

4. Az okkult praktikák veszélyei és ennek nyomai az ószövetségi zsidóság történetében

 

Az alábbiakból világosan kiderül, a Biblia tiltja az okkult praktikákat. Ebben a tiltásban meg kell látnunk az óvást. A szellemvilágban való barkácsolás veszélyeiről érdekes adalékokkal szolgál  Carl Gustav Jung  Az alkímiai konjunkció[v][6] című könyvében, ahol a mágia titkos praktikáit űző középkori alkimistákra váró veszélyeket is taglalja, nevezetesen a nigredo (elsötétedés) fázisát, amelynek a középkori alkimista irodalomban további szinonímái: melancholia (búskomorság),  confusio (zavartság, szétesettség), tenebrositas (homályállapot), afflictio animae (a lélek gyötrelme, kínja), separatio (elkülönítés, elválasztás), nox (éjszaka, sötétség, halál ), mortificatio  (önsanyargatás, elhalás),  putrefactio (rothadás, szétmállás), solutio (felbomlás, feloszlás). A modern orvostudomány ezeket a zavarokat ma depresszióként, vagy akár súlyos pszichotikus állapotként írná le. Hasonló képet mutató pszichés zavarokkal ma is gyakorta lehet találkozni az okkult praktikákkal foglalkozók körében.

Izajás próféta könyvében szintén találunk olyan részletet, ahol a mágiával való foglalkozást súlyos szorongással járó depresszió-szerû állapot követ:

 

 És ha azt mondják nektek az emberek: 'Kérdezzétek meg a halottidézőket és a  jósokat, akik suttognak és motyognak', akkor ezt mondjátok: 'Hát nem Istenét kell megkérdeznie a népnek, vagy tán a holtaktól kell felvilágosítást kérni az élők felől ?'  Vissza a tanításhoz és a kinyilatkoztatáshoz ! Aki nem ezt mondja, annak nincs hajnala. Csüggedten, éhesen bolyong majd az ilyen, és éhségében úgy haragra gerjed, hogy megátkozza magát és Istenét.  Akár fölfelé néz az  égre, akár a földre szegezi szemét, mindenütt csak nyomorúságot, sötétséget talál, félelmetes homályt s aggasztó éjszakát. Hát nem csupa homály ott minden, ahol aggodalom uralkodik  ? (Iz 8;19-23)

 

Az okkult dolgokkal való beható foglalkozást nem ritkán követő pszichés zavarokra is utalhatnak a Második Törvénykövből (Mózes V. könyve) a Törvény betartásához illetve be nem tartásához kapcsolt áldások és átkok szövegéből a következő részletek:

 

Az Úr őrülettel, vaksággal és elmezavarral sújt, és világos nappal is úgy tapogatózol majd, mint mint ahogy a vak tapogatózik a sötétben és nem találsz kiutat.  (M Törv 28;28,29)

. . . az Úr ugyanis szorongó szívet, megtört szemet és erőtlen lelket ad neked.

(M Törv 28;65b)  

 

Drasztikus hangsúllyal fogalmaz  a Kivonulás (Mózes II.) könyve:

 

Jósnőt ne hagyj életben.  (Kiv 22;17)  A Neovulgata szerint: Varázslót ne hagyj életben.[vi][7]

 

Nem kevésbé kemény kitételeket találunk a Leviták (Mózes III.) könyvében:

 

. . . ne foglalkozzatok jóslással és varázslással.  (Lev 19;26)

Ne forduljatok halottlátókhoz, ne keressétek fel a jósokat, mert beszennyezitek magatokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.  (Lev 19;31)

Aki halottlátókhoz vagy jósokhoz megy, hogy velük együtt varázslást űzzön, az ilyen embernek ellene fordulok és kiirtom népéből.  (Lev. 20;6) 

Azt a férfit és asszonyt, aki közületek halottlátó vagy jós lesz, halálra kell adni, meg kell kövezni, vérük visszahull rájuk.  (Lev 20;27)

 

Raymond A. Moody,  a keresztény körökben is nagy sikert arató  Élet az élet után című könyv szerzője, a Kedves kísértetek című újabb  könyvében[vii][8]  amelyben a tükörnézés ősi szellemidéző technikájával foglalkozik, szintén idézi  lehetséges bibliai  ellenérvekként Mózes III. könyvéből az utóbbi három helyet.  Elismeri, hogy ezen versek értelmét nem lehet félremagyarázni, azonban véleménye szerint a két fejezet (Lev 19-20) tágabb szövegösszefüggésébe helyezve  módosul a kép. Igy "kevésbé érzem azt, hogy megszegtem volna Isten parancsát, inkább azt, hogy olyan újabb területet fedeztem föl, ahol az ősi értékek összeütköznek a modern időkkel." (62. old.). A Moody által idézett  tágabb szövegkörnyezetből az  igazságtalan ítélet, a hossz-, súly- és űrmértékek meghamisításának, valamint a házasságtörés tilalmának érvényessége a mai hívők számára is egyértelmű. Természetesen gyakran ezek az ősi értékek is ütköznek a modern időkkel. A haj és szakállviselettel kapcsolatos versekkel kapcsolatban  pedig megjegyezhetjük, hogy az ókorban a mai értelemben vett  divatról nem beszélhetünk. A viselet egyértelműen jelezte a hovatartozást. Ez teszi érthetővé a pogány  szokások tilalmát, hiszen azok  átvétele a hit tisztaságát is veszélyeztette.

 

A Leviták könyve tiltásait hasonló határozottsággal és kissé bővebben kifejtve ismételi meg  a  Második Törvénykönyv:

 

Ha bevonulsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, ne tanuld el az ottani népektől az utálatos dolgokat. Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át, aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát, aki bűbájosságot űz, szellemet vagy lelket kérdez, aki halottat idéz. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr szemében; az Úr, a te Istened e miatt az utálat miatt űzi el ezeket a népeket előled. Légy egészen hű az Úrhoz, a te Istenedhez. Ha ezek a népek, amelyeket elűzöl , hallgatnak is a jövendőmondókra meg a varázslókra, neked az Úr, a te Istened ezt nem engedi meg. (M Törv 18;9-14)

 

Csillagjóslás, jövendômondás, lelkek-szellemek kérdezése, varázslás, tûzönjárás. Nem ezt teszik ma is sokan? Gondolhatunk akárcsak az ún Táltos Egyházra, akik az ôsmagyar világképre hivatkozva érnek el nagy sikereket, és térítô igyekezettel, tömegesen jelennek meg még a csíksomlyói búcsú zarándokai között is.

 

Sámuel 1. könyvében olvashatunk a Saul király halálát megelôzô félemetes éjszakáról, amikor a Törvény tilalma ellenére felkeresi az endori halottlátó asszonyt és megidézteti Sámuel szellemét.

 

 Sámuel meghalt, és egész Izrael elsiratta. Városában, Rámában temették el. A halottidézõket és a jövendõmondókat meg kiûzte Saul az országból. Mikor a filiszteusok egybegyûltek, elindultak és Sunnem közelében ütöttek tábort. Saul összehívta egész Izraelt, és a Gilboa környékén táboroztak. A filiszteusok táborának láttán félelem fogta el Sault, csak úgy remegett a szíve. Ezért Saul megkérdezte az Urat, de az Úr nem adott neki feleletet sem álmában, sem jelekkel, sem pedig a próféták által. Ezért Saul megparancsolta szolgáinak: „Kerítsetek nekem egy asszonyt, aki ért a halottidézéshez! Elmegyek és kérdést intézek hozzá.” Szolgái azt felelték: „En-Dorban van egy halottlátó asszony.” Erre Saul álarcot öltött, más ruhába öltözött, és két emberével elment hozzá. Éjszaka értek oda az asszonyhoz. Így szólt hozzá: „Mondd meg nekem a jövendõt, halottat idézve, de azt idézd meg, akit megnevezek.” Az asszony ezt válaszolta neki: „Magad is tudod, mit tett Saul: mind kiirtotta az országból a halottidézõket és a jövendõmondókat. Miért állítasz hát csapdát nekem? Azért, hogy elvedd az életemet?” Erre Saul megesküdött neki az Úrra. Azt mondta: „Amint igaz, hogy az Úr él: ezzel nem vonsz magadra bûnt.” Így hát az asszony megkérdezte: „Kit idézzek meg neked?” „Sámuelt idézd meg” - felelte. És az asszony látta Sámuelt és hangosan felkiáltott. Aztán így szólt az asszony Saulhoz: „Miért vezettél félre? Hiszen Saul vagy!” A király azt válaszolta neki: „Ne félj! Mit látsz?” „Egy szellemet látok, amint fölfelé száll a földrõl” - mondta az asszony. Saul megkérdezte: „Milyennek látod?” Az asszony így felelt: „Egy öregember száll fölfelé, köntösébe burkolózva.” Ebbõl Saul megtudta, hogy Sámuel. A földig hajolt és leborult elõtte. Sámuel így szólt Saulhoz: „Miért zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg?” „Nagy szorultságban vagyok - válaszolta Saul -, mert a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tõlem: nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban. Ezért idéztelek meg. Mondd meg nekem, mit tegyek.” „Miért kérdezel - felelte Sámuel -, amikor az Úr elfordult tõled és ellenséged lett? Azt tette veled az Úr, amit általam elõre megmondott neked. Az Úr kiragadja kezedbõl a királyságot és rokonodnak, Dávidnak adja, mert nem hallgattál az Úr szavára, és izzó haragját nem töltötted ki Amaleken - ezért tette ma veled ezt az Úr. Az Úr veled együtt Izraelt is a filiszteusok kezére adja. Holnap fiaiddal egyetemben velem leszel, s az Úr Izrael táborát is a filiszteusok kezébe adja.” Saul erre egész hosszában elterült a földön, mert Sámuel szavai miatt nagy félelem kerítette hatalmába. (1Sám 28;3-20)

 

Ez a Szentírás egyetlen halottidézést leíró helye. Érdemes megfigyelni, hogy a király semmi újat nem tud meg a szellemtôl, Sámuel pusztán haragosan megismétli amit már élete folyamán is megmondott Saul jövôjérôl. A szöveg értelmezéséhez Szent Pioniosz presbitert szeretném idézni, akit, mivel a Decius császár féle keresztényüldözés alatt, a kínzások ellenére sem tagadta meg hitét, 250. március 12-én Szmirnában máglyán elégettek. Halála elôtt, a börtönben a keresztényeket mágikus praktikákkal vádoló zsidókkal szemben a következôket mondta :

 

„Azt mondják, Krisztus halott- és szellemidézést végzett a kereszttel. Nálunk és náluk milyen írások mondják ezt Krisztusról? Az igazak közül ki mondta ezt valaha is? Akik viszont efféléket mondanak, azok nemde gonoszok? Ki hinne azonban jobban a törvényteleneknek, mint az igazaknak? Bizony ezt a hazugságot – melyet újdonságként beszélnek – gyermekkoromban hallottam már, a zsidók terjesztették. Meg van írva, hogy Saul a jósnôhöz fordult, s ezt mondta a halottidézô asszonynak: “Idézd fel nekem Sámuelt, a prófétát” (1Sám 28;11) És az asszony látta, hogy egyenes tartású férfi száll fel, redôzött ruhában, Saul felismerte, hogy ez Sámuel, megkérdezte tôle, hogy mit akar. Hogyan is van ez? A halottlátó asszony vagy fel tudta idézni Sámuelt, vagy nem? Ha azt mondják, hogy igen, akkor elismerik, hogy a gonoszság többre képes mint az igazságosság, de akkor átkozottak. Ha ellenben ezt tagadják, azzal azt is állítják, hogy az Úr Krisztus sem jött vissza onnan. A történet magyarázata azonban a következô: a bûnös halottidézô asszony vagy démon hogyan volt képes felhozni a szent próféta Ábrahám keblén nyugvó lelkét? Az erôsebb parancsol a gyengébbnek. Biztosan nem hozta fel Sámuelt, mint feltételezik. A magyarázat a következô: Minden Istentôl elpártoló küldöttnek a lázadó angyalok, minden méregkeverônek, mágusnak, varázslónak, halottidézônek szolgálatára áll a sátáni segítség. És ez nem csoda, mondja az apostol, mert a Sátán a világosság angyalának álcázza magát, így nem nagy dolog, ha szolgái is az igazságosság szolgáinak öltözetében jelennek meg (1Jn 2;18). Ezért valójában nem Sámuelt idézte fel a sírból, hanem a halottidézônek és a hitehagyott Saulnak a magukat Sámuelhez hasonlónak feltüntetô alvilági démonok jelentek meg. Maga az írás tanúsítja, mert az akkor megjelent Sámuel ott azt mondja Saulnak: És te ma velem leszel (1Sám 28;19 vö Lk 23;43). Hogyan lehet a bálványimádó Saul Sámuellel együtt? Avagy világos, hogy a bûnös, az ôt becsapó, rajta uralkodó démonokkal lesz együtt? Nem Sámuel volt az tehát. Ha pedig lehetetlen a szent próféta lelkét megidézni, hogyan lehetne a mennyben levô Jézus Krisztust, akinek felvételét látták tanítványai (ApCsel 1;9) és meghaltak azért, mert nem akarták ôt megtagadni, hát hogy lehetne ôt úgy látni, amint feljön a földbôl? ...”[viii][9]

 

Az ôskeresztény értelmezés értelmezés szerint tehát a megholtak szellemét megidézni nem lehet. Ha ilyenkor mégis valami rendkívüli történne, akkor a megjelenô szellemet a megidézett alakját magára öltô megtévesztô démonnak kell tartani.

 

Saul második utóda, Salamon király halála után a királyság kettészakadt. Az északi országrész pusztulásának okait így összegzi a Királyok II. Könyve:

 

Elhanyagolták az Úrnak az ő Istenüknek  minden törvényét, bálványokat öntöttek maguknak, két borjút, aztán szent fákat állítottak fel és imádták az ég egész seregét, sőt Baalnak is szolgáltak. Fiaikat és lányaikat tűzbe küldték, jövendőmondásra varázslásra vetemedtek, s arra adták magukat, hogy azt tegyék ami gonosznak számít az Úr szemében, - így ingerelték. (2Kir 17;16,17)

 

A déli országrészben, Judában is hasonló volt a helyzet. A fentebb már idézett és a halottidézés ellen is szót emelő Izajás próféta a zsidó hagyomány szerint Manassze király idejében szenvedett vértanúhalált. Manasszéról ezt jegyezte föl a Királyok II. könyve:

 

Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében: azoknak a népeknek iszonyatos tetteit követte, amelyeket, az Úr elűzött Izrael fiai elől. . . . A fiát tűzbe küldte, jóslásra és bűbájosságra adta magát, halottidézőkkel és jövendőmondókkal tartott, általában sok olyat művelt, ami gonosznak számít az Úr szemében. Sőt, még bálványt is csináltatott az oszlopra és az Úr templomában állította fel  . . .   Ezért az Úr így szólt szolgái a próféták által: '. . . Eltaszítom örökségem maradékát, ellenségei kezére adom, hadd legyenek ellenségeik zsákmánya és prédája . . .   (2Kir 21;1-18)

 

Izajás próféta Izrael romlását egyenes összefüggésben látja a terjedő okkult praktikákkal:

 

Igen, elvetetted népedet, Jákob házát. Mert tele van az ország jósokkal és jövendőmondókkal, mint a filiszteusok földje. (Iz 2;6)

 

Manassze halála után két évvel unokája Jozija került Juda trónjára:

 

A halottidézőket és jósokat, a házi isteneket és a bálványokat, általában minden szörnyűséget, ami csak volt Juda földjén és Jeruzsálemben, sorra eltávolította Jozija, s így teljesítette annak a törvénynek a szavait, amelyeket Hilkija főpap az Úr templomában talált. Nem volt király előtte hasonló, aki szíve, lelke mélyéből, minden erejével megtért volna az Úrhoz, Mózes törvénye szerint. (2Kir 23;24,25)

 

 

5. A szinkretizmus kisérlete

 

A vallások összemosásának kísérlete (szinkretizmus) szintén jellemzi a New Age mozgalmát. Az ókori és a keleti vallások, valamint a sámánizmus és boszorkányság újjáélesztése és keresztény elemekkel való keverése nem ismeretlen előttünk  (pl: reiki, Táltos Egyház). Ezzel kapcsolatba hozható részt olvashatunk  a  Második Törvénykönyvben :

 

Amikor az Úr, a te Istened majd elpusztítja előtted a népeket, amelyeknek a földjére nemsokára bevonulsz, hogy kiűzd őket onnan, amikor már kiűzted őket onnan s letelepedsz  földjükön, akkor vigyázz, nehogy tőrbe essél, mikor már elpusztultak előled, nehogy a nyomukba lépj. Ne érdeklődj isteneik iránt ilyesmiket kérdezve: 'Hogyan részesítették ezek a népek tiszteletben isteneiket ? Szeretném utánozni őket !' Azt az Úr a te Istened (tiszteletére) nem szabad tenned. Mert a te Istened szemében utálat tárgya és gyűlöletes, hisz még fiaikat és lányaikat is elégették isteneiknek. (M Törv 12;29-31)

 

Az idegen szellemiséggel való keveredés, az álbölcsességek beengedésének kísértése a az ókori zsidósághoz hasonlóan a korai keresztényeket (ld a gnosztikus eretnekségekkel kapcsolatos küzdelmek), és korunk emberét (a New Age kapcsán) egyarán veszélyezteti. Ezért is olyan drasztikus Szent Pál apostol, amikor az evangéliumi tanitásba idegen szellemiséget keverô tévtanitókkal szemben lép fel:

 

Csodálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket Krisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok egy másik evangéliumhoz, jóllehet nincs más, legföljebb néhány ember akad, aki megzavar titeket és igyekszik elferditeni Krisztus evangéliumát. De, ha akár mi, akár egy mennybéli angyal más evangéliumot hirdetne, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kifejtettük, most újra ismételjük: Ha valaki más evangélumot hirdetne nektek, mint amit tölünk hallottatok, átkozott legyen! (Gal 1;6-9)

 

A fenti idézet jelentôségét aláhúzza, hogy akárcsak az ôskeresztény századokban a gnosztikus tanok, ugyanúgy az ezek utódaiként fellépô újkori ezoterikus illetve mai New Age rendszerek elôszeretettel illesztenek magukba keresztény elemeket, avagy megpróbálnak a keresztény gondolkodásba behatolni, azt állítva, hogy az igazi kereszténységet ôk képviselik. Ennek ismert mai variációja az a légbôl kapott vád, miszerint az Egyház meghamisitotta a Szentírást, törölve például a reinkarnációra vonatkozó részeket. A gnosztikus illetve az újgnosztikus törekvéseket illetôen nyugodtan asszociálhatunk a kakukk-fiókára, aki elôbb énekesmadár-fiókának tünteti fel magát, aztán a valódiakat kilökve egyedül uralja a fészket és nô minden énekesmadárnál nagyobbra. Szent Pál is ezt a tettetést leplezi le:

 

Az ilyenek álapostolok, álnok munkások, akik csak tettetik magukat Krisztus apostolainak. Nem csoda, hiszen maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem is olyan nagy dolog tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak tettetik magukat. Végük méltó lesz tetteikhez. (2Kor 11;13-15)[ix][10]

 

 

6. Okkultista csodatevôk

 

Hogy a tettetés még hihetôbb legyen, a New Age világában gyakorta valóban  megyőző erővel ható parafenoménekkel, csodagyógyítókkal, jövendőmondókkal találkozunk akiknek ténykedésére  természettudományos magyarázatot esetleg nem találunk. Mózes is találkozott már ilyenekkel. Az egyiptomiakat súlytó tíz csapás leírásánál  azt olvashatjuk, hogy  az első három jelet (a bot kígyóvá változtatása, a víz vérré változtatása, a békák nagy tömegének megjelenése) követően:

 

 Elôhívatta azonban a fáraó is a bölcseket és a varázslókat és azok az egyiptomi bûbájosság és egyéb titkos mesterség által hasonlóképpen tettek. 

(Kiv 7;11 valamint 7;22 és 8;3)[x][11]

 

Csak a harmadik csapás után, amikor a föld pora szúnyogokká változott,  derült ki, hogy erre már nem képesek. Belátták, hogy maguknál nagyobb erővel állnak szemben:

 

A varázslók azt mondták erre a fáraónak: Isten ujja ez!. (Kiv 8;15)[xi][12]  

 

A fenti varázslók történetét idézi Szent Pál is Timóteusnak a tévtanitókkal kapcsolatban. Az Istennel és szolgájával, Mózessel szembeszegülô varázslók itt minden tévtanító elôképeként szerepelnek:

 

Mint ahogy Jannesz és Jambresz ellenszegültek Mózesnek, úgy ezek is szembeszállnak az igazsággal – romlott agyú, ingadozó hitû emberek. De sokra nem viszik, mert ostobaságuk mindenki elôtt nyilvánvalóvá válik, mint ahogy azoké is nyilvánvalóvá vált. (2Tim 3;8,9)

 

Az okkult erôkkel végzett csodatételek tehát bibliai korban is ismertek voltak. A Második Törvénykönyvben ezzel kapcsolatban egyértelmű szabályt olvashatunk. A csodatévő is csak akkor követendő, ha az egyetlen igaz Isten hitével nem áll szemben. Ellenkező esetben hamis próféta:

 

Ha próféta vagy álomlátó támad körödben s jelt mutat vagy csodát tesz előtted, és a jel vagy csoda, amelyet mutat, megvalósul, közben azonban azt mondja: kövessünk más isteneket! - olyanokat, akiket nem ismersz -, s imádjuk őket, ne hallgass az ilyen próféta vagy álomlátó szavára. Mert az Úr, a te Istened próbára fog tenni, hogy megtudja: csakugyan szívetek, lelketek mélyéből szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket. Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, parancsait tartsátok meg, az ő szavára hallgassatok, őt imádjátok és őhozzá ragaszkodjatok ! Az ilyen prófétának vagy álomlátónak  pedig meg kell halnia, mert lázadást hirdet az Úr, a te Istened ellen, aki kihozott Egyiptom földjéről és kiszabadított a szolgaság házából, s le akar téríteni arról az útról, amelyen az Úrnak, a te Istenednek parancsára járnod kell.  Írtsd ki ami gonosz a körödből!  (M Törv. 13;2-6)     

 

Egyiptomot hanyatlása korában Izajás szerint mégsem menthette meg  varázslóinak tudása:

 

És megtörik Egyiptomnak a lelke bensejében, minden tervét felforgatom. Ezért bálványaikat és varázslóikat kérdezik meg, a holtak szellemeit és a jövendőmondókat. ... Nos, hol vannak most a bölcseid ? Álljanak elő és mondják meg: Mit határozott a Seregek Ura Egyiptom felől ? ... Az Úr elárasztotta őket a szédelgés szellemével. Így Egyiptom olyan tántorgó lett vállalkozásaiban, mint ahogy a részeg tántorog okádékában. Ezért Egyiptom nem vihet végbe semmit sem, hiába próbálja akár a fej, akár a farok, akár a pálma, akár a káka.

(Iz 19;3,12,14,15)

 

Később a győzhetetlennek hitt Babilon is elbukott:

 

... és nem segítenek varázsigéid, sem a hathatósnak hitt igéző szózatok. Mily vakmerő voltál gonoszságodban, amikor így szóltál: 'Nincs senki, aki látna.' Ez az okoskodás és nagy tudományod vezetett téged félre. Azt is mondtad magadban: 'Én vagyok és rajtam kívül nincsen más.' Ezért rád tör majd a csapás s nem háríthatod el varázslattal. Rád ront a veszedelem és nem fordíthatod el magadtól. Hirtelen ér utol a romlás még mielőtt eszedbe vehetnéd. Állj hát elő igéző szózataiddal és töméntelen varázslatoddal, amelyekkel ifjúságodtól fogva annyit vesződtél. Gondolod, hogy segítségedre lehetnek ? Gondolod, hogy bárkit visszariaszthatnak ? ... Mentsenek meg akik az eget fürkészik, akik a csillagokat lesik, és akik hónapról hónapra jelentik, hogy mi vár rád a közeljövőben. ... Lásd így járnak varázslóid, akikkel ifjúkorod óta vesződtél. Elfutnak mind, ki-ki a maga útján, nem lesz senki aki segíthetne rajtad. (Iz 47;9-15)

 

Jeremiás próféta a hasonló módon gondolkodó népét szerette volna más belátásra bírni:

 

Ne hallgassatok hát prófétáitokra, jósaitokra, álomfejtőitekre, jövendőmondóitokra és varázslóitokra, akik azt mondogatják nektek: Nem lesztek Babilon királyának alattvalói. Mert hazugságot jövendölnek nektek, aminek az lesz a következménye, hogy számkivetésbe visznek benneteket országotokból, és úgy kiűzlek benneteket, hogy elvesztek. (Jer 27;9,10)

 

Miután a bukás bekövetkezett és a Izrael népét legyőzték és Babilonba hurcolták, Jeremiás ismételten figyelmeztet:

 

De a Seregek Ura, Izrael Istene ezt mondja: Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket a köztetek lakó próféták és jövendőmondók; se álmaikra ne figyeljetek, amelyeket álmodnak, mert hazugságot jövendölnek nektek, az én nevemben, noha nem küldtem őket - mondja az Úr. (Jer 29;8)

 

Az Úr Izajás 44;24 versében kinyilvánítja abszolút hatalmát, hiszen Ő a világmindenség Teremtője és Megváltója, majd kijelenti:

 

Én hiúsítottam meg a jósok jeleit, és a jövendőmondók hamisságát feltárom; én kényszerítem meghátrálásra a bölcseket, és én mutatom meg: tudományuk mily haszontalan ! (Iz 44;25)

 

Ezzel szemben:

Én teljesítem be szolgám szavát, és valósítom meg hírnököm tervét. (Iz 44;26)

 

Malakiás próféta amikor meghirdeti, hogy egykor eljön Isten, hogy ítéletet tartson, így ír:

 

Akkor majd ítéletre megyek hozzátok és gyors tanú leszek a varázslók, a házasságtörôk és a hamisan esküvôk ellen és azok ellen, akik jogtalanul bánnak a napszámos bérével, az özvegyekkel és az árvákkal és akik elnyomják a jövevényt és nem félnek engem, - mondja az Úr. (Mal 3;5)[xii][13]

 

Végezetül, fontos látnunk, hogy mindez nem csupán az Ószövetség letûnt világára igaz. Az Úr Jézus világosan tárja elénk:

Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Sokan jönnek majd az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek.

(Mk 13;5,6 valamint:  Mt 24;5 Lk 21;7)

 

Akkor, ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt van a Krisztus, vagy ott van! –ne higyjétek. Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat müvelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. Vigyázzatok, mindent elôre megmondtam nektek.

(Mk 13;21-23 illetve: Mt 24;23-26)

 

 

7. Erkölcs és ezoterika

 

A New Age sikerét részben az ember belsô meghasonlottságával hozhatjuk összefüggésbe.

 

Egyrészt az emberben kiirthatatlan a transzcendens utáni vágy, ami nem más mint az Isten utáni vágy. A történelemben nem volt vallás nélküli kultúra. A modern ateista rendszerek is mind kitermeltek valami valláspótló ideológiát és szertartásrendszert. (az Ész-kultusza a francia forradalomban, a faj kultusza a nácizmusban, a kizsákmányoltak felszabadítása a kommunizmusban, a látványos, szertartás-szerû felvonulások és pártgyûlések.) A vallásos igény kiirthatatlan.

 

A Biblia azonban a hit biztonságát erkölcsi törvények keménységével kapcsolja össze. Ismerjük a Tízparancsot, ismerjük az ezt beteljesítô Hegyi Beszédet. Szent Pál így mondja:

 

Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon. (Tit 2;11,12)

 

Szent Péter ugyanerre figyelmezteti a hívôket:

 

életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek, hanem, mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között, mert meg van írva: Szentek legyetek, amint én is szent vagyok. (1Pét 1;14-16)

 

Szent János apostol hasonlóan tanít:

 

Aki azt állítja, hogy ismeri ôt, de parancsait nem tartja meg, az hazug és az igazság nincs meg benne. Aki viszont megtartja tanítását, abban Isten szeretete valóban tökéletes. Ezáltal gyôzôdünk meg róla, hogy benne vagyunk. Aki azt állítja, hogy ôbenne él, annak úgy kell cselekednie, ahogy ô cselekedett. (1Jn 2;4-6)[xiii][14]

 

A gyakorló hivô tudja jól, a parancsok betartása sokszor nehéz, kísértésekkel, kemény küzdelemmel járó út. Szent Pál ezt így összegzi:

 

Így ezt a törvényt találom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belsô ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, ez küzd értelmem törvénye ellen és a tagjaimban levô bûn törvényének rabjává tesz. (Róm 7;21-23)

 

A New Age kiküszöböli ezt a nehézséget. Ad egyfajta vallásos hitet, valamiféle világszemléletet és spiritualitást, a reinkarnáció kínálta újabb életek lehetôségének reményét, azonban irányzatainak többsége követôit nem állítja a bibliaihoz mérhetô erkölcsi követelmény elé. Ilyen szempontból lehetôvé tesz egy „olcsóbb” vallásosságot, amely nem követel aszkézist az egyéntôl. Önmegtagadás helyett önmegvalósítást kínál. Ismert a tantra szexuális szabadossága, hasonló anomáliák a reikinél, az agykontroll mások manipulálására illetve meggazdagodásra való felhasználása és bizonyára számos példát lehetne még sorolni. Nem azt állítom, hogy a New Age azonos a laza erkölcsökkel, azt viszont igen, hogy számos irányzata hordoz magában ilyen irányú tendenciákat. Korunkban is érvényes Izajás próféta figyelmeztetése:

 

Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak. Akik a sötétséget világosságnak teszik meg s a világosságot sötétségnek, ami keserű azt édesnek, az édeset meg keserűnek. (Iz 5;20)

 

Szent Péter világosan látja:

Elôször is értsétek meg, hogy az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak fellépni, akik saját vágyaik szerint élnek, (2Pét 3;3)

Mert nagyhangú, üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak. Szabadságot ígérnek nekik, jóllehet a romlottság rabjai, hisz mindenki annak a rabja, aki legyôzte. (2Pét 2;18,19)

 

Szent Pál is megerôsíti:

Mert jön idô, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. (2Tim 4;3,4)

Hangoztatják, hogy ismerik Istent, de tetteikkel megtagadják (Tit 1;16)

 

A New Age önmegtagadás helyett önmegvalósítást kínál. A hívôk viszont Jézus paradox kijelentését tekintik mérvadónak, amelyet mind a négy evangélium megôrzött:

 

Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti, megmenti azt az életre.

(Lk 17;33 továbbá Mt 10;39 , Mk 8;35 , Jn 12;25)[xiv][15]

 

 

8. Szentírási helyek önkényes értelmezése

 

A Szentírás hitelességének tagadását már említettem: New Age tanítók szerint az Egyház törölte a reinkarnációval kapcsolatos szövegeket a Bibliából. Ezenkívül gyakorta próbálnak a szent szövegeknek más, „mélyebb” értelmet tulajdonítani. Már Szent Péter apostol felhívja a figyelmet a szentírási helyek elferdítésének veszélyére:

 

Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekrôl a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthetô dolgok, ezeket a tanulatlan és álhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is. Szeretteim, mivel már eleve tudtok errôl, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket és elveszítsétek biztonságotokat. (2Pét 3;15-17)

 

Érdekes példát találunk erre R.A. Moody fentebb már idézett  könyvében, a Kedves Kísértetekben: azzal érvel a szellemidézés egyházi tiltása ellen, hogy "a Biblia legszentebb alakjai közül legalább egy igen nagy valószínűséggel használta a tükörnézés valamely formáját az Istennel való kapcsolatteremtéshez. József ezüst kehelyből szokott jósolni, amint ezt Mózes első könyvéből (44,5) megtudhatjuk."  

Ennél a résznél azonban valóban figyelmen kívül hagyja a szövegösszefüggést. Itt ugyanis egy jól megrendezett színjátékról van szó, amelyben József  a végsőkig próbára teszi testvéreit, hogy kiderüljön, mennyire szeretik atyjukat és legifjabb testvérüket, Benjamint, hogy megváltoztak-e amióta Józsefet eladták a kereskedőknek. József azért rejteti poharát Benjamin zsákjába, hogy lássa, mit lesznek majd hajlandók testvérei vállalni kimentése érdekében. Amikor József  utasítja szolgáját:

Ha utoléred őket, mond nekik, hogy miért viszonoztátok a jót rosszal ?  Miért loptátok el ezüst poharamat ? Hiszen uram ebből iszik és ebből szokott jósoltatni ? Megsértettétek, amikor ezt tettétek! (Ter 44;4,5)

 

Az a kijelentés, hogy „ebből szokott jósoltatni” (Károli Gáspár fordítása szerint: „abból szokott jövendölni!”[xv][16]) a pohár értékét kívánja hangsúlyozni. Ne feledjük, a történet az ókori Egyiptomban játszódik,  s az üzenet közvetítői is egyiptomiak! Ez a mondat tehát nem arról szól, hogy József rendszeresen jósolt vagy jósoltatott volna, hanem inkább dramaturgiai elem a történetben, amelynek határozott célja, hogy a pohár fokozott értékének aláhúzásával József testvérei még nagyobb bajba kerüljenek. Arról pedig végképp nincsen szó a szövegben, hogy József a jóslást „az Istennel való kapcsolatteremtéshez” használta volna. Egyébként, ha ez a magyarázat nem állná meg a helyét, az sem legitimálná Moody érvelését. Hiszen akkor számításba kellene vennünk a Szentírás őszinteségét is, amellyel nem kendőzi el a legnagyobbak vétkeit sem, amint azokról olvashatunk Mózes, Dávid, Salamon vagy az Újszövetségben Péter és Pál apostolok vagy éppen Márk evangélista esetében (ld: Szám 20;1-13 ; 2Sám 11 ; 1Kir 11;1-13 ; Mt 26;69-75 ; ApCsel 7;54-8;3 ; ApCsel 15;36-38 ). Azt pedig senki sem állíthatja, hogy a Szentírás azért őrizte volna meg ezeket a történeteket, mivel követésre méltónak tartaná a későbbi korok hívői számára. Sokkal inkább vígaszt jelenthetnek a bűnei miatt esetleg kétségbeesett olvasó számára, hogy a Biblia sok tiszteletre méltó alakja sem volt tökéletes ember élete minden szakaszában. A követendő példák között egész más szerepel. Az Apostolok Cselekedeteinek könyve szerint, miután Pál apostol efezusi működése nyomán igen sok megtérés történt:

  

Sok hívő előállt és nyíltan föltárta tetteit. Azok pedig akik varázslással foglalkoztak, jó sokan összehordták könyveiket és mindenki szeme láttára elégették. Ezek értéke ötvenezer ezüstre volt becsülhető.  (ApCsel 19;18,19)

 

 

9. Az ôsegyház és a mágia küzdelme

 

Az Apostolok Cselekedetei egy másik helyén is találunk példát a kereszténység és az ezoterika szembenállásáról. Pál apostol és Barjézu találkozásáról  van szó, amely Ciprus szigetén történt.

 

Mikor bejárták Páfuszig az egész szigetet, találkoztak egy Barjézu nevű zsidó varázslóval és hamis prófétával, Ez a jószándékú Szergiusz Paulusz helytartó kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Pált, mert hallani kívánta az Isten igéjét. De Elimász, vagyis a varázsló - a neve ugyanis ezt jelenti - akadékoskodott és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Saul, másik nevén Pál azonban Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét és így kiáltott: 'Te minden csalárdsággal és álnoksággal terhes ördögfia, te minden igazság ellensége, hát nem hagyod abba az áskálódást az Úr egyenes útja ellen? Ezért most az Úr keze rád nehezedik: megvakulsz és egy ideig nem látod a napvilágot.' Tüstént vak sötétség szakadt reá, és botorkálva keresgélte, hogy valaki kezét nyújtsa neki. A történtek láttára a helytartó hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása. (ApCsel 13;6-12)

 

Nem feledkezhetünk meg az üzleti szempontokról sem. Jól ismert jelenség, hogy a mágusok praktikái a kívülállókkal szemben féltve őrzött titkok. A beavatás azonban nem elérhetetlen, gyakran pusztán pénz, (igaz nem kevés) kérdése. Ma is gyakran találkozunk „intenzív megvilágosodást” kínáló (transzcendentális meditáció, reiki, dianetika, agykontroll, tűzönjárás) kurzusok hirdetéseivel és „jutányos” árajánlataival. A módszer tehát megvásárolható.   Ugyanezt gondolta az apostolok lelki hatalmáról a kereszténységgel frissen megismerkedett Simon is, aki Szamaria városában mindenki által elismert varázsló volt. Fülöp diakónus igehirdetése eredményeként maga is megkeresztelkedett, majd Péter és János odaérkezte után csodálattal szemlélte a jeleket, amelyeket az apostolok kézrátétele nyomán a hívőkre leszálló a Szentlélek mûvelt.  

Amint pedig Simon látta, hogy az apostolok kézrátételére leszáll a Szentlélek, pénzt ajánlott föl nekik e szavakkal: 'Adjatok nekem is olyan hatalmat, hogy akire csak ráteszem a kezemet, elnyerje a Szentlelket.' Péter azonban rászólt: 'Vesszen el a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy az Isten adományát pénzen meg lehet vásárolni. Semmi közöd vagy jogod sincs ehhez a dologhoz, mert szíved nem tiszta Isten előtt.  Térj meg tehát gonoszságodból, kérd Istent, hogy bocsássa meg szívednek ezt a gondolatát. Látom ugyanis, hogy elöntött a keserű epe és rabul ejtett a gonoszság köteléke.' 'Könyörögjetek értem az Úrhoz, kérte ekkor Simon, hogy semmi se érjen abból, amiről beszéltetek.  (ApCsel 8;18-24)

 

Végezetül szükséges mégegyszer hangsúlyoznunk, keresztény hitünk és az okkult-mágikus szemlélet gyökeres szembenállását. A keresztény kéri Istent, a szuverén Urat; vagy a Szentlélek indítására az Úr nevében lép fel, de a csodát mindíg Isten teszi. Szent Pál efezusi mûködése során történt:

Isten rendkívüli csodákat is tett Pál által. Így például betegekre tették a tőle használt kendőket és kötényeket, és a betegség elhagyta őket, a gonosz lelkek meg kiszáltak belőlük. (ApCsel 19;11,12)

 

Az, hogy még Pál ruhájának érintése is gyógyított, mágikusnak tûnhet. De a Szentírás ügyel arra, hogy megkülönböztesse ezt a varázslattól. Egymás mellé állítja a fenti esetet, és azoknak a történetét, akik Jézus nevét varázslásra akarták felhasználni, anélkül, hogy személyesen hittek volna benne.

Némely csatangoló zsidó ördögûzõ szintén megkísérelte, hogy az Úr nevét olvassa rá a gonosz lelkektõl megszállottakra. Ezt mondták: “Rád olvasom Jézust, akit Pál hirdet.” Egy zsidó fõpapnak, Szkévának hét fia is próbálkozott ezzel. A gonosz lélek azonban így vágott vissza nekik: “Jézust ismerem, Pálról is tudok, ti kik vagytok?” S ezzel az ember, akiben a gonosz lélek lakott, rájuk vetette magát. Kettõjüket leteperte, és úgy elbánt velük, hogy ruhátlanul, és sebektõl borítva menekültek ki abból a házból. (ApCsel 19;13-16)[xvi][17]

 

A jelenlevõkben fokozódott a tisztelet Jézus neve iránt. Ekkor történt a fentebb már idézett jelenet, a varázsláshoz használt könyvek elégetése. A megtértek ugyanis megbánták korábbi mágikus üzelmeiket, és az mágiáról híres Efezus sok volt varázslója elégett könyveit: 

 

Errõl azután Efezus valamennyi lakója, zsidó és pogány egyaránt tudomást szerzett. Mindnyájukat nagy félelem fogta el, és nagy lett a becsülete az Úr Jézus nevének. Sok hívõ elõállott, és nyíltan föltárta tetteit. Azok közül pedig, akik varázslással foglalkoztak, jó sokan összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Ezek értéke ötvenezer ezüstre volt becsülhetõ. Így az Úr erejének segítségével az ige tovább terjedt és gyarapodott. (ApCsel 19;17-20)[xvii][18]

 

Jézus neve tehát nem varázsige, ahogyan Jézus sem varázsló. Manapság sokan szeretnék ugyan párthus hercegnek, vagy indiai fakírnak beállítani, de ez a súlyos zavarkeltési kísérlet. Ha Jézus mágus lett volna másként viselkedik. Lukács evangéliuma szerint, elítélése előtt Pilátus Heródeshez küldte, hiszen elvileg Heródes volt jogosult egy galileai illetôségû ember felett ítélkezni.

 

Amikor Heródes meglátta Jézust nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében. (Lk 23;8)

 

Heródes feltehetően hálás közönség lett volna. Talán elég lett volna, ha Jézus megismétli a kánai mennyegzőn tett csodáját és elkerülhette volna a kínhalált a kereszten. Jézus azonban nem Heródes udvari mágusa kívánt lenni. Ô maga Isten Bölcsessége. Szent Pál róla mondja:

 

Bölcsességet hirdetünk mi is, de csak a tökéleteseknek. Nem ennek a világnak pusztulásra ítélt fejedelmeiét, hanem Isten titokzatos, elrejtett bölcsességét hirdetjük, melyet az Isten öröktől fogva előre elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt senki sem értette meg a világ fejedelmei közül, mert, ha megértették volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát.

 (1Kor 2;6-8)[xviii][19]

 

 

10. Feltámadás vagy reinkarnáció?

 

A dicsőség Urát keresztrefeszítették, azonban feltámadt a halálból, és az feltámadásában való részesedést kínál nekünk is. A feltámadásba vetett hit a keresztény tanítás legbelső magjában van. Aki ezt nem vallja nem keresztény. A New Age különböző irányzatai nem feltámadásról, hanem reinkarnációról, azaz lélekvándorlásról, erre a világra való újabb megszületések láncolatáról beszélnek. A feltámadásba vetett hitünk a Jézus Krisztus által adott kinyilatkoztatáson alapul, azonban az erre a földi világra való visszatérés lehetetlensége már az Ószövetségben is világos. A Prédikátor könyvében olvashatjuk:

 

Soha többé nem lesz részük abban ami a nap alatt végbemegy. (Préd 9;6)

 

Hasonlóképpen Jób is megállapítja a megholtakról:

 

Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot. S a szem, amely most lát, soha többé nem lát, kereső szemeddel nem találsz, nem leszek. Mint felhő, tovaszáll, eltűnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt. Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont. (Jób 7;7-10)

 

Jób azonban már hisz a Megváltó majdani fellépésében és a feltámadásban is, amelyet ünnepélyes szavakkal vall meg:

 

Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszõvel ólomtáblára, vagy vésõvel sziklába metszenék õket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végsõ napon felkelek a földrõl; és ismét körülvesz a bõröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg õt, és önnön szemem nézi õt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben! (Jób 19,23-27)[xix][20]

 

Már Sámuel próféta tanítja:

Az Úr adja a halált és az életet, letaszít az alvilágba és felhoz onnan. (1Sám 2;6)

 

Ezekiel próféta látomásában egy mezôt lát, tele csontokkal, melyek ismét megelevenednek, jelképeül az izraeliták Babilonból való visszatérésének, Izrael helyreállításának. Az ókeresztény egyházatyák közül Szent Justinus (+166), Szent Ireneus (+202/203), Szent Ciprián (+258), Jeruzsálemi Szent Cirill (313-387), Nagy Szent Vazul (330-379), Szent Ambrus (339-397) és Szent Ágoston (354-430) véleménye szerint ez a jövendölés a holtak leendô föltámadására is vonatkozik[xx][21]:

 

Az Úr keze fölöttem volt; és lelke által az Úr kivezérelt és a síkságra vitt, amely tele volt csontokkal. Körbevezettek köztük mindenfelé, és tömérdek volt belõlük a mezõn, és teljesen ki voltak száradva. Így szólt hozzám: „Emberfia, életre kelnek még ezek a csontok?” Így feleltem: „Uram, Istenem, te tudod.” Ekkor így folytatta: „Jövendölj ezekrõl a csontokról! Így beszélj: Ti kiszáradt csontok, halljátok az Úr szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: Nézzétek, éltetõ leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bõrt húzok rátok és éltetõ leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” Jövendöltem, amint a parancs szólt. S lám, amint jövendöltem, zaj keletkezett, majd zörgés támadt, és a csontok egymáshoz közeledtek. Aztán láttam: ín és hús került rájuk, és bõr vonta be õket, de éltetõ lehelet még nem volt bennük. Ekkor így szólt hozzám: „Jövendölj az éltetõ leheletrõl, jövendölj, emberfia, és mondd az éltetõ leheletnek: Ezt mondja az Úr, az Isten: Gyere elõ a négy szél hazájából, és fújj ezekre a halottakra, hogy megelevenedjenek.” Ekkor jövendöltem, amint parancsolta nekem, és éltetõ lehelet szállt beléjük, életre keltek, talpra álltak, mint egy nagy sereg. Akkor így szólt hozzám: Emberfia, Izrael egész háza ezek a csontok. Lám, azt mondják: „Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van.” Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem - mondja az Úr. (Ez 37;1-14)

 

Dániel prófétával látomásában Gábriel fôangyal közli a végsô idôkre vonatkozóan:

 

Abban az idôben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az idôben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylô égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok. (Dán 12;1-3)

 

Dániel azonban tovább kérdez:

Mivel nem értettem, amit hallottam, így szóltam: »Uram, mi lesz majd ezek után?«

Ô azonban ezt felelte: »Menj, Dániel, mert ezek a beszédek be vannak zárva és le vannak pecsételve az elôre elhatározott idôig. (Dán 12;8-9)[xxi][22]

 

Végül ígéretet kap saját feltámadására is:

 Te csak menj az elôre megszabott vég felé; nyugodni fogsz, de a napok végén felkelsz, hogy elnyerd sorsodat. (Dán 12;13)[xxii][23]

 

A Makkabeusok 2. Könyve, amely a Kr.e. II. században a Szeleukidák ellen vívott zsidó szabadságharc történetét írja le, egy zsidó anya és hét fia vértanúhalála leírásánál így számol be a halálbamenôk feltámadásba vetett reménységérôl:

 

Amikor már a végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevõ! Földi életünket elveheted, de a Mindenség Királya föltámaszt minket az örök életre, mert az õ törvényeiért halunk meg.” Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor a nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hõsiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tõle.” Még a király környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette. Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket is. Amikor már-már halálán volt, így szólt: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménységbe, hogy föltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.” (2Mak 7;9-14)

 

Csodálnivaló,  és örök emlékezetre méltó az anya, aki végignézte,  mint halt meg mind a hét fia egyetlen napon. Erõs lélekkel viselte, bízva az Úrban. Mindegyiküket buzdította, atyáik nyelvén, nemes érzelmekkel eltelve. Asszonyi érveit férfiúi bátorsággal toldotta meg. Ezt mondta nekik: „Nem tudom, hogyan öltöttetek testet méhemben. Nem én ajándékoztam nektek a lelket és az életet, nem én fûztem össze elemeiteket csodálatos módon, hanem a mindenség Teremtõje, aki az emberiséget alkotta és létet adott mindennek. Ha most törvényeiért semmibe veszitek, irgalmában visszaadja nektek a lelket és az életet.”

(2Mak 7;20-23)

 

Ugyanennek a könyvnek tanúsága szerint, Makkabeus Júdás, a szabadságharc vezetôje, miután megtudta, hogy elesett katonái vétkeztek a Törvény ellen, imádkozott és engesztelô áldozatot mutatott be értük, mert hitt a föltámadásban:

 

Másnap (amikor már legfõbb ideje volt), fölkeresték Júdást, hogy menjenek, hozzák el az elesettek holttestét, és temessék õket atyáik sírboltjába, rokonaik közé. Ám a halottak ruhája alatt Jamnia bálványainak szentelt tárgyakat találtak, amit a törvény tilt a zsidóknak. Így megtudták, miért estek el. Mindnyájan dicsõítették az Urat, az igazságos bírót, aki azt is fölfedi, ami rejtve van. Aztán imádkozni kezdtek, és könyörögtek, hogy az elkövetett bûnök teljes bocsánatot nyerjenek. A nemeslelkû Júdás azonban figyelmeztette a csapatokat, hogy óvakodjanak a bûntõl, hisz saját szemükkel láthatták az elesettek példáján a bûn következményeit. Aztán gyûjtést rendezett a katonák között, és mintegy 2000 ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe engesztelõ áldozat bemutatására. Ilyen szépen és nemesen viselkedett, mivel gondolt a feltámadásra. Ha ugyanis nem hitt volna az elesettek föltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni. Arról is meg volt gyõzõdve, hogy akik jámborságban halnak meg, azokra nagy jutalom vár - ez szent és jámbor gondolat volt. Azért mutatott be engesztelõ áldozatot, hogy megszabaduljanak bûneiktõl. (2Mak 12;39-45)

 

Szent Pál apostol a Zsidóknak írt levelében így ír:

Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta föl magát, hogy sokaknak bűnét elvegye.

 (Zsid 9;27,28)

 

Szent Péter apostol is Krisztus egyszeri áldozatából indul ki:

Mert Krisztus is meghalt egyszer a bûnökért, az Igaz a bûnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Igy ment el a börtönben sinylôdô lelkekhez is és hírt vitt nekik. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amig a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által. (1Pét 3;18-20)

 

Krisztus tehát egyszer halt meg, halála után a tisztítótûzben szenvedô lelkeknek hirdette a szabadulást, majd

azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erôsségek uralma alá kerültek, fölment a mennybe és az Isten jobbján foglal helyet. (1Pét 3;22)

 

Krisztus tehát nem reinkarnálódik. Saját sorsát részletesen feltárta elôttünk a kinyilatkoztatásban. Tudjuk róla, hogy Ô az Ige, aki kezdetben Istennél volt és Isten volt az Ige. (Jn 1;1). Majd az Ige testté lett és közöttünk élt (Jn 1;14). Egyszer testesült meg: életét, halálát, az alvilágba való alászállását, feltámadását, mennybemenetelét a Szentírásból ismerjük. Egyszer áldozta fel magát (Zsid 9;28). Egy áldozatot mutatott be a bûnökért, s örökrehelyet foglalt az Isten jobbján (Zsid 10;12), de velünk van minden nap a világ végéig (Mt 28;20) aztán pedig eljön ítélni élôket és holtakat (Mt 25;31-46  Jel 20;11-15). Végül újjáalkot mindent (Jel 21;5). Ô, az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég (Jel 21;6). Feltárta elôttünk életét a kezdettôl a végig, legalábbis amennyire felfoghatjuk. Az azonban kétségtelen, hogy Jézus Krisztus életútjában nincs helye semmiféle reinkarnációnak.

Noé korának bûnösei sem születtek újra Krisztus koráig, hogy újabb földi életek során tökéletesedjenek, hanem az alvilágban várakoztak. Jézus az egyetlen földi élet után következő egyetlen ítéletről egyértelműen beszél az utolsó ítéletről szóló beszédeiben:

 

Mert elérkezik az óra amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy föltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy föltámadjanak a kárhozatra. (Jn 5;29)

 

Amikor eljön dicsőségében az Emberfia minden angyalával, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig külön választja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. ... Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre. (Mt 25;31-46)

 

Lukács evangéliumában a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédböl is egyértelműen kiderül, hogy mind az üdvösség, mind a kárhozat végleges és megváltoztathatatlan, egyúttal a földi világtól elkülönített állapot.

 

Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevû koldus is, ez ott feküdt a kapuja elõtt, tele fekéllyel. Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messzirõl Ábrahámot és kebelén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hûsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrõdöm ezekben a lángokban. Fiam - felelte Ábrahám -, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám - mondta újra - küldd el legalább az atyai házba. Van még öt testvérem, hadd figyelmeztesse õket, nehogy õk is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. De az erõsködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valakit, bûnbánatot tartanak. Õ azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek.”

(Lk 16;19-31)

 

A feltámadásról szóló tanítás Jézus örömhírének középpontjában van. Kijelenti, hogy ô maga a feltámadás és az élet. Azonosítja magát a feltámadással. A feltámadás tagadása ezért Krisztus tagadása, a feltámadás tagadása a kereszténység tagadása. Nézzük a Lázár sírja közelében zajló beszélgetést Jézus és Márta között:

 

„Uram – szólította meg Márta Jézust -, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz Istentôl, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram felelte – hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”

 (Jn 11;21-27)

 

A feltámadásról szóló tanítást nevetségessé tenni próbáló szadduceusok érvelésére Jézus így válaszolt:

 

 Tévedtek. Nem ismeritek sem az Írást, sem Isten hatalmát.

(Mt 22;23-33 Mk 12;18-27 Lk 20;27-40)

 

A feltámadást kétségbevonó tévtanítók nézeteit Szent Pál is élesen utasítja vissza, rámutatva arra a tényre, hogy a feltámadás-hit olyannyira a keresztény tanítás magja, hogy enélkül a keresztény hitnek semmi értelme nincs. A feltámadás megkérdôjelezése egyenlô a kereszténység egészének megkérdôjelezésével:

 

Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hitetetknek sem. Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenrôl tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetetk, mert még mindig bûneitekben vagytok. Sôt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból, elsôként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elô a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. Mindenki, amikor sorra kerül: elôször Krisztus, majd az ô eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsôbbséget, hatalmat és erôt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amig ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”. Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben. (1Kor 15;12-28)

 

A Jézussal együtt elítélt két köztörvényes bűnözőre a karma tana szerint alacsonyabb létezési szinten való újraszületés várna, hogy megtisztuljanak. A bűnbánó és Jézusba vetett hitét megvalló haldokló jobb latort Jézus nem egy kedvezőbb pozícióban való ismételt földi megszületéssel jutalmazza, hanem:

Ezt válaszolta neki: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a Paradicsomban.

(Lk 23;43)

 

Ugyanígy Pál apostol sem egy új reinkarnációs lehetőségben bizakodott, amikor szembenézett a közelgő halálos ítélettel:

 

Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét. (2Tim 4;6,7)

 

Ezek után elég képtelennek hangzik az a vád, hogy az Egyház valamikor a VI. század folyamán törölte volna a Bibliából a reinkarnációra vonatkozó részeket. Ha ugyanis ez megtörtént volna, akkor mit kezdhetnénk a fenti szövegekkel? Vagy nem csupán néhány szövegrészt töröltek, hanem teljesen új bibliát írtak volna? Ennyire nevetséges  ötlettel eddig a reinkarnáció hirdetôi még nem mertek elôállni. Pedig, ha következetesek akarnának lenni, ezt kellene tenniük. (Csak zárójelben jegyezem meg, hogy más hasonló léptékû hamisítási vád is van az Egyházzal kapcsolatban. Heribert Illig német történész 1996 óta 16 kiadást megért Kitalált középkor címû könyve szerint a VII.-VIII.-IX. század egyszerûen nem létezett. Azt csupán II. Szilveszter pápa (999-1003) és III. Ottó német-római császár (ur. 983-1002) találta ki és toldatta be utólag a történelembe (a bizánci császár cinkos támogatása mellett), a krónikák és évkönyvek meghamisítása révén, azért, hogy uralmuk az ezredfordulóra essék, illetve hogy kitalálják „történeti” példaképüket, Nagy Károlyt, akire akkor is és azóta is minden, Európát egyesíteni akaró erő hivatkozik és, hogy visszamenőlegesen megalkothassák az „ideológiai alapokat” mind a pápai hatalom, mind a német hegemónia igazolásához az új Európában.)

 

10.1 Illés és Keresztelô Szent János

 

A reinkarnáció híveinek gyakran hangoztatott elképzelése szerint Keresztelô Szent János tulajdonképpen Illés próféta reinkarnációja lett volna. A kérdésre adandó válasz számos szentírási szöveg áttekintését igényli.

A Kr.e. IX. században élt Illés próféta, Izraelben a Jahve-hit elszánt védelmezôje volt Acháb király és felesége, a Baal kultuszát szorgalmazó Izebel ellenében. Nagy hatással volt a késõbbi korokra is. Titokzatos mennybevitelét és azt, hogy lelke utódjára Elizeusra szállt, a Királyok Második könyve beszéli el:

 

Illés fogta a köntösét, összegöngyölte és ráütött vele a vízre. Erre az kettévált, az egyik és a másik irányban, úgyhogy mindketten szárazon átmentek rajta. Amikor átértek, Illés azt mondta Elizeusnak: „Kérj valamit, mit tegyek még meg neked, mielõtt elválok tõled!” Elizeus így felelt: „Hát akkor szálljon kétannyi rész rám a lelkedbõl!” Azt mondta neki: „Olyat kértél, amit nehéz teljesíteni. Ha majd látod, mint ragadtatom el, osztályrészül jut neked, de ha (nem), akkor nem kapod meg.” S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta õket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe. Amikor Elizeus ezt látta, fölkiáltott: „Atyám, atyám, Izrael szekere és fogata!” S többé nem látta. Akkor fogta ruháját és kettérepesztette. Majd fölemelte Illés köntösét, amely leesett róla, visszafordult és újra megállt a Jordán partján. Aztán fogta Illés köntösét, ráütött (vele) a vízre és azt mondta: „Hol az Úr, Illés Istene?” Mihelyt a vízre ütött, az szétvált az egyik és a másik irányban, s Elizeus átment. Amikor a prófétatanítványok odaátról látták, felkiáltottak: „Illés lelke leszállt Elizeusra!” S eléje mentek, a földre borultak elõtte (2Kir 2;8-15)

 

Malakiás próféta (Kr.e. V. század) az elragadott Illés újraeljövetelét jövendölte. Eszerint Illés a végsô korszakban, az Úr eljövetelének elôhírnökeként fog megjelenni:

 

Nézzétek, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse elõttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! - mondja a Seregek Ura. De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. (Mal 3,1-2)

Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielõtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Õ újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet. (Mal 3;23,24)

 

Illés újraeljövetelének várását Sirák fia könyve (Kr.e. II. sz.) is tükrözi:

Vihar közepette magasba ragadtattál, szekéren, amivel tüzes lovak száguldottak. Jel lettél a jövendõ harag idejére, hogy te csillapítsd le, mielõtt kitörne, hogy az apák szívét fiaikhoz fordítsd, és Jákob törzseit újra helyreállítsd. Boldogok mind, akik téged meglátnak, akik szeretetben hunyták le szemüket, s mi is részesei leszünk az életnek. (Sir 48,9-11)

 

Illés, saját személyében, Mózes társaságában, valóban megjelent a Tábor hegyén és Jézussal annak közelgô szenvedéséröl és halálról beszélgettek:

 

E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsõülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsõségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhõ támadt és elborította õket. Féltek, amikor a felhõbe jutottak. A felhõbõl szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, õt hallgassátok!” Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.

(Lk 9;28-36)

 

Ez volt Illés valóságos megjelenése. A hegyrôl lejövet aztán Jézus megmagyarázza tanítványainak, hogy a messiási elôfutár illési küldetését valójában Keresztelô Szent János teljesítette:

 

A tanítványok megkérdezték: „Miért mondják az írástudók, hogy elõbb Illésnek kell eljönnie?” Így felelt: „Illés ugyan eljön és helyreállít mindent. Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tõlük az Emberfia is.” (Mt 17;10-12 és Mk 9;11-13)

 

A tömegnek is egészen világosan kifejtette, hogy János volt az, aki Illésként lépett fel:

 

Amikor azok elmentek, Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltôl hajladozó nádat? Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik. Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Õ az, akirõl az Írás szól: Nézd, elküldöm követemet elõtted, hogy elõkészítse utadat. Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelõ Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála. A mennyek országa Keresztelõ János idejétõl mindmáig erõszakot szenved, az erõszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mind ezt jövendölték. S ha tudni akarjátok, õ Illés, akinek el kell jönnie. Akinek van füle, hallja meg! (Mt 11;7-15)

 

Ki volt hát ez a János? Szent János apostol, már evangéliuma elôszavában bemutatja a megtestesült Ige elôhírnökét:

 

Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem õ volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Jn 1;6-8)

 

Annak idején, Keresztelô Szent János születését angyal adta hírül a jeruzsálemi templomban papi szolgálatát teljesítô apjának. Az angyal szava szerint a fiúra valóban illési feladat várt, az Úr eljövetelének elôhírnöke, a nép elôkészítôje lesz:

 

megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr elõtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Õ maga Illés szellemével és erejével elõtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet elõkészítse az Úrnak.” (Lk 1;-17)

 

Hogy ki is volt János, világosan kiderül a nép vezetôinek kérdésére adott válaszából:

 

János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálembõl, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tõle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” - felelte. „A próféta vagy?” - Erre is nemmel válaszolt. Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” (Jn 1;19-27)

 

Ha tehát összegezzük Illés életét, a prófétai jövendöléseket, Jézus szavait és János önvallomását, akkor világos lesz: Illés a Kr.e. IX. században Jahvétôl elforduló népét az igaz Isten tiszteletéhez akarta visszavezetni. Malakiás jövendölése (Kr.e. V. század) szerint ez az illési küldetés megismétlôdik az Úr eljövetele elôtt. Jézus szerint ez a megjövendölt elôfutár János volt, akit a nyomaték és az esetleges félreértések elkerülése végett Jézus egyenesen Illésnek nevez, vagyis olyasvalakinek, akinek a prófécia és az elterjedt népi vélemény szerint el kell jönnie, hogy elõkészítse az Úr érkezését. Az Úr Jézus kijelenti, hogy János egyben az üdvtörténet ószövetségi korszakát lezáró missziót is kapott, hiszen Jézus fellépése óta már az evangélium örömhíre terjed. János önmagáról azonban azt mondja, személy szerint nem azonos a régi nagy prófétával, csupán küldetése azonos vele. Ô a pusztában kiáltó szó, aki az Úr útját egyengeti, aki a bûnbánat szükségességének hirdetésével felkészíti a népet annak fogadására, aki utána jön és nagyobb nála. Tehát, Keresztelô Szent János, a messiási elõfutár, nem nevének és személyes valóságának tekintetében, hanem hivatását, lelkületét és hatalmát illetõen azonos Illéssel. János tehát ugyanúgy nem volt Illés reinkarnációja, amint Elizeus sem, aki szintén Illés lelkébôl kapott részt. A János, mint Illés reinkarnációja elméletben sem láthatunk tehát mást mint a Szentírás önkényes és téves értelmezésére tett újabb kísérletet.

Az azonban világos, hogy mind Illés prófétának, mind Keresztelô Szent Jánosnak fontos tanítása van a mai kor embere számára. Mondanivalójuk megfontolásra méltó azok számára is, akik úgy érzik, problémamentesen elegyíthetô a keresztény hit a New Age szellemiségével. Gondoljunk a Kármel hegyi jelenetre:

 

Illés odalépett az egész nép színe elé és megkérdezte: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor õt kövessétek; ha meg Baal, akkor kövessétek azt!” (1Kir 18;21)

 

Keresztelô Szent János ugyanígy, ez ellen a cikk-cakkban haladás ellen lép fel:

 

S õ bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bûnbánat keresztségét a bûnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden test meglátja az Isten üdvösségét.” (Lk 3;3-6)

 

 

11. Megváltás vagy önmegváltás ? Irgalmasság vagy karma?

 

Szent Pál önnön gyengeségére gondolva így kiált fel:

Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtõl? Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! (Róm 7;24,25a)

 

Sebzett, gyengeségekkel terhelt természetünk, bûneink, betegségeink, életünk csôdhelyzetei közepette valamennyiünkben felmerül a „Hol itt a kiút?” kérdése. Vagyis ki vált meg bennünket? A gnózis, az alkímia, az ezoterika, a mágikus gondolkodás, a mai New Age irányzatok válasza szerint maga az ember – ki-ki önmagát váltva meg- valamiféle módszer, biztos recept, titkos tudományokba való beavatás által. Ezzel szemben a kereszténység válasza szerint az ember erre soha nem képes, nincs más Megváltónk mint Jézus Krisztus. Az egész emberiség Megváltójaként fellépô Jézus Krisztust több más prófétával együtt Izajás már évszázadokkal korábban megjövendölte:

 

Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hûségesen elviszi az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ô tanítására várnak a szigetek. (Iz 42;1-4)

Kevés az hogy szolgám légy és fölemeld Jákob törzseit és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig. (Iz 49;6)

Isten, az Úr nyitotta meg fülemet. S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elôl, akik gyaláztak és leköpdöstek. (Iz 50;5,6)

 

Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elôl iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentöl) megvertnek néztük, olyannak, akire lesúlytott az Isten és akit megalázott. Igen, a mi bûneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ô sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ô vállaira rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ô alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy mint a bárány elnémul nyírója elôtt, ô sem nyitotta ki a száját. Erôszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törödik ügyével? Igen kitépték az élôk földjérôl és bûneink miatt halállal súlytották. A gonoszok között adtak neki sírboltot és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot sem álnokság nem volt a szájában. Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelô áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta és a gonosztevôk közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta és közben imádkozott a bûnösökért. (Iz 53;3-12)

 

Jézus így mondja:

Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennybôl: az Emberfia (aki a mennyben van). Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. (Jn 3;13-17)

 

Szent Péter apostol tanúsága:

Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsôülésének szemtanúi. (2Pét 1;16)[xxiii][24]

Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnének. (ApCsel 4;12)

 

Szent János apostol tanúsága:

Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. A szeretet ebben mutatkozik meg: Nem mi szerettük Istent, hanem ô szeretett minket és elküldte Fiát engesztelö áldozatul bûneinkért. (1Jn 4;9-11)[xxiv][25]

Mi láttuk és tanuságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ Üdvözítôjét. Aki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten él, és ô Istenben. Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket és hittünk benne. (1Jn 4;14-16)[xxv][26]

 

Szent Pál tanúsága Jézus haláláról és feltámadásáról:

Elsõsorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bûneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettõnek. Késõbb egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. (1Kor 15;3-9)

 

Másutt az Atyaisten, a Megváltó és a megváltottak viszonyát így írja le:

 Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából és áthelyezett szeretett Fia országába. Benne nyertük el a megváltást, bûneink bocsánatát. Ö a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsôszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtett. Ô  elöbb van mindennél és minden benne áll fenn. Ô a testnek, az Egyháznak a feje. Ô a kezdet, elsôszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsôség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ô a kereszten vérével békességet szerzett. (Kol 1;12-20)

Ôt rendelte a mindenség örökösévé, hiszen általa teremtette a világot is. Dicsôségének kisugárzása s lényének képemása ô, aki hathatós szavával fönntartja a mindenséget. Miután pedig a bûntöl megváltott, az isteni fölség jobbjára ült a magasságban. (Zsid 1;2-4)[xxvi][27]

 

A keresztény örömhír szerint tehát Jézus Krisztus az emberiség egyetlen Megváltója. Ezek után nem érdektelen kitérni arra, hogy tulajdonképpen mihez képest határozza meg önmagát Új Korszakként a New Age irányzata.  Asztrológiai értelmezés szerint ugyanis  Földünk az 1960-as, -70-es években a Halak jegyének mintegy 2000 éves korszaka után (amely Krisztus születése körül vette kezdetét) most új korszakba, a Vízöntő  jegyébe lépett. A Hal őskeresztény szimbólum. Görög mozaikszóként értelmezve jelentése: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. A New Age asztrológusai szerint tehát a Vízöntő korával új, a kereszténység utáni korszak köszöntött ránk. A megváltás helyébe pedig a különbözö pszichotechnikák,  jóslás, varázslás általi önmegváltás kerül, amin a New Age hátterében meghúzódó, már ismertetett mágikus gondolkodásmód ismeretében nem is csodálkozunk.

Összegezve egy olyan filozófiai-spirituális rendszer áll szemünk elött, amely a mindennapok gyakorlatát, a gyógyítást, a szórakoztató irodalmat, filmgyártást, a hétköznapi ember gondolkodásmódját fokozódó mértékben próbálja befolyásolni és amely gyökereiben, tartalmában, szimbolikájában más mint keresztény hitünk és nem titkolt célja annak mind nagyobb körben való felváltása.

A New Age tehát a megváltás helyett önmegváltást ajánl. A keresztény tanítás szerint a megváltást az ember nem érdemelheti ki, alapja nem más, mint Isten irgalmassága, irántunk való olthatatlan szeretete.

 

A hinduizmusban és a buddhizmusban a samsara, a lét körforgásának tana nem ismeri az irgalmasság fogalmát. A lélekvándorlás tanítása szerint az örök egy-bõl kiszakadó lélek arra kényszerül, hogy minduntalan új testet öltsön fel, hogy az újraszületések sorozata után megtisztulva visszaolvadhasson a világlélekbe. A lélekvándorlás következô fázisát a karma törvénye szabja meg: az elôzô élet bûnei vagy erényei határozzák meg, hogy az illetô a lét alacsonyabb vagy magasabb fokán születik újra. Isten azonos a mindenséggel, személytelen világlélek, így tehát szeretni sem tud. A test a lélek börtöne; mivel a test alacsonyabb rendû nála, a léleknek ki kell szabadulnia belõle, mint ahogy valaki leveti a ruháját. Az ember az újraszületések sorozata után beolvad a nagy egészbe, egyéni boldogságot sosem érhet el, valójában csak a szenvedései szûnnek meg. A hinduizmusban és a buddhizmusban a lélekvándorlás kínálta újabb élet lehetôsége inkább szorongató tehertétel, mint öröm. A karma vagyis a végzet személytelen törvénye irányít mindent, ezért valódi szabadság nem létezik. Az ember a végzet játékszere, legjobb, ha beletörõdik a világ menetébe, a rossz ellen sem érdemes küzdenie. Nincs örömhír: a végzetben sem igazság, sem szeretet, sem megértés nincsen. Éppen ezért ismeretlen a felebaráti szeretet és a szolidaritás gondolata ezekben a vallásokban. Egyetlen kiút az érzelmektôl, az emberi kapcsolatoktól,  minden vágytól és kívánságtól megszabadulva elérni a teljes közömbösség tökéletésségét és az én megszünésével feloldódni a nirvána személytelen öntudatlanságában, hiszen képileg fogalmazva, életünk és egyéniségünk csak egy hullám a mindenség személytelen óceánja felszínén, s ha elcsitul a szél, a hullám beleolvad az egésznek a tükrébe. Vagyis a karma könyörtelensége elôl egyedül a személyes én megsemmisülése jelent kiutat. A magyar nyelv jó lehetôséget ad rá, hogy némi szójátékkal feltegyük a kérdést: Kinek a karma ragadja magával azokat, akik Isten Jézus Krisztus által kinyilvánított irgalmassága helyett ezt a pesszimista színezetû hitvallást választják, és bölcsességként tárják mások elé is a végzet felé taró útjukat?

A nirvána felé való törekvéssel a Bölcsesség könyve így száll szembe:

 

Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján, ne siettessétek romlásotokat kezetek tetteivel! Mert a halált nem Isten alkotta, õ nem leli örömét az élõk pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan. Az istentelenek azonban kezükkel és szavukkal hívják (a halált), emésztõdnek az utána való vágyakozásban, mintha a barátjuk volna, és szövetséget kötnek vele, mert méltók rá, hogy az osztályrészévé legyenek. (Bölcs 1;12-16)

 

A reinkarnáció tana, amint láttuk, mind az Ószövetségi Szentírás, mind az Újszövetség könyvei és a keresztény hagyomány szerint tévtanítás. Forrásai más vallási hagyományokban, a már említett indiai hinduizmus és buddhizmus mellett az antik pogány mitológiában illetve a középkori zsidó kabbalában és innét eredve az újkori Kelet-Európai haszid mozgalomban lelhetôk fel. Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) az Aeneis VI. énekében írja le Aeneas alvilági útját, ahol a hôs halott apja lelkével találkozik. Anchísés elmondja fiának, hogy a megholtak lelkei, ha már ezer évet eltöltöttek az alvilágban, miután ittak a feledés vizébôl újra testet öltenek és új emberi életet kezdenek; majd megmutatja fiának leendô utódait, a késôbbi Róma híres hôseit, akik már készülnek föl a földre.[xxvii][28] Érdekes a történet befejezése, hiszen a hírhozók az alvilágból a csalárd jelenések kapuján át érkeznek a földre:

 

„Két kapun át járnak föl az Álmok. Egyik szaru. Rajta,

mint mondják, a való árnyak szoktak kilebegni;

hószínfényû, fehér elefántcsontból van a másik,

itt a csalárd jelenéseket engedik égnek a mánok.

Erre, a csontkapun át mutat Anchísés utat, aztán

szót befejezve, fiát a Sibyllával kibocsátja”[xxviii][29]

 

A haszid mozgalmmal kapcsolatban, Martin Buber számos történet említ, amelyekben a reinkarnáció gondolata elôfordul. Például Jaakóv Jichák rabbi, a lublini Látó (+1815):

 

„Ha valakinek a homlokára nézett vagy kérelmezôcéduláját olvasta, annak lelkét egészen a gyökerekig, az elsô emberig látta, látta azt is, hogy az illetô Ábeltôl vagy Káintól származik-e, hogy vándorlása során eddig hány alkalommal öltött testet, mit rontott illetve mit javított életei során, milyen bûnbe keveredett s mely erényben vígasztalódott meg.”[xxix][30]

 

A reinkanáció tanának komor színezetû eredeti tanítása persze jelentôsen átfogalmazott formában kerül a modern nyugati ember elé. Kortársaink így félelmetes vonásait elrejtô, csillogó felszínû pótreményt nyernek, hogy megszabaduljanak a földi élet egyszer élhetôségének felelôsségétôl. Ez az átalakulás a mai New Age irányzatokban olyan újkori európai gondolkodók, mint például a szabadkômûves G. E. Lessing (1729-1781) és az antropozófus Rudolf Steiner (1861-1925) nyomán történt, akik a reinkarnációt újabb és újabb tanulási és fejlôdési lehetőségnek tekintették az önmegvalósítás/önmegváltás folyamatában. Asszociálhatunk Pál apostol megjegyzésére, aki azokról beszél,

 

akik mindig csak tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak. (2Tim 3;7)

 

Az önmegváltás képtelenségével szemben ugyanis megváltásunk Isten irgalmasságán alapul, amelyet Szent Pál így összegez:

 

De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bûneinkben halottakat is – így kegyelembõl kaptátok a megváltást; feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, hogy az eljövendõ korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bõségét, hozzánk való jóságából. Kegyelembõl részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. (Ef 2;4-9)

 

Isten irgalmasságáról Jézus csodálatos példabeszédekben tanít: az elveszett bárány (Lk 15;3-7), az elveszett drachma (Lk 15;8-10), a tékozló fiú (Lk 15;11-32) történeteivel. Követôit arra tanítja, hogy:

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. (Mt 5;7)

Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. (Lk 6;36)

 

Az isteni példa nyomán az irgalmasság követelményét állítja elénk a szívtelen szolgáról (Mt 18;21-35) és az irgalmas szamaritánusról (Lk 10;30-37) szóló példabeszédekben. Túl a szavakon pedig, az Ige megtestesülése, földi élete, halála, feltámadása vagyis megváltásunk nem más mint Isten irgalmasságának minden emberi elképzelést meghaladó erejû kinyilatkoztatása.

A karma tanának szorongató komorságával tehát Szent Péter apostol fentebb már idézett mondatát kell szembeszegeznünk, aki a názáreti Jézusról mondja:

 

Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnének. (ApCsel 4;12)

 

 

12. Elég-e nekünk Krisztus?

 

Visszatérve a Prédikátor gondolatmenetünk kezdetén idézett szavaira, világos, hogy a New Age kínálta gondolatrendszer csak látszatra újdonság. Valójában a mi korunk sem más, mint Pál apostolé, ma is hangzatos filozófiákat vagy látványos csodákat követel az emberek jelentôs része:

 

A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje, és Isten bölcsessége. (1Kor 1;22-24)

 

Az apostolnak elég volt ez a bölcsesség. Hívő életét és reménységét így összegzi:

 

Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljussak a halálból való feltámadásra is. (Fil 3;8-11)

 

Szent Pálnak elég volt Jézus Krisztus. Vajon nekünk nem elég ? Hiszen, amint már korábban idéztem:

Bölcsességet hirdetünk mi is, de csak a tökéleteseknek. Nem ennek a világnak bölcsességét, sem e világ pusztulásra ítélt fejedelmeiét, hanem Isten titokzatos, elrejtett bölcsességét hirdetjük, melyet az Isten öröktôl fogva elôre elrendelt a mi dicsôségünkre. Ezt senki sem értette meg a világ fejedelmei közül, mert ha megértették volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsôség Urát. Itt inkább az írás szava érvényes:

 „Szem nem látta, fül nem hallotta

Emberi szív föl nem fogta,

Amit Isten azoknak készített, akik szeretik ôt.” (1Kor 2;6-9)[xxx][31]

 

Imádkozzuk hát a zsoltárral:

 

Tudom az igazság elôtted kedvesebb, mint ravaszság és titkos tudomány.

Bölcsességedre taníts engem! (Zsolt 51;8)[xxxi][32]

 

 

Sörédi Pál



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu