Ezután érkezünk a csúcsra a Fény szempontjából az Isten-időben. A Rák-hónap nulla foka a nyári napforduló pillanatát hozza be az évkörbe. Ha pedig a Fény (értsd: a Világ Világossága) kiteljesedik, akkor már nemcsak a jóság és a szeretet, de az ingyen kegyelem is "csúcsra járatódik" a teremtett világ működésében. Ami azt jelenti, hogy lesz ugyan kísértés (de még mennyire lesz!) az életünkben, de lesz szabadulás is. Az egyiket, a kísértést a "gonosz", az anyaghoz kötöttségünkből fakadó sötét erők képviselete hozza, a szabadulást - nem a "józan ész", hanem az értelem-feletti működésrendű "ingyen kegyelem". A Rák képjele a hagyományban: egymásba íródó 6 és 9. Az egyik mozgáspálya mélybe visz, a másik kiemel a mélyből.

Helyben vagyunk! És szemben a "névadással", a Bak jegy-érvénytartamában megtapasztalt burok-képződéssel. Ami itt, a fény-maximum idején a maga tiszta szellemi működésében tapasztalható meg, az ott anyagba költözik, foghatóvá lesz, "megneveződik". Ami pedig a "misztikus", azaz lelki síkon várható kiegészítő folyamatokat illeti, ezek a Mérleg tulajdonság-mezejében zajlanak le.

Hiába hozzuk - ingyen kegyelemből - a legteljesebb áldozatot, ha annak élvezője számára nem tudjuk garantálni a lelkileg kiegyensúlyozott fogadó közeget. Például az anyai áldozathozatal hiábavalóvá silányul, ha nem tudja biztosítani a gyermek számára a harmonikus érzelmi-hangulati környezetet.

A hagyományos magyar képjelhasználatban a Rák-tulajdonságokat azok legmagasabb működési szintjén a fiait önvérével tápláló "Pelikán" (Jézus-szimbólum!) jelképezi. A hozzá szükségképpen kapcsolódó "misztikus" Mérleg-tulajdonságokat pedig - a fészek.

Eddig tartott a "katolikus" (Lukács fogalmazta) Miatyánk-szöveg. A Fény-járás csúcsán búcsúztunk a Világ Világosságától, illetve az ő Küldőjétől, a "mi Atyánktól".

Innen a "doxologia" tételei következnek, és itt megint érdekes kapcsolat-rendszer kezd kirajzolódni a szemünk előtt. A maradék résznek ugyanis a kezdő állomása az évkörben az Oroszlán, az ő lelkiségének a képviselete viszont a doxologiai négyesség utolsó tétele, a Skorpió. Ugyanakkor ő, az Oroszlán, lelki értelemben a Nyilashoz tartozik, míg a Skorpió szellemiségének a Kos-lelkiség a kiegészítője. A korábban megismert "kezdő ötös" két, eddig pár nélkül maradt szélső tagja, a Nyilas, illetve a Kos tehát itt és most kapta meg a maga hiányzó felét. A Nyilas-szellemiség Oroszlán-lelkiséggel gazdagodott, a Kos pedig a Skorpió-szellemiség irányából egészült ki a maga lelkiségével.

Sorban haladva: az Oroszlánnak az "országgal" - és a szemben lévő Vízöntővel - való kapcsolatát már megbeszéltük. Azt is tudjuk, hogy a "misztikus" pár, a Skorpió jóvoltából ez az ország - ha nem is evilági matériából gyúrták, de - "mindörökké" él. A Szűz és a „hatalom” viszonyáról is esett már szó, a szemben lévő Halak-"akarat" kapcsolat tárgyalásakor. A "misztikus" vonzatokról sem kell külön szót ejtenünk, hiszen az Ikrek-Szűz viszony ilyen tekintetben reciprok jellegű. Az Ikrek-szellemiségnek - láttuk - Szűz-lelkiség felelt meg, a Szűz-szellemiségnek viszont Ikrek-lelkiség.

Értsd: a "hatalom" - hiába "akarom"! - csak akkor állhat fenn tartósan, ha a szükségképpen elkövetett hibákat a hatalom gyakorlói és kiszolgáltatottjai kölcsönösen meg tudják bocsátani egymásnak. Nem józan megfontolás, hanem lelki egymásrahangolódás alapján. Hasonló reciprok viszony áll fenn a következő téridő-egység, a Mérleg és a már tárgyalt Rák-tulajdonságrendszer között. Korábbi példánknál maradva: ha igaznak bizonyult, hogy a "Pelikán" (Rák) magasrendű szellemiségtől vezérelt áldozata csak érzelmileg kellőképpen kibélelt fészek (Mérleg) esetén szolgálhatja eredményesen az életet, akkor az is igaz, hogy ahol megfelelő szellemi közeg (Mérleg) alakul ki a mindenségben, oda előbb-utóbb beköltözik az önfeláldozó szeretet lelki indítéka, a "Pelikán" (Rák). És ez a "megfelelő szellemi közeg" az Úri Imádság ide illő tételének tanúsága szerint csakis akkor alakulhat ki, ha - Kálvin János nevezetes mondását idézve - "soli Deo glória", vagyis ha "egyedül Istené a dicsőség". (Merthogy most éppen a „di-csőség” tételénél járunk.) Másként a Pelikán-fészek óhatatlanul az önzés, a magamutogatás, a gátlástalan bírvágy melegágyává lesz. Amint azt napjainkban annyiszor tapasztaljuk.

Utolsó tételünkhöz érkeztünk, mind az Úri Imádságban, mind az Állatöv vele párhuzamba állított "kisvilágában". Ez utóbbi vonatkoztatási rendszerben most a Skorpió téridő-egységében járunk. Az egyre tökéletesebb műszerekkel vizsgálódó modern csillagászat-tudomány ebben az irányban jelöli ki (Földünkről nézvést) az általa eddig bemért-azonosított Univerzum központját. A feltételezett "Big Bang" forráshelyét. Az Úri Imádság erre egyetlen szóval utal: "Mindörökké". Ez a születés, az elmúlás és az újjászületés közös kulcsszava.

Érvényesülésének tartománya pedig pontosan szembe esik a napi lét anyagi szintjéhez kötött Bika-tulajdonságrendszer "felségterületével". Ott: mindennapi kenyér, ma - itt: most és minden időben. Pillanatnyi lét - örökkévalóság. Tipikus tengely-kapcsolat az Isten-időn belül. És a szó szoros értelmében "telibe találó" végszó az élet-teljességet megidéző Úri Imádságban. Ha pedig a lelki hozadékát is ide akarjuk idézni, akkor megint csak ismételhetünk. A Skorpió-szellemiségnek Kos-lelkiség felelt meg. Az időben megfogalmazódó „mindörökké” misztikus síkon így kapja meg a maga térbeli — ugyanakkor erkölcsi - kiegészítőjét: "mint a mennyben, úgy itt a földön is".

Az "Ámen" - ezek után nyilván maguktól is kitalálták - visszacsatol a "Mennyei Atyához" (hangtanilag is!), és ezzel újra indulhat, természetesen eggyel Eddig tartott a „katolikus” (Lukács fogalmazta) Miatyánk-szöveg. A Fény-járás csúcsán búcsúztunk a Világ Világosságától, illetve az ő Küldőjétől, a „mi Atyánktól”. Innen a doxologia” tételei következnek, és itt megint érdekes kapcsolat-rendszer kezd kirajzolódni a szemünk előtt. A maradék résznek ugyanis a kezdő állomása az évkörben az Oroszlán, az ő lelkiségének a képviselete viszont a doxologiai négyesség utolsó tétele, a Skorpió. Ugyanakkor ő, az Oroszlán, lelki értelemben a Nyilashoz tartozik, míg a Skorpió szellemiségének a Kos-lelkiség a kiegészítője. A korábban megismert „kezdő ötös” két, eddig pár nélkül maradt szélső tagja, a Nyilas, illetve a Kos tehát itt és most kapta meg a maga hiányzó felét. A Nyilas-szellemiség Oroszlán-lelkiséggel gazdagodott, a Kos pedig a Skorpió-szellemiség irányából egészült ki a maga lelkiségével.

Sorban haladva: az Oroszlánnak az "országgal" - és a szemben lévő Vízöntővel - való kapcsolatát már megbeszéltük. Azt is tudjuk, hogy a misztikus” pár, a Skorpió jóvoltából ez az ország –- ha nem is evilági matériából gyúrták, de - mindörökké”él. A Szűz és a hatalom” viszonyáról is esett már szó, a szemben lévő Halak-akarat kapcsolat tárgyalásakor. A "misztikus"”vonzatokról sem kell külön szót ejtenünk, hiszen az Ikrek-Szűz viszony ilyen tekintetben reciprok jellegű. Az Ikrek-szellemiségnek - láttuk - Szűz-lelkiség felelt meg, a Szűz-szellemiségnek viszont Ikrek-lelkiség. Értsd: a "hatalom"”- hiába "akarom"! - — csak akkor állhat fenn tartósan, ha a szükségképpen elkövetett hibákat a hatalom gyakorlói és kiszolgáltatottjai kölcsönösen meg tudják bocsátani egymásnak.

Nem józan megfontolás, hanem lelki egymásrahangolódás alapján. Hasonló reciprok viszony áll fenn a következő téridő-egység, a Mérleg és a már tárgyalt Rák-tulajdonságrendszer között. Korábbi példánknál maradva: ha igaznak bizonyult, hogy a "Pelikán" (Rák) magasrendű szellemiségtől vezérelt áldozata csak érzelmileg kellőképpen kibélelt fészek (Mérleg) esetén szolgálhatja eredményesen az életet, akkor az is igaz, hogy ahol megfelelő szellemi közeg (Mérleg) alakul ki a mindenségben, oda előbb-utóbb beköltözik az önfeláldozó szeretet lelki indítéka, a "Pelikán"”(Rák). És ez a „megfelelő szellemi közeg az Úri Imádság ide illő tételének tanúsága szerint csakis akkor alakulhat ki, - ha Kálvin János nevezetes mondását idézve -„ "soli Deo glória", vagyis ha „egyedül Istené a dicsőség”. (Merthogy most éppen a „"dicsőség" tételénél járunk.) Másként a Pelikán-fészek óhatatlanul az önzés, a magamutogatás, a gátlástalan bírvágy melegágyává lesz. Amint azt napjainkban annyiszor tapasztaljuk.

Utolsó tételünkhöz érkeztünk, mind az Úri Imádságban, mind az Állatöv vele párhuzamba állított "kisvilágában". Ez utóbbi vonatkoztatási rendszerben most a Skorpió téridő-egységében járunk. Az egyre tökéletesebb műszerekkel vizsgálódó modern csillagászat-tudomány ebben az irányban jelöli ki (Földünkről nézvést) az általa eddig bemért-azonosított Univerzum központját. A feltételezett „Big Bang” forráshelyét. Az Úri Imádság erre egyetlen szóval utal: "Mindörökké". Ez a születés, az elmúlás és az újjászületés közös kulcsszava.

Érvényesülésének tartománya pedig pontosan szembe esik a napi lét anyagi szintjéhez kötött Bika-tulajdonságrendszer "felségterületével". Ott: mindennapi kenyér, ma - itt: most és minden időben. Pillanatnyi lét örökkévalóság. Tipikus tengely-kapcsolat az Isten-időn belül. És a szó szoros értelmében -„telibe találó” végszó az élet-teljességet megidéző Úri Imádságban. Ha pedig a lelki hozadékát is ide akarjuk idézni, akkor megint csak ismételhetünk. A Skorpió-szellemiségnek Kos-lelkiség felelt meg. Az időben megfogalmazódó „mindörökké” misztikus síkon így kapja meg a maga térbeli - ugyanakkor erkölcsi kiegészítőjét: "mint a mennyben, úgy itt a földön is".

Az "Ámen"”-—ezek után nyilván maguktól is kita-lálták - visszacsatol a „Mennyei Atyához” (hangtanilag is!), és ezzel újra indulhat, természetesen eggyel magasabb létfokozaton, a kozmikus-üdvtörténeti körjárat.

Végére értünk volna a magunk elemző körsétájának is? Dehogy! Hiszen még alig indultunk el! Hátra volna az évköri három "kereszt", a kardinális, a szilárd és a változó kapcsolatrendszerének végig-vallatása, az Úri Imádság megfelelő tételeinek ezek szerinti sorba olvasásával. Azután ugyanezt a műveletsort elvégezhetnénk az ún. "trigonokkal"...

Egyvalamit azonban mindenképpen szóba kell még hoznom, hiszen ígéretet tettem rá. A "merre induljunk?" kérdéséről van szó. Első nekifutásra úgy találtuk, hogy célszerű a "kis év" menetében araszolgatnunk végig az imádság szövegén, és ennek a döntésnek a helyessége végül is lépésről lépésre igazolódni látszott. Igen ám, de az a többes szám - "mi Atyánk", "mi vétkeink" stb. - mégsem hagyható egészen figyelmen kívül.

Mi lenne, ha "visszafelé", a precessziós rendben is végigpróbálnánk az útvonalat? Nos, meg lehet tenni - magam meg is tettem -, de mindjárt az első lépés után orra buknánk. (Aki nem hiszi, járjon utána!) Nyugodtan ki lehet jelenteni: ez az útvonal - így, önmagában - nem járható! Az egyéni életvitel lehetőségéről lemondva, azt nullázva, úgy látszik, nem lehetséges sem a nemzeti, sem az egyetemes emberi létsíkon közlekedni. Minden ilyen mozgás-kísérlet "eredménye" üres fikció marad. Más megfogalmazásban: a legmagasabb rendű nemzeti (egyetemes emberi) feladatot is egyénekként kell vállalnunk és végrehajtanunk. Ez alól a felelősség alól semmiképpen sem bújhatunk ki.

Mármost mi lenne, ha az Úri Imádságban és az évkörben párhuzamosan bejárható kétféle, egyéni, illetve egyetemes menet-lehetőséget egyszerre, összhangzatosan érvényesítenénk? Mert ennek sem elvi, sem gyakorlati akadálya nem mutatkozik. És így - előre jelezhetem - igen értékes új felismerésekhez juthatunk.

Az indulás természetesen ilyen feltételek mellett is a Nyilasból kell, hogy történjék. Az is mindjárt belátható, hogy sem neki, sem a vele szembe eső Ikreknek nem lesz kiegészítő párja a kétirányú menetben. Ők ketten ilyen módon az egész folyamatrend-szer gerincét fogják képezni. Egyébként az Ikrek már eleve két-összetevőjű rendszert képez mind az Állatövben, mind az Úri Imádság hozzá tartozó szövegrészében.

("Bocsásd meg..., s mi azonképpen megbocsátunk...") A többiek párokat alkotva emelkednek szintről szintre, egyre feljebb, egészen idáig. A kis éves (egyéni) útvonalon addig, hogy "Bocsásd meg...", a precessziós (nemzeti, egyetemes emberi) vonalon odáig, hogy "s mi azonképpen megbocsátunk...".
Lássuk, emeletenként hogyan fognak szólni az imádság párokba rendeződő tételei.
Első emelet (Bak – Skorpió): "Szenteltessék meg a Te neved" - „Mindörökké”. Második emelet (Vízöntő - Mérleg): "Jöjjön el a Te országod" - (Mert tiéd) "a dicsőség". Harmadik emelet (Halak – Szűz): "Legyen meg a Te akaratod" - (Mert tiéd) "a hatalom". Negyedik emelet (Kos - Oroszlán): "Mint a mennyben, úgy itt a földön is" - ("Mert) tiéd az ország". Ötödik, egyben utolsó emelet (Bika – Rák): "A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma" - "És szabadíts meg minket a gonosztól, hogy ne vihessen kísértésbe minket".

Az "igen érdekes felismerés" (legalább egy) azonban még csak most következik. Ha ezt a Nyilas - Ikrek tengelyre szimmetrikus emelet-rendszert rávetítjük az évkör rajzos ábrájára, azonnal világossá válik, hogy a manicheizmus jellegzetes "öt plusz egyes" elemrendszerének az állatövi jegyekhez való viszonyát képeztük le vele. Ebben a rendszerben a Skorpió és a Szűz "elemet cserél" a mi szokványos elem-beosztásunkhoz képest. Nevezetesen: a Skorpió föld-elemű lesz, a Szűz pedig vizes. Ezen kívül "plusz egyes" vagy "nulladik" elem szálláshelyeként önálló emeletet kap a Bika - Rák páros, az "ötödik elem", az "életfa" vagy "quinta essentia" pedig a Nyilas - Ikrek tengelyben nyilatkozik meg.
Bármennyire kellemetlenül érinthet ez egyeseket vagy bizonyos köröket, újra hangsúlyoznunk kell: ez a sajátos elrendezésű elem-rendszer csakis a - szkíta ősvallásból mellékágon kialakult - manicheizmus írott hagyományában mutatható ki (Kephalaia). Párhuzama a Miatyánk egyéni és közösségi olvasati egységeit egyetlen emelet-rendszerbe összefoglaló szöveganyaggal mindazonáltal tagadhatatlan.

Ahhoz, hogy eltekinthessünk tőle, az imádságnak az évkörre vetíthetőségét magát kellene kategorikusan tagadnunk. Erre azonban a fenti érveléssor után vajmi kevés esélyünk maradt.

Következtetés?... Nos, valamit az Olvasóra is bízni kell. És én bízom az Olvasóban: végig fogja meditálni ezeket a szövegcsoportosításokat. Valamennyit. Csakhogy ehhez már nem lesz szükség rám.

Isten segítse Önöket örömteli munkálkodásukban!

PAP GÁBOR