A pünkösdisták általában a II. századi montanizmusban látják elõfutárukat. A  hagyomány szerint Montanus a keresztség felvételekor nyelveken szólt és prófétált.  Sajátjuknak  tekintik Tertullianus karthagoi püspököt is (150-225),  aki  hangsúlyozta a karizmatikus megnyilvánulások fontosságát. A XII. századi  valdiakat,  a XVI. századi  hugenottákat  és  egyes  pietista protestánsokat is elõdeiknek tekintik. Az elsõ indítást Wesley János, a metodizmus  atyja  (1703-1791) adta,  aki szorgalmazta a Szentlélek-keresztséget. A  tulajdonképpeni  pünkösdizmus felé Charles S. Finney jelentette az átmenetet. A XIX. század elejét mint "második ébredést" emlegetik. A modern pünkösdizmus kezdetét a szakemberek 1906. április 6-ára teszik, amikor egy  csoport  azt  élte át Los Angelesben, hogy "tûz szállt le az égból". Fõleg metodista, presbiteriánus lelkészek terjesztették a pünkösdizmust, amely 1909-ben már Európába is átcsapott. A mozgalom központi eleme a lélek -keresztség  átélése,  a  nyelvadományok,  a  gyógyító képességek és egyéb  karizmák  elõtérbe helyezése. A pünkösdista mozgalomból nõtt ki a karizmatikus mozgalom  is.  Ennek elsõ jeles képviselõje David du Plessis (1905-1986), akit Mr. Pentecost, Pünkösd Úr néven is emlegettek.Ebbõl az ágból nõtt ki a 60-as évek Jézus-mozgalma is.
          A  harmadik  hullám a 70-es évekre tehetõ, ennek kiemelkedõ képviselõje  a buddhistából kereszténnyé lett Paul Yonggi Cho. A lelki megújhodás sok jele  mutatkozik ezekben az  "ébredési" hullámokban. A lelki adományokat hangsúlyozó, ún. karizmatikus mozgalmak a nagyobb egyházakat is átjárják, így a katolikus egyház kebelén belül is jelentkeznek. A pünkösdizmus  elõször  1913-ban tûnik fel Magyarországon, Békéscsabán, majd a Viharsarokban, Pitvarosban 1924-ben.Hadifoglyok az orosz hadifogságból is hasonló  szelet hoztak haza, az amerikai kivándorlók is ugyanilyen irányzatokkal találkoztak az Újvilágban s igyekeztek ezeknek itthon is teret adni.
          1928-ban Apostoli Hit, majd Magyarországi Isten-gyülekezetek, az Élõ Isten  Gyülekezetei  és  más neveken  jelentkezett itthon a pünkösdizmus, késõbb  az Evangéliumi  Pünkösdi Egyház nevet vette fel, amely a Szabadegyházak  Tanácsának  tagja lett, de az Õskeresztyén Felekezet vagy az Evangéliumi  Keresztyén Gyülekezetek elnevezésû közösség is pünkösdista volt. 1961-ben  Evangéliumi Keresztyének és Pünkösdiek Gyülekezete néven egyesültek az irányzatok. Mint a Jézus-mozgalom már nevében is jelzi, Jézus személye központi jelentõségû a pünkösdizmusban, ugyanakkor fennáll az a veszély, hogy Jézusban csupán a -rendkívüli képességekkel rendelkezõ - embert  látják.  A Fiú és a Szentlélek személye közül egyébként is a Szentlélekre tevõdik át a hangsúly, mint ezt a szekta (vagy szekta-csoport) elnevezése is  mutatja. A Krisztusra mutató (krisztológiai) szempont kiiktatása  a  kereszténység intézményes  oldalának háttérbe szorításához vezet náluk.
          A pünkösdizmus  nagyon  is középpontba  állítja a Szentírást, mint Isten szavát. Ugyanakkor - akárcsak a többi keresztény szektára jellemzõ rájuk a fundamentalizmus,  vagyis a Szentírás betû szerinti értelmezése. Elfeledkeznek arról, hogy a kinyilatkoztatás fokozatos fejlõdést mutat és különbözõ mûfajokat ölel magába: "Miután többféleképpen és különbözõ módokon szólt hajdan  Isten a próféták útján az atyákhoz, e végsõ korszakban Fia által  szólt  hozzánk" (Zsid 1, 1). A szektás biblia-értelmezés másik jele, hogy úgy vélik: a Szentlélek sugalmazó ereje a Szentírás-olvasóra is érvényes.
          Azok  tekinthetõk  keresztényeknek, akik a Szentháromság nevére lettek  megkeresztelve, és elfogadják a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallást. A pünkösdisták ezeknek a feltételeknek eleget tesznek. A pünkösdisták úgy látják,  hogy  amikor  Nagy Konstantin államvallássá tette a kereszténységet,  a  Szentlélek megnyilvánulásai  egy-két  kivételtõl,  mint Clairvaux-i Szent Bernáttól vagy Assisi Szent Ferenctõl eltekintve- kiszorultak az egyház  életébõl.  Ez természetesen  nem igaz. Napjainkban egyes pünkösdista csoportok kapcsolatot  keresnek  a katolikus karizmatikus mozgalmakkal is. Általánosságban  viszont elvetik az egyház intézményes oldalát és erõs kritika  alá  vetik a Katolikus Egyházat amiatt, hogy az egyházi hierarchia viszi benne a vezetõ szerepet.
            Mit mondanak a Katolikus Egyházról? A pünkösdizmus rendszerint adventista jellegû, világvége-váró elképzelésekhez kapcsolódik, nincs önálló üdvösség-tanítása.
          Ami a lélek-keresztséget illeti, Keresztelõ Szent János szerint Krisztus "Szentlélekkel  keresztel" (Jn 1,34), de  ez azonos a "vízbõl és Szentlélekbõl"  való újjászületésünkkel (Jn3,5), tehát a Lélek-keresztség maga a keresztség szentsége.Az más kérdés, hogy az élmény szintjén mennyire éljük meg keresztségünket. A kegyelemnek azonban nem feltétele az ember átélése. Ami pünkösdöt illeti, a Szentírás az elsõ pünkösdrõl számol be az Apcsel 2-ben.  Minden további "pünkösd.. ennek továbbvitele. Az õsegyház a bérmálás  szentségében konkrétizálta a Szentlélek vételét, de ez már nem keresztség.  A  teológia mindig is hangoztatta, életünknek van szentlelkes, pünkösdi eleme,  ami nem más, mint a "lelki emberség" (Róm 8,5) megvalósítása, a kegyelmi élet.Kétségtelen, Szent Pál tanításában nagy szerepet kapnak  a lelki adományok (karizmák), ám ezek nem pótolhatják a keresztény  lelkiélet  többi elemét (így a szentségi életet), másrészt nem függetlenek a keresztény közösségtõl és az apostoli hivataloktól. Aki rendkívüli adományok  megélésével  kívánja  kezdeni a lelkiéletet, kb. úgy jár el, mintha emeletet próbálna építeni alap és földszint nélkül.
          Az  Apcsel  2,4  a  Szentléleknek tulajdonítja, hogy egyesek "különféle nyelveken  kezdtek  szólani". Valójában ez nem más, mint az egyház egyetemes voltának  kifejezése, hogy ti. az evangéliumot minden nép fiaihoz el kell  juttatni.  Kétségtelen,  Szent Pál beszél a nyelveken szólás adományáról  (1Kor 14,1-5),  de  jelzi, ez  nem öncél és nem önfitogtatás eszköze, hanem a közösség szolgálata:azért van, hogy "az egyház is épüljön rajta"(uo. 14,5).  Épp ezért, ha valamilyen jel nem az egyház javát szolgálja, hanem egyenesen  az egyház szétdarabolását célozza, világossá válik, hogy ilyen esetben nem a Szentlélek munkájáról van szó!
          A  pünkösdisták szerint a Szentlélek jelenlétének átélését extázis is kíséri.  A  Szentírásból  nemigen igazolható, hogy az erre való törekvés a keresztény  élet központi célkitûzése. Jézus elragadtatások helyett egyszerûen példája követésére, sõt kereszthordozásra szólít (Mk 8,34).
          Mint a református Bütösi püspök írja, a pünkösdizmusban másodrendûvé  vált, mire adta Isten  a maga ajándékait, elsõrendûvé vált a Lélek ajándékainak keresése  és  megélése. Vajon nem arról van- e szó, hogy felkorbácsolt  hangulatban  az  erre  érzékeny  lelkek tömegpszichózis áldozatai s vajon az extázis nem a tudattalan elõtörését jelenti-e, természetfölötti elem nélkül?!  Ez  a  fajta  lelkiség  könnyen  ópiummá  teheti a vallást, a szónak most igazi értelmében.
          A világon  mintegy  ötmillióan,  Magyarországon tízezren, vannak. Gyógyulásra,  lelki  vigaszra  vágyó embereknek gyógyító, öngyógyító kurzusokat hirdetnek meg, a biblia behatóbb tanulmányozására szólítanak, összejöveteleiken extázist igérnek.