Nagyon kevesen ismerik a kaukázusi Albánia története című forrást, mely a hunok közti sikeres keresztény misszióról számol be. Vajon honnan hozhattuk mi, magyarok az ősi keresztény gyökereinket? Valóban meg kellett téríteni bennünket, vagy már ismertük a Jézus tanításait?

A keleti szkíta-hun népek –az új kutatási eredmények alapján - nem voltak pogányok, hiszen Fekete-tengeri és Kaukázusi hazájukban szinte elsőként ismerkedtek meg a keresztény tanokkal, ugyanis ezek a gazdag területek a célállomásai voltak a korai missziók számára.  fenti térségekben már a Kr. u. 1. század közepétől megvetette lábát az új hit, majd a világon legelőször 313-ban az albánoknál lett államvallás, miután Világosító Szent Gergely megtérítette a pártus eredetű Arszakida Urnajr királyt.

Bár a 4. század előttről is maradtak fent ősi szentélyek, de azt követően valóságos templomépítési láz vette kezdetét a kaukázusi országban és a történeti Azerbajdzsán részein, a mai Nahcsiván Autonóm Köztársaságban, Örményországban és az örmények által megszállt Hegyi-Karabahban, ahol csodálatos albán templomok, sőt bazilikák épültek.

Albániai egyház

Az ősi kaukázusi kereszténység fénykora az építészeti emlékek, valamint a források alapján az 5-8. század között volt. Akkorra kialakult az egyház szervezete, melynek élén a katolikosz állt és az ország 12 püspökségre tagolódott. Számunkra különösen fontosak ezek az ősi keresztény templomok, hiszen a Kárpát-medencében azok párhuzamai lelhetők fel. Nemcsak az épületek formái hasonlítanak, hanem a díszítések is, különösen a szalagfonatok bámulatos egyezésről árulkodnak, melyet legutóbb Nyitray Szabolcs azerbajdzsán kollégájával, Mübariz Helilovval közösen tárt fel. Vajon lehet-e ez a hasonlóság csupán a véletlen műve vagy létezhet direkt kapcsolat az albániai egyház és a korai magyarság között? A választ a korabeli történeti forrásokból kaphatjuk meg, ahol leírják, hogy az albánok nagyon aktívak voltak a térségben, nemcsak csodálatos templomokat és bazilikákat emeltek, hanem missziókat küldtek északra, a hun népek közé, hogy megtérítsék őket. Ezen a ponton kapcsolódik össze az albániai kereszténység és a korai magyarság története és hitvilága.

Misszió Hunniába

A történeti források alapján több misszió is indult északra és valószínűleg sikereket értek el, hiszen már a 6. században hun püspökséget állítottak fel és hun nyelvre fordították a Szentírást. Akkoriban a hun püspökség élén Jovnan állt, aki valószínűleg sok északi lovast megtérített, ezek között lehettek őseink, akik a hunokkal közösen birtokolták a mai Dagesztánt és a meotiszi mocsárvilágot. A krónikák tanúsága szerint átütő sikert nem értek el, vagyis a kereszténység nem vált kizárólagos államvallássá. Arra csak a 7. század végén, 681. körül, került sor, amikor az albán Iszrael püspöknek sikerült elérnie, hogy a Varacsánban (ma: Mahacskala, Dagesztán) székelő hun király, Alp Ilutver ledöntse a bálványokat és elterjessze az új hitet népe között.

Tulipán a fejfákon

A hun király a kereszténység felvétele után tehát parancsot adott, hogy döntsék le a helyi hunok által imádott tulipános tölgyfát és helyére keresztény templomot emeljenek. A tulipán nemcsak a „pogány” hunoknál volt ősi jelkép, hanem az albániai kereszténységben is, hiszen a régi templomokból előkerült leletekben tulipános keresztekkel találkozunk. A tulipán, mint ősi termékenységi jelkép nemcsak az ősi hitvilágban, majd a kereszténységben kapott fontos szerepet, de egy harmadik vallásban, az iszlámban is. Amikor az arabok meghódították a kaukázusi Albániát és elterjesztették hitüket a térségben, számos ősi ábrázolás – így a szalagfonatos díszek, valamint a tulipán is – beszűrődött az arab művészetbe. Ma is sok helyen látunk tulipános fejfákat és díszítéseket a mecseteken, vagy középkori épületeken.  

OB