"Az élőlény egy élő létezvény."

Ebben az írásunkban folytatjuk az Életfa szerkezetének ismertetését az egyes ágakon található teremtmények informetriai kompatibilitásának vizsgálatával. Ez a téma a misztikában az élő és holt anyagok közti különbségtételként ismeretes, amit elsősorban biológiai összeférhetetlenségnek tartanak a szakemberek, pedig valójában ennél sokkal mélyebb szintű, szubatomi jelenségről van szó. Ami természetesen nem korlátozódik a biológiára és csak az anyagi rendszerekre, hanem általánosan érvényes az egész teremtésre. Az alábbiak megértéséhez érdemes elolvasni az időszálakkal kapcsolatos korábbi publikációk mellett A homeopátia működése (2004) című írást is az Eseményhorizonton.

1. A TEREMTMÉNYEK KEVEREDÉSE

Az aszimmetria tételből levezethető, hogy az Életfa minden törzse teljesen egyedi szerkezetű. Különböző az elágazási topológiája, azaz eltérő számú ágból és szakaszból áll. A Mindenható térszeránjából kiágazó törzsek ágai egymástól elszeparáltan léteznek a párhuzamos térszeletekben, így a rájuk fűzött teremtmények normálisan sosem találkoznak a többi törzshöz tartozó leszármazottakkal. A téresszenciákat elválasztó szeparátorokon át azonban a gyakorlatban rendszeresen átjárnak a világtojást fenntartó és működtető istenségek, valamint a fejlett kozmikus civilizációk térugró űrhajói, illetve sok helyen használnak térablakokat a párhuzamos univerzumok közti közlekedésre. Emellett még a különféle természetes térháborgások is okozhatnak ideiglenesen megjelenő átjárókat (kitüremkedéseket) a térszeletek között. Mindezek miatt rendszeresen összekeverednek és kölcsönhatásba lépnek egymással a különféle törzsekről származó teremtmények (fotinók, lelkek, anyagi részecskék), aminek számos kevéssé ismert mellékhatása van.

A helyzetet bonyolítja, hogy a keveredés egy térszeleten belül is állandóan zajlik a lokális törzsek között, gyakorlatilag megállíthatatlanul. Gondolunk itt a csillagközi térben vándorló porfelhőkre, üstökösökre, bolygókra, csillagokra és galaxisokra, amik anyaga és persze a belőlük áradó fény folyamatosan keveredik egymással. Igaz, hogy a folyamat lassú, hisz még a fotinók is csak fénysebességgel repülnek az űrben, de az évmilliárdok alatt az elsodródó rendszerek hatalmas utat járnak be az univerzumban. Ehhez képest a nagy távolságú (bolygóközi, csillagközi, galaxisközi) űrhajózás (térugrással és térablakon át) viszonylag kevés anyagot juttat egyik helyről (bolygóról, csillagrendszerből, galaxisból) a másikra, viszont jóval gyorsabban teszi ezt. Sok esetben a tönkrement gépek, berendezések, ronccsá lett űrhajók és szondák ott maradnak a természetben, hulladékként szétszóródva az űrben vagy a bolygók felszínén. Egy égitesten belül pedig az anyag természetes körforgása mellett nagy szerepet kap a civilizációk által végzett bányászat, mezőgazdaság és kereskedelem is, ami szintén összekavarja az anyageloszlást.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a teremtésben állandóan keverednek egymással a téridőben (helyileg) az egyes ágakra felfűzött teremtmények, különféle vegyes halmazokat alkotva. Persze ettől még az időszálaik nem fognak egymásba gabalyodni fizikailag, mert nem holmi madzagokról vagy cérnaszálakról van szó. Egy időszál csak a két végpontja számára létezik, mint virtuális egyenes, ami lényegében megfoghatatlan és befolyásolhatatlan a külső szemlélő számára (nem lehet elgörbíteni). A két Teremtő kúpos (tachion) hullámterén belül ráadásul gyakorlatilag korlátlanul nyújtható vagy zsugorítható a hossza, ami megfelel a két végpont fizikai távolságának az eseménytérben.

Az Életfát karbantartó angyalok, istenségek természetesen megtehetik, hogy a tartósan összekeveredett teremtményeket szétválasszák, aminek a legegyszerűbb és legkevésbé feltűnő módja az idegen térszeletből, távoli ágról származó rendszerek átfűzése a lokális ágazatra. Ez persze csak átmeneti megoldás, amit főként a lokális teremtési ciklusok közti karbantartási szünetekben szoktak elvégezni, amikor rendbe rakják az alárendelt ágakat. Az időszálak elvágásával, összekötésével, átfűzésével kapcsolatos ismereteket a Ha minden kötél szakad (2008) című írásunkban foglaltuk össze.
A szétválasztás másik, hagyományosabb módja a fizikai szétválasztás (deportáció). Az idegen teremtmények (fotinók, lelkek, anyagi részecskék) visszaküldése a saját közegükbe azonban sokkal bonyolultabb és nehézkesebb feladat az átfűzésnél, ezért csak elvétve alkalmazzák. Főként azért, mert a távoli világokba űrszondákat, űrhajókat küldő civilizációk igen nehezményeznék az efféle kéretlen beavatkozásokat. Másrészt, mert túl nagy munka lenne rendszeresen egyesével összeszedegetni szerte az univerzumban az elkóborolt atomokat, amik száma valószínűleg igen hatalmas. Itt sok ezer, ha nem sok millió naptömegnyi anyagról van szó az egész világtojásban, vagyis igazi sziszifuszi munka lenne ezeket állandóan visszavinni a származási helyükre. Még akkor is, ha több milliárd angyal dolgozik csak ezen a feladaton.

Minden teremtmény számára az a térszelet minősül élettérnek, amiben keletkezett, illetve aminek az időszál ágazatára fel van fűzve. Ennek megfelelően a többi térszelet holttér lesz a számára, idegen terület. Az élettér és a holtterek közti különbség nem csak a téresszenciát betöltő világéter (háttérzaj) eltérő szerkezetében mutatkozik meg, hanem az adott Életfa ágazaton rezgő információk tartalmában, tehát a környezet informetriai jellemzőiben is. Ebből következik, hogy a saját rendszerében mindenki élőnek számít, de egy másik, tőle informetriailag különböző rendszerbe átkerülve holtnak vagy hazátlannak, idegennek fog minősülni. Ennek megfelelően a más élettérből származó energiakvantumokat idegen fénylényeknek hívjuk, a leleonokat hazátlan lelkeknek, míg az anyagi részecskéket holt anyagnak. A holttéri ágak természetesen nem azonosak a holtágakkal. A holtágak olyan időszálak, amik sehová sem vezetnek (vakvágányok), míg a holttéri ágak ugyanolyan ágazatok, mint az élettéri, csupán más térszeletekben léteznek. A holtágakról Az Életfa szerkezete (2008) című írásban már volt szó.

2. ÉLETTÉRI ÁGAK ÉS HOLTTÉRI ÁGAK

A gravitációs hullámok látására képes sámánok megfigyelései szerint (lásd Carlos Castaneda írásait a Don Juan tanításainak lényege (2002) című publikációban) az időszálak kötegekbe tömörülnek, amik nagyobb emanációs sávokat alkotnak a teremtésben. Minden sáv az Istenből ered és ezen kívül nincs más a létezésben. A földi élőlények testét alkotó anyagokhoz vezető sáv más színűnek látszik, mint a szervetlen anyagokhoz vezető, ezért világosan elkülöníthetők egymástól az élő és holt anyagok. A színbeli eltérés nyilvánvalóan az adott ágazat egyedi rezgésére, belső modulációjára vonatkozik, ami dominánsan meghatározza a rá kapcsolódó időhurkok (atomok) hullámképét és ezzel az információ tartalmát, valamint szubatomi térszerkezetét.

A sámánok megfigyelései pontosan egyeznek az időfizikai modelljeinkkel, s egyben felhívják a figyelmünket az élettéri ágak és holttéri ágak közti eltérésekre. Ez a különbség az anyagok esetében nem kémiai, hanem inkább fizikai jellegű, mivel az elemi részecskék (neutronok, protonok, elektronok) szintjén jelentkezik és többé-kevésbé dominánsan befolyásolja a nagyobb részecskecsoportok (atomok, molekulák) térszerkezetét és a hullámterük interferencia mintázatát (szinkrodinamizmusát) is, bizonyos határok között. A dolog megértéséhez alaposan ismernünk kell az időhurkok és időszálak működési törvényeit.

Az anyagi részecskék a lélek részecskékből keletkeznek bimbózással. Ennek során (megfelelő körülmények között) önfenntartó időhurok elburjánzások nőnek ki a leleonból, mint a bibircsókok, amik végül leszakadnak róla és elsodródnak a téridőben. Ezeket a kis időrendszereket nevezzük neutronoknak. Az aszimmetria tételből következik, hogy minden léleknek van egy teljesen egyedi, és folyamatosan változó, perturbálódó információ tartalma, ami alapján azonosítható az illető. Ezen egyediség a belőlük leszármazott anyagi részecskékre is érvényes lesz. Az egy felfűzési csoportba (ágra) tartozó lelkek, illetve anyagok rezgésképe hasonló (de sosem azonos) a közös eredet miatt.

Az információ tartalom nem csak az időtartályt alkotó időhurkok mozgásában és térszerkezetében mutatkozik meg, hanem természetesen a hullámterükben is. Mivel pedig a részecskék közti kölcsönhatások jellemzői a hullámterüktől függenek, amit a fotinók jelenléte és az univerzum háttérzaja csak perturbál, ezért a különbségek elkerülhetetlenül megjelennek az atomok, molekulák szintjén is. A fizikusok és kémikusok az ebből eredő sokszínűséget és változatosságot aztán különféle elnevezésekkel illetik, nem látva át a köztük lévő kapcsolatokat, mivel nem hulláminterferenciákban gondolkodnak, hanem bogyóknak tekintik a részecskéket.

A lélek egyedi rezgésképe nem csak a téridőben befolyásolja a körülötte lévő anyagi részecskéket a távolságuktól függő mértékben, hanem folyamatosan hat a fenntartó időszálakon keresztül a leszármazottaira is (a távolságtól függetlenül). A szálirányú hatás persze jóval gyengébb a térbelinél a jelátvitel törvényei miatt, viszont állandóan perturbálja a leszármazottak időhurkainak önkeltési ritmusát, elsősorban a közvetlen alattvalókét. Az alattvalók alattvalóihoz ez a moduláció már sokkal gyengébben, zajosabban jut el a csomóponti szűrés törvénye miatt, de lefelé a teljes ágazaton érezhető lesz, egész a végpontokig. A jelátvitel informetriai vonzataiba itt most ne menjünk bele, mert a témával részletesen foglalkozunk a Jelátvitel az időszálakon (2008) című írásunkban.

A lényeg, hogy az Életfán lefelé haladva (a csúcsponttól) egyre jobban differenciálódnak az ágak domináns sajátrezgései, amitől azok informetriailag egyediek lesznek és ez egyértelműen megjelenik az időhurkok hullámterében is. Megváltozik a részecskék hulláminterferencia képe azonos gerjesztettség mellett, amitől picit másak lesznek az atommagok és az elektronhéjak, térbeli szerkezetükben és mozgásukban egyaránt. Az időszálakon folyamatosan beérkező háttérzaj, mint egyfajta ütemadó zengés (alapzaj) tehát mérvadó lesz az időhurkok és ezen keresztül az egész részecske, atom, molekula, illetve az élő sejt számára. Alapvetően befolyásolja a biológiai felhasználhatóságot, a többi részecskével való fizikai kompatibilitást.

Feltételezésünk szerint az élő anyagot egy biológiai élőlény számára az különbözteti meg a holt anyagtól, hogy az elemi részecskéi másik időszál ágra vannak felfűzve. Mivel a biológiai élőlények lelkes lények, ezért minden lélek csak a saját ágazatára kapcsolódó anyagokból tudja felépíteni a fizikai testét, aminek ő a közvetlen vagy közvetett felettes létezője. Tehát a számára élő atomok és molekulák beépíthetők a sejtjeibe, a holtak nem vagy csak rossz hatásfokkal.

A sejtek szintézise bonyolult folyamat, mivel sokféle kémiai elemet kell sokféle reakció segítségével összerendezni megfelelő térszerkezetű molekulákká a hatékony működéshez. Ezek között lesznek olyanok, amik elvégezhetők idegen rezgésű atomok segítségével is, mivel a rezgésképi különbségek nem befolyásolják érdemben a kémiai kötések paramétereit, és lesznek olyanok is, amik nem. Csak az úgymond kényes folyamatok igénylik az élő atomok részvételét a sejt anyagcseréjében. Főleg ott, ahol már kis térbeli különbségek is jelentős változást okoznak egy molekulacsoport működésében.
Gondolunk itt elsősorban arra, hogy egy nagy fehérje molekula vagy DNS szakasz, szabályzó enzim térszerkezete csak meghatározott formában reakcióképes. Ha ez megváltozik, a molekula működésképtelenné válik. A molekula formáját pedig az atomok közti kötési távolságok, a kötések közti szögek, az atomok elektronhéj szerkezete, illetve gerjesztettségi szintje befolyásolja. Mindezen paraméterek pedig visszavezethetők az atommag összetételére (izotópok), térszerkezetére (magnukleon távolságok és szögek), ami a részecskék hullámterének függvénye.

Mindebből tisztán látható, hogy az időszálak működése alapvetően befolyásolja a részecskék fizikai tulajdonságait, ami kihat az atomok fizikai és kémiai tulajdonságaira, ez pedig meghatározza a biológiai felhasználhatóságukat. Az élő és holt anyagok közti különbségek emberi léptékkel mérve roppant kicsik, ezért nem fedezték fel még őket a kémikusok. Mivel a rendelkezésünkre álló durva módszerekkel nem tudunk különbséget tenni két azonos összetételű és hasonló térbeli formájú molekula között. A formai eltéréseket csak afféle lötyögésnek, szabálytalanságnak, szabadsági foknak tekintjük, nem értvén a szubatomi szintekről eredő finomabb összefüggéseket. Még egy elektronmikroszkóp felbontása is valóságos kőbunkó ezekhez a hajszálnyi különbségekhez képest, így belátható időn belül csak a látó sámánjaink tapasztalatára támaszkodhatunk a terület vizsgálatában. A homeopátia működése pont ezeken az apró formai különbségeken alapul, vagyis semmi köze a kémiai hatáshoz, mert szubatomi szinten hat az élő szervezetre.

Amennyire jelenleg tudjuk, valószínűleg nincs jelentősége annak, hogy egy élőlény testében élő fény vagy holtfény tárolódik az atomok között és a részecskékben. Mindegyiknek ugyanolyan a forrásrendszere és a kibocsátott hullámfrontja, amivel háborgatja a részecskék időtartályában kavargó tűzvihart kívülről-belülről.

Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott bolygón egy biológiai testbe milyen lélek akar reinkarnálódni. A más térszeletből származó lelkek számára a mi életterünk holttérnek minősül, vagyis inkompatibilisek lesznek az itteni anyagokkal. Ha megpróbálnak testet ölteni, az valószínűleg nem fog sikerülni. Vagy nem sikerül a megtermékenyítés vagy torz, életképtelen embrió lesz a végeredmény, ami még a magzati korban elpusztul a sejtműködés zavarai miatt (spontán vetélés). A túlvilági szakszellemekkel folytatott beszélgetésekből kiderül, ezt a problémát a hazátlan lelkek átfűzésével szokták megoldani a karbantartó angyalok, vagyis felcsatolják őket a mi Életfa ágazatunkra, hogy a rezgésképük idomuljon a világunkhoz. Úgymond megkapják az állampolgárságot és a letelepedési engedélyt a mi teremtésünkben.

Az eddigi ismereteink birtokában elvileg tervezhetnénk és építhetnénk olyan műszaki berendezéseket, amik időszálas nyomkövetőként meg tudnák határozni, hová vezetnek egy konkrét atom vagy fotinó időszálai. Akár több ezer fényévnyi távolságba vagy egy másik térszeletbe is követni tudnák az élvonalakat. De először sokkal könnyebb lenne olyan készüléket fejleszteni, ami csak azt határozza meg, hogy az adott atom a rezgésképe alapján élőnek vagy holtnak minősül-e a számunkra, tehát beépíthető-e gond nélkül egy élő szervezetbe vagy nem? Ennek a berendezésnek a kifejlesztéséhez azonban még további emanikai és informetriai kutatásokat kell végeznünk, nem beszélve a mérnöki problémák feltárásáról.

3. ÉLŐ ANYAGOK ÉS HOLT ANYAGOK

A földi bioszférában tenyésző sokféle élőlény fennmaradása alapvetően függ a táplálék minőségétől. Attól, hogy benne mekkora mennyiségű élő anyag található, ami beépíthető a sejtekbe és ott rendeltetésszerűen képes-e működni. Az emberi tevékenység ebbe is durván beleszól a mezőgazdaság és vegyipar segítségével, mert a termőföldekre kiszórt műtrágyák és növényvédő szerek, illetve a környezetben szétszóródó hulladékok jó része nem élő atomokból áll. Bányászati úton a földkéreg mélyebb régióiból a felszínre hozott holt atomokat keverünk össze élő atomokkal, kémiailag megkötve őket, aminek következményeit még elképzelni sem tudjuk.

A természet az évmilliók során gondoskodott róla, hogy a felszínt borító termőtalaj úgymond tiszta legyen, tele élő atomokkal. Mi ezt a rendet megbontottuk, feláldozva az ökoszisztéma egyensúlyát és hosszú távú működését a rövid távú előnyökért cserébe. A vegyiparunk alapvetően a szénhidrogének felhasználására épül, amik javarészt szerves eredetűek (kőolaj, földgáz) és évmilliókkal ezelőtt kikerültek az élő körforgásból. Ettől persze még élőnek számítanak, de más kőzetek, nagy mennyiségben bányászott ércek nem tartoznak az élőlények emanációs sávjához.

A gyakorlatban ez onnan vehető észre, hogy a növények nem hajlandók felszívni bizonyos tápanyagokat a talajból. Nem csak azért, mert nincs szükségük rá, hanem mert sejtjeik kivetik magukból a holt anyagokat. Gyanítjuk, hogy számos mikroba, főként baktérium a talajban képes rá, hogy a holt anyagok rezgésképét átkonfigurálja az élő anyagokra jellemző mintázatúra, amitől azok átmenetileg (vagy tartósan) beépíthetővé válnak a magasabb rendű élő szervezetek számára. A folyamat nyilván nagyon bonyolult és szerteágazó, erről még alig tudunk valamit. Elképzelhető, hogy egyes baktériumok önállóan vagy angyali irányítással képesek átfűzni a holt anyagok élvonalait az élő ágazatra, s ezáltal teszik termővé a talajt. A termőföld minőségének romlása, a mikrobák pusztulása a mezőgazdasági művelés következtében arra utal, hogy jócskán túlterheltük ezt a rendszert, nem törődve feldolgozó kapacitásával.

Amennyiben a baktériumok csak arra képesek, hogy ideiglenesen átkonfigurálják a holt atomok rezgésképét, fontos kérdés, hogy azok meddig maradnak meg abban a számukra idegen deformációban, hullámképi interferenciában? És milyen hatások gátolják, illetve segítik a visszaalakulásukat a saját ágazatuknak megfelelő formációkba? Vajon a magasabb rendű élőlények (növények, állatok) is képesek valamekkora mértékben átkonfigurálni vagy átfűzni a holt atomokat az élő fraktálra? Rengeteg a kérdés, de válasz még nincs rájuk.

Talán számos betegség oka pont arra vezethető vissza, hogy a holt anyagokkal megterhelt szervezet képtelen kiválasztani magából a haszontalan atomokat és a rossz hatásfokú sejtműködés osztódási zavarokhoz, elrákosodáshoz és ezernyi más problémához vezet. Azt már tudjuk, hogy még az sem mindegy a sejtjeink számára, milyen klaszter szerkezetű vizet fogyasztunk, mert az eltérő formájú cseppek (molekulacsoportok) nem egyforma hatásfokkal szívódnak fel a szervezetben. Egyes formációk könnyebben átjutnak a sejthártyákon, mások nehezebben. A szűrt ivóvíz mágneses rezonanciával történő kezelése, azaz a Pi víz előállítása például ezt a klaszter szerkezetet változtatja meg drasztikusan, aminek előnyös hatásai az egészségre régóta közismertek. Nem csak finomabb lesz tőle a víz, hanem jobban oltja a szomjúságot és mintegy energiával tölti fel az embert. Ez persze nem jelent semmiféle homályos bioenergiát, fénytáplálást meg egyéb butaságokat, amiket a kívülállók emlegetni szoktak. Csupán arról van szó, hogy a sejtjeink megkapják a működésükhöz szükséges megfelelő minőségű molekulákat és így nem szenvednek tápanyag hiányban.

Mivel az élőlények viszonylag rugalmas, alkalmazkodó rendszerek, nyilván képesek ideiglenesen hasznosítani jól-rosszul a holt atomokat is. A nem kényes, létfontosságú területekre gond nélkül beépíthetők ezek is, ha nincs éppen kéznél élő atom. Azt nem tudjuk, hogy a holt atomok tartózkodási ideje a szervezetben mennyiben különbözik az élő atomokétól. Lehet, hogy a holt anyagok gyorsabban kiürülnek, leselejteződnek, mert nem használhatók olyan jól a biokémiai reakciókban. Az általuk okozott sejtszintű károk és mellékhatások nyilván nagyon sokfélék lesznek, amik idővel felhalmozódnak a szervezetben, elősegítve az öregedést és időskori betegségeket.

Amennyiben valaha is eljutunk odáig, hogy technikailag képesek leszünk áttelepülni más bolygókra itt a Naprendszerben (Mars), majd más csillagrendszerekbe, fokozottan előtérbe kerülnek az időszálas felfűzési problémák. Egyáltalán nem biztos, hogy egy idegen bolygó anyagai (légköre, vízkészlete, termőtalaja) kompatibilisek lesznek az emberi szervezettel (és az áttelepített növényekkel, állatokkal). Még az is elképzelhető, hogy emiatt nem lehet majd földiesíteni a Marsot, hacsak nem kérjük meg a karbantartó angyalokat, hogy fűzzék át az ottani emanációs sávra a telepesek atomjait és persze lelkét. Szélsőséges esetben azt is lehetségesnek tartjuk, hogy hiába van egy másik bolygónak belélegezhető légköre, ha a benne lévő oxigént nem tudja rendesen fölhasználni a szervezetünk. Az elsőként odaérkező űrhajósokat így kellemetlen meglepetésként éri majd a fulladásos halál, mert sejtjeik nem lesznek képesek megküzdeni a holt levegővel. Ebből is látszik, hogy feltétlenül kutatnunk kell ezt az életbevágó témát minden rendelkezésre álló erőforrásunkkal.

Korábban már többször volt róla szó, hogy a lélek folyamatosan szül neutronokat, amik a bomlásuk során hidrogénné alakulnak. Ezen a módon tehát képes részben ellátni a szervezetét élő atomokkal. A hidrogén egy része gyorsan megszökik a fizikai testből, mivel igen illékony, a többit viszont megkötik a különféle vegyi reakciók és felhasználásra kerül a megfelelő helyeken. Így a biológiai test részben mindig tartalmaz olyan atomokat, amik közvetlenül fel vannak fűzve a rendszert irányító lélekre. Ezeken keresztül a leleon sajátrezgése tisztán kisugárzódik a testre, s mintegy hullámtéri póterősítőként szolgálnak a testet vezérlő tanácsadótér, az aura kialakításához és fenntartásához. Erről szintén alig tudunk még valamit.

A holt atomok jelentette problémák megoldása többféleképpen lehetséges, de egyik sem tökéletes, illetve egyszerűen kivitelezhető. Mivel szabad szemmel nézve, sőt a meglévő elemző műszereinkkel vizsgálva sem látunk különbséget az élő és holt anyagok között. Amit pedig nem látunk, nem mérünk, arra hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy nincs is. A szokásos emberi korlátoltság ebben az esetben sincs hasznunkra a feladat megoldásában.

Teljesen át kellene állítanunk a bolygónk mezőgazdaságát a biotermesztésre. Le kellene építenünk a vegyiparunkat és teljesen megszüntetni a környezetszennyezést, beleértve a műtrágyázást és a genetikailag módosított élőlények fabrikálását is. Gondoskodnunk kellene a termőtalaj mikroba tartalmának növeléséről és az élővilág sokszínűségének megőrzéséről. Nagy mértékben vissza kellene fognunk az élelmiszeripari adalékanyagok használatát, főleg a nem szerves eredetűekét. És persze valami módon növelnünk kellene az élő atomok átfutási idejét a szervezetünkön.

Minél tovább marad meg a testben az élő anyag, annál kevesebb új élő anyagra van szüksége. A fénytáplálkozás egy lehetséges megoldás lenne a problémára fizikai szempontból, ha megvalósítható volna. Ennek lényege, hogy kívülről származó fénnyel precízen újratöltjük a testünk atomjait, megemelve a gerjesztettségi szintjüket és egyben gondoskodva róla, hogy a molekulák visszaalakuljanak nagyobb energiaszintű formációkba. A puszta napozás, imádkozás és meditáció nem elegendő erre, mivel normálisan az emberi szervezet nem képes efféle molekuláris regenerációra. Arról hallottunk viszont, hogy egyes földön kívüli fajok genetikailag képesek eme sajátos megújulásra. Egyedeik csak addig táplálkoznak, amíg elérik a felnőtt kort, majd szinte teljesen leállnak az anyagcserével. A továbbiakban speciális szerveik segítségével folyamatosan újratöltik a sejtjeiket fénnyel, mintegy belsőleg frissülve fel.

Izgalmas alternatívának tűnik az a lehetőség is, hogy minden ételt és italt át kellene konfigurálnunk (rezegtetnünk) fogyasztás előtt valamilyen készülékkel. Ha vannak benne holt atomok, ettől ideiglenesen harmonizálódnának az élő fraktál atomjaihoz és egy darabig használhatók lennének a sejtjeink számára. Persze kérdés, hogy lehet ezt megvalósítani és mekkora hatékonysággal működne a gyakorlatban? És főként mit szólnának hozzá azok a fenntartó istenségek, felsőbb szintű létezők, akik ágazatára ezek az atomok kapcsolódnak? Hiszen az időszálakon keresztül a részecskék deformációja visszahat a szomszédos csomópontokra is, perturbálva időhurkaik működését.

Elképzelhető, hogy a természet maga is végez efféle atom harmonizálást például a pihenés időszakában. Amikor alszik az ember, megváltozik az agyi aktivitása és az aurájának általános rezgésképe. Főleg evés után esik jól a lustálkodás, mivel az emésztés köztudottan fárasztó (energiaigényes) folyamat. Talán kifejezetten azért kell rendszeresen pihennünk, hogy a szervezetünk speciális önrezgési állapotba kerüljön, amivel magára hangolhatja a benne lévő holt atomokat, megkönnyítve a felhasználásukat. Aki rossz alvó, annak a napközbeni közérzete is rosszabb és idővel hajlamosabb lesz különféle betegségekre, valamint csökken a teherbíró képessége (általános erőnléte). A meditáció bizonyos fajtái valószínűleg előnyösen hatnak erre a regenerációs képességre, nem csupán a szellemi harmóniát segítve elő.

A tiszta rezgésű, harmonikus kisugárzású lélek természetesen hatékonyabban képes uralni a fizikai testét, befolyásolni biokémiai folyamatait, mivel kivetített hullámképében kevesebb a zavaró interferencia. Erre jó példával szolgálnak a jógik és aszkéták, akik a lelküket uraló szent rezgéseik miatt akár a negyven napos böjtöt is kibírják károsodás nélkül.

Mivel a neutronok bimbózása a lélek sajátrezgésétől is függ valamennyire, feltételezhetjük, hogy a rendezett tudatú emberek lelke több részecskét szül adott idő alatt, mint azoké, akik szellemileg szét vannak zilálódva. Azt nem tudjuk, hogy vajon képes-e a lélek teljesen leállni az anyagi részecskék keltésével, ahogy arról sincs még információnk, vajon lehet-e az így szült neutronok összerendezésével komplex atomokat előállítani? Ha igen, az azt jelentené, hogy spontán módon vagy tudatosan az emberi testben kémiai elemek állíthatók elő hidegfúzióval. Ennek vizsgálata közelebb vihetne minket a teremtőgép fejlesztésével kapcsolatos problémák megoldásához.

4. TÁPLÁLKOZÁS ÉS ANYAGCSERE

A fenti témákhoz tartoznak még érintőlegesen a táplálkozással kapcsolatos egyéb, biológiai és informetriai kérdések is, amiket ebben a záró fejezetben szeretnénk tömören megemlíteni. Az első a húsevés kérdése, ami évtizedek óta megosztja az embereket.

A vegetariánusok leggyakoribb indoka a húsevés ellen az, hogy azért nem esznek állatokat, mert a húsukban megőrződik az élőlény lelkének primitív rezgése. Az állat érzései, félelmei és fájdalma, amit a halálakor érez. Mindez állítólag károsan hat az emberre, úgymond lerezgeti a lelkét és befolyásolja a testi közérzetét is, ami akadályozza a spirituális fejlődést és hosszabb távon mindenféle betegségek okozója lesz. Egyesek annyira komolyan veszik ezt a dolgot, hogy még tojást (madár embriót) és tejet (emlőmirigy váladékot), tejtermékeket sem hajlandók fogyasztani. Mik a főbb problémák ezzel a népszerű, ámde igen pongyola elképzeléssel?

Kezdjük azzal, hogy a vegetariánusok növényeket esznek. A növényeknek szintén van lelkük, de nem egyedi, hanem csoportlélek irányítja a fizikai testük működését. Tehát nem egy fának van egy lelke, hanem egy kisebb-nagyobb facsoportnak, valószínűleg fajtól és földrajzi körülményektől függően. A növények lelke hasonlóan tele van úgymond primitív rezgésekkel, félelmekkel és fájdalmakkal, csak a haláluk nem szokott olyan látványos lenni, mint egy állat pusztulása. A gyakorlott telepaták, profi sámánok érzékelhetik a növények halálsikolyát, s épp ennek köszönhető, hogy a természeti népeknél máig szokás bocsánatot kérni a növényektől, főleg a fáktól, mielőtt elpusztítanák (kivágnák) őket. A civilizált embereknél ez a magatartás a téli favágás előnyben részesítésének ürügyével maradt meg, mondván, hogy amikor téli álmot alszanak a fák, nem fáj nekik annyira a kivágásuk. A zöldségek és gyomok elpusztításával viszont senki sem törődik.

Mindebből rögtön látható, hogy aki nem akar efféle kellemetlen rezgésekkel találkozni, annak teljesen fel kell hagynia az evéssel. Ezért hasznos a böjtölés, nem csupán a biológiai méregtelenítés okán, hanem a spirituális elmélyülés elősegítése érdekében is. Az ideális persze a fénytáplálkozás lenne, ha az emberi test genetikailag alkalmas volna a napfény közvetlen hasznosítására például fotoszintézissel vagy molekula rekonstrukcióval. Mivel azonban erre nem vagyunk képesek, az intravénás tápláláshoz pedig szintén növényekből és állatokból kell kivonni a tápanyagokat, marad az evés kényszere, akár tetszik, akár nem, életünk végéig. Az emberi testet arra teremtették az istenek, hogy más élőlények testét egye a fennmaradása érdekében és ez így van rendjén. Végső soron a mi testünk is táplálékul szolgál más élőlények számára a biológiai körforgásban.

További gond, hogy a növények nem csak más növények elkorhadt részeit és termőföldet, ásványi anyagokat meg vizet vesznek magukhoz, hanem állati maradványokat is. Nem csak állati trágyával, hanem tetemekkel is tápláljuk őket, illetve a biológiai körforgásban már eleve ezzel táplálódnak. A vegetariánusok erre azt mondják, hogy a növény úgymond információsan megtisztítja az ilyen atomokat, miközben beépíti őket a testébe. Ez persze nem igaz, mert jól tudjuk az időfizikai kutatásainkból, hogy az információ sosem vész el, nem törlődik az időhurkokból. Viszont az univerzumot betöltő háttérzaj miatt állandóan elzajosodik, felülíródik a hullámtér hatására.

Az elzajosodás gyorsítható a hullámtér manipulativitásának növelésével, ami az atomok esetében azt jelenti, hogy a gerjesztettségi szint emelésével, azaz fénnyel történő besugárzással felül lehet írni a domináns információkat az időhurkok deformálása révén. A természetben ezt a munkát elvégzi a napfény, a hő és a kémiai reakciók során felszabaduló energia (fény). Ennek köszönhető az is, hogy szeretjük hőkezelni az ételeinket. A növények és húsok sütése, főzése nem csak kémiai átalakulásokkal jár és sterilizáló hatású, hanem egyben túl is tölti az atomokat fénnyel, elzajosítva az információ tartalmukat.

A biológiai környezet szinte sosem szokott tiszta, csíramentes lenni. A különféle élőlények (ember, állat, növény) folyamatosan szennyezik a kibocsátott atomjaikkal az egész bolygót. Gázt, folyadékot és szilárd anyagot bocsátanak ki a légkörbe, vizekbe, talajba, ami gyakorlatilag mindenhová eljut, beleértve a többi élőlény testét is. Az élőlények tehát lélegeznek, finganak, izzadnak, nyáladzanak, vizelnek és székelnek, hullatják a leveleiket, virágporukat, szőrszálaikat, bőrlemezkéiket, stb. Az anyagcsere során ezek az anyagok szükségképpen és elkerülhetetlenül bekerülnek az ember testébe is a légzés, táplálkozás vagy sérülés során. Egyszerűbben megfogalmazva: a vegetariánusok is letüdőzik az állatok szagát, verejtékét, porát, illetve megeszik a maradványaikat. Sőt, értelemszerűen az embertársaink hulladékát is megesszük, tehát rejtett módon még kannibálok is vagyunk. Akik csókolóznak, szex közben nyalják-falják egymást és testnedveket cserélnek, illetve vérátömlesztésben, szervátültetésben van részük, azok még inkább esznek másokból. És ezen sem ütközik meg senki, mivel természetes jelenségről van szó.

A növényekkel együtt többnyire különféle ízeltlábúakat is elfogyasztunk, igen nagy mennyiségben. Egyes becslések szerint a gabonafélék lisztjéből készült ételek révén az átlagember évente fél-egy kilogramm rovarhúst eszik meg mit sem sejtve. És akkor nem szóltunk még a különféle mikrobákról, baktériumokról, vírusokról, gombákról, egysejtűekről és élősködőkről, amik szintén mindenhol ott vannak. Egy átlagember testén kívül-belül csaknem egy kilogrammnyi mikroba él vidáman, többnyire egészséges szimbiózisban vele. Ezek jó része megtalálható az állatokban és növényekben is, amikkel rendszeresen érintkezünk.

Mindezek miatt kijelenthetjük, hogy a vegetáriánus táplálkozás semmivel sem csökkenti az emberi testbe kerülő, úgymond információsan szennyezett atomok mennyiségét. Hiába tűnik vonzónak a növényevéshez kreált ideológia, a gyakorlatban nem állja meg a helyét. Az állati eredetű ételek mellőzése tehát más okokból hasznos az embernek.
Egyrészt mert a táplálékláncban fölfelé haladva felhalmozódnak a méreganyagok, tehát a növényevő állatok testében több a méreg, mint a növényekben, a húsevő állatokéban pedig még több. Így az a faj van a legnagyobb veszélyben, aki a lánc végén áll. Ennek főleg most van nagy jelentősége, hogy a vegyipar révén hatalmas mennyiségben kerül a természetbe több százezerféle vegyület, szerves és szervetlen kemikália, amik jó része kimondottan mérgező az élőlényekre nézve. Bár az élőlények természetes szűrőként működve folyamatosan eltávolítják magukból a nem kívánatos anyagokat, mégis sok olyan méreg akad, ami felhalmozódik bennük és beteggé teszi vagy megöli őket, illetve károsítja az utódaikat. Mindig a végén csattan az ostor - ez esetben az egész bajt okozó emberiség testén.

Másrészt mert az egységnyi földterület sokkal több növényt tud eltartani, mint állatot, tehát gazdaságosabban felhasználható élelmiszer termelésre. Egy túlnépesedett bolygón a húsevés gyakorlatilag luxus és az erőforrások szükségtelen elpazarlása. Az egyetlen előnye a húsevésnek az, hogy általa könnyebben hozzájuthat a szervezetünk bizonyos fehérjékhez és zsírokhoz, mintha ezt növények formájában próbálnánk megenni. De a hatékony növény feldolgozással még ezen is lehet változtatni, ideális tápanyag koncentrátumok létrehozásával.

Harmadrészt az állattartás több közegészségügyi veszéllyel jár, mint a növénytermesztés. Az állatoktól többféle betegséget lehet elkapni, mint a növényektől, ráadásul állandó felügyeletet igényelnek a mozgékonyságuk miatt.

Negyedrészt pedig a génkeveredés miatt az állatok DNS-e beépülve az emberi sejtekbe több hibát okozhat, mint a növényi DNS. Főleg az emlős állatokban találhatók olyan DNS láncok, amik nagyon hasonlítanak az ember megfelelő szakaszaira. Ez beépülve működési zavarokat, hosszabb távon elrákosodási folyamatokat eredményez. Ezért kerülendő a disznó, szarvasmarha, kecske, juh, ló, kutya, macska, fóka, delfin és bálna húsa, zsírja. A madarak, hüllők, kétéltűek, halak és rovarok DNS-e különböző, ezért ezek biztonságosan fogyaszthatók, ahogy a növények és gombák is. Ugyanezen problémák miatt kerülendők a genetikailag eltorzított, manipulált növények és állatok is, mert módosított génszekvenciáik javarészt ismeretlen anyagcsere zavarokat és hosszú távú, nehezen gyógyítható betegségeket okoznak minden élőlénynek.

Kiegészítés: Az élőlények elemi részecskéi folyamatosan termelnek magukból bimbózással szubanyagi részecskéket is. Az ember aurája ezért tartalmaz szubanyagot, ami felhőszerűen körbelengi a testét és füstszerűen beteríti a környezetét. Ez folyamatosan párolog, eltávozik és új képződik a helyébe. A szubanyag a normál anyagnál kisebb méretű atomokból áll, amik kölcsönhatásba lépnek a normál anyaggal és befolyásolják annak működését. Természetesen az állatok és növények testében (teste körül) is van szubanyag. Valószínűleg befolyásolja a szubanyagi részecskék (neutrinók) keletkezését az, hogy élő vagy halott az adott lény, tehát van benne lélek vagy nincs. Gyanítjuk, hogy a szubanyag bimbózását a lélek részecske hullámtere katalizálja valamilyen módon.

Ezért nem mindegy, hogy frissen vagy némi állás (pihentetés) után esszük meg az élőlényeket, illetve nyersen (netán élve) vagy feldolgozva (sütve, főzve, vegykezelve). A szubanyag ugyanis a holttestekből idővel elpárolog, megszökik a környezetbe. Erre mondjuk azt, hogy a halottnak eloszlik az aurája. Egy része szükségképpen beépül az ember aurájába, a többi szétszóródik a légkörben és a vizekben, talajban.

Lehetségesnek tartjuk, hogy ezért jobb a növények fogyasztása frissen és nyersen, mert magas a szubanyag tartalmuk, illetve emiatt célszerű pihentetni az állati tetemeket, és feldolgozni a húsukat, hogy elpárologjon az aurájuk. Nem a szubanyag információ tartalma, hanem talán a kémiai hatása miatt, ezt még nem tudjuk. A jövő kutatóira vár ennek a rejtélynek a kibogozása.

Készült: 2003.12.16. - 2008.04.06.