Az Újszövetségben tehát 70-100 évvel Jézus halála után leírt események hitelessége meglehetősen kétséges, hiszen ekkora időtávlatból már nem lehet eldönteni mely események történtek meg ténylegesen és mely történetek csupán Jézus személye köré fonódott legendák. Egyedül a torinói halotti lepel és az ovideói lepel állja ki a legkritikusabb vizsgálatokat is ebből a korból az Újszövetséghez kapcsolódóan.

Jobbra az Ovideoi Sudarium vagy arclepel, balra pedig a Turini lepel

A tágabb történelmi háttér ismeretéhez feltétlen szükséges megemlíteni a kb. Kr.e. 250-ben megalakított Pártus birodalmat. A korábban mér létező birodalmat Nagy Sándor foglalta el, majd halála után darabjaira hullott, az említett dátum idején sikerült újra egyesíteni. A Pártus Birodalom részint Mezopotámiában a sumérek földjén terült el. Nem véletlen tartják őket sumér-leszármazottaknak, illetve szkíta-hunoknak. A Pártusok birodalma és ereje a Római Birodaloméval vetekedett, hiszen két római császárt is megöltek különböző háborúkban. Nem csoda hát, hogy a rómaiak „nem szerették” őket.

A Sínai-félszigeten kb. 2800 évvel ezelőtt (újjá)épült Avaris városának romjai (Avar-is = Avar Város)

A pártusok sumér rokonságára utal a köristen (keristen – kerestyen – keresztyén – keresztény) tiszteletük. Az Isten egyik jele a kör volt. Ezt a kört osztották egy + jellel négyfelé, szimbolizálva a négy őselemet. Később a kör összébb ment, a kereszt növekedett, szára megnyúlt. (Megfigyelhető régi temetői fejfákon!) Megvan a teljes kereszt, a szárak metszéspontjában a kör. A rómaiak tehát nem szívlelték a pártusokat, ezért nem kell túl nagy képzelőerő annak belátására, hogy azért vezették be a keresztrefeszítés módszerét, hogy így álljanak kegyetlen bosszút az őket legyőző  pártusokon: a saját szent jelükre szögeljék őket, „civilizált” római (nyugati) megoldás részeként.

Jézus (elfogadott) korában a Pártus Birodalom és a Római Birodalom határa a mai Izrael területén (is) húzódott. A déli rész római kézen volt, az északi a pártusok kezén. Jézus születési helye sem lehetett Betlehem, hiszen a Születés Barlangja néven mutogatott hely már Jézus korában is nagy tiszteletnek örvendett, mint a Mitrász-kultusz része. Jézusnak tehát egészen máshol kellett születnie. Tudjuk róla görögül tanított, és tanítványai is görögül írtak.

Ennek a területnek volt Pandarja (pandúrja) azaz felügyelője József, akinek nevét a rosszakarói „kicsit megtekerték” és lett belőle ács. Az arab forrásokban ugyanis Jusuf Pandar ibn Maghar néven szerepel, a Jusuf Pandar ibn Magharból pedig Jusuf Pandar ibn Naggar, azaz a „József, a magyarból”  lett „József az ács”. Felesége, az arsakida uralkodóház tagja, Adiebene Mária, Jézus (Győző) anyja. Ők tanították gyermeküket olvasni. (Mindezt nehezen lehetett volna elképzelni egy ácstól és egy megesett 16 éves leánytól, akiknek állítólag folytonosan menekülniük kellett.)

Az újszövetséget érintő hamisítási munkák legfőbb bástyája „szent” Pál volt, az önjelöl apostol, akit az igazi apostolok többször is száműztek Jeruzsálemből, azaz Hiero-Sólyomból. (Hiero=hős, tehát Hős-Sólyom.)

Jeruzsálem (Hiero Sólyom = Hős sólyom) városa nem Salamon feltételezett korában élte virágkorát, hiszen a képen látható gigászi falak, melyek mellett eltörpülnek az emberek, Salamon korát legalább 5000 évvel megelőzik. Az sem lehet véletlen, hogy Jeruzsálemtől délre, mintegy 50 km-re található egy Arad nevű település is.

Jézus keresztfelirata is alátámasztja a fentieket. I.N.R.I. azaz Iesus Nazarenus Rex Iudaeorum. Azt tanítják, ennek értelmezése: Ez a názáreti Jézus, a zsidók császára. A rómaiaknak tudniuk kellett, mit írnak. Tudták is. Csakhogy. Nekünk is tudnunk kell, hogy Názáret nevű település nem létezett Jézus korában, de még 200 évvel később sem. A „Nazarénus” megjelölés egy vallási közösségre utalt. Ennek volt tagja Jézus. Azt is tudhatjuk, nem a rómaiak által megszállt területen született (szülei révén), tehát a kereszt feliratát is helyesen tudjuk most már értelmezni: Ez a Nazarénus Jézus Júdea császára. (Vagyis az északi területeké.) Jézus mondta: „Az én országom nem eme országból való, hiszen ha eme országból való volna, akkor jönnének a katonáim és kiszabadítanának.” További igazolás: a választott nép tagjai szemrebbenés nélkül halálra kövezték azt, aki istenkáromlást követett el, de idegennel ezt nem tehették meg, nem volt joguk hozzá, csak közülük valóval. Tehát Jézust elvitték a rómaiakhoz kivégeztetni.

Jézus az apostolokkal az utolsó vacsorán vérszerződést kötött, a pusztában, a hegyeken és a vízparton tanított, míg önmaga is hegyre járt imádkozni, leggyakrabban az Olajfák hegyére, ahol pedig Istar szentély állott akkoriban. Ez is „idegenségére” vall.

Lindsey említett könyvében idézi, hogy Armaggedon idején az „északi szövetségesek” le fogják rohanni és meghódítani Izraelt, s ennek az öldöklésnek vet majd véget Jézus második eljövetele. Ezekiel: 36-39. fejezet. Ezekben a részekben ír Izrael fizikai újjászületéséről, mely megelőzi a szellemi újjászületést és a kettő közé esne időben Armaggedon. A szerző azt szeretné bizonyítani, hogy Izrael fizikai újjászületése alatt 1948-at kell érteni, amikor az ENSZ az angol megszállási övezetből megalakította Izrael államot. A gond az, hogy Ezekiel az armaggedoni „csatában nagy számú lovassereg” bevetését írja le, ami mai viszonyok mellett legalábbis kérdéses. Az armaggedoni csatának – a szerző és a próféta szerint – Izrael fizikai újjászületéséhez képes egy emberöltőn belül meg kell történnie, tehát a „legoptimálisabb” esetben is 75 éven belül, azaz 2023-ig.

Azonban, az előző gondolatok fényében az írásokat talán másként is lehet értelmezni, hiszen Izrael a babiloni fogság után „fizikailag” is helyreállt. Egészen addig, amíg a pártusok vissza nem foglalták. Ők voltak tehát az „északi szövetséges” nép. Nagyszámú lovassereggel támadták Palesztínát (azaz Pilistét), meg sem álltak Egyiptom szívéig.

A Római Birodalom és a Pártus Birodalom között mindennaposak voltak az összecsapások, nem csak Meggidó hegye környékén, hanem Kis-Ázsiában is. (Bár egyáltalán nem biztos, hogy Armaggedon mint hely, valóban Meggidó hegyét jelenti.) Ennek a római-pártus csatározásnak középszakaszában érkezett meg Jézus.

A torinói halotti lepel alapján Jézus három dimenzióban rekonstruált képe.

Ezekiel „próféciái” tehát történelemkönyvnek tekinthetők és nem jóslatoknak. Persze az is csak a maga módján és helyesen értelmezve. Hiszen azt is tudjuk, a bibliaszakértőknek köszönhetően, hogy a próféták múlt időben íródtak. El is nevezték „prófétai múltnak” a stílust. De ebben az esetben mindenféleképpen fel kell tenni a kérdést: mi van, ha ez a múlt valóban múlt idő?

Ezekiel könyvéből tudjuk, hogy Armaggedon idején a „pogány világ” a „választott nép” megsemmisítésére tör. Ha ez történelem, márpedig hihető, hogy az, akkor nincs semmi gond. A gond akkor van,  ha bizonyos vezetők ezt jóslatként értelmezik, hiszen a „jóslat alapján” fenyegetve érezhetik magukat, és arra az álláspontra helyezkedhetnek, hogy „joguk van önmagukat megvédeni”. Viszont, ha a jóslat nem jóslat, hanem történelem, akkor bizony ez az álláspont az egész világ biztonságát fenyegeti, mivel legalábbis „téves” alapokon nyugszik.

Az Armaggedonra készülő nemzetek, valamint a Jézus második eljövetelét most várók bizony tévednek. Nem kicsit. Hiszen mindez már megtörtént, úgy 2000-2200 éve.

János Jelenések könyvében, illetve Dániel látomásaiban szerepel a Római Birodalom, illetve Babilon újjászületése. Ráadásul, Babilon egy kegyetlen zsarnok alatt emelkedik újra fel – az írás szerint. Az EU-t a Római Birodalom újjászületésének tartják, míg Szaddamot gondolták a Babiloniai zsarnoknak, ezért igyekeztek olyan lelkesedéssel eltakarítani, nehogy a Jelenések Könyve beteljesedhessen. Benne az Armaggedonnal. Mivel álláspontjuk megalapozottságát semmi sem igazolta, most elkezdtek Iránra mutogatni....

    Ha mind Dániel és Ezekiel írásait, mind a Jelenések Könyvét egyszerű történelemnek tekintjük, akkor minden azonnal érthetővé válik. A Római Birodalom ugyanis nem újjászületett ezek szerint, hanem csak megszületett. Annak idején. Míg Babilon valóban "újjászületett", lett belőle a Pártus Birodalom, mely minden ellenfelét tönkreverte, beleértve a hatalmas római birodalmat is, hiszen két császárát ölte meg csatában. Tehát a választott nép számára valóban komoly veszélyforrás volt.

Miközben az írásokra hivatkoznak és másokra mutogatnak, igyekeznek elterelni arról a figyelmet, hogy az emberiségre a legnagyobb veszélyt nem más, mint maga az emberiség jelenti…

forrás

Mi a véleményed az itt leírtakról? Írj megjegyzést!