az elmúlt időszakban, Illig – Kitalált Középkor - és mások munkái alapján derült fény a középkorral kapcsolatos történelemhamisításokra is. Illig és száz fős szakembergárdája gyanakvását magunkévá téve megkockáztathatjuk a kérdést, vajon a tényleges történelem azonos a „hivatalos” történelemmel? A válasz minden bizonnyal: nem!

Talán maga a Biblia sem a valóságot írja le? És valóban hit kell elfogadásához? Tudjuk, már a születése körül is meglehetős viharok dúltak, hiszen az istentagadó Nagy Konstantin (a halálos ágyán keresztelkedett meg) „stábja” döntötte el, mi számít szent írásnak, mi az ami ajánlott olvasmány (apokrifok) és mi az ami tiltott (az összes többi kapcsolódó szöveg). A Kitalált középkor és az Ószövetség között még párhuzamokat is találhatunk: Nagy károly – Dávid király.

Itt van mindjárt egy érdekes rész a Zsoltárok Könyvéből, 22.16-18.  Itt Dávid megjósolja Jézus Keresztre feszítését, holott azt csak mintegy 600 évvel később „találták fel” a rómaiak. Dávid akár ténylegesen is képes lehetett a jövőbe látni, de nem hinném. Azért nem hinném, mert a választott nép történetére vonatkozó legeslegrégibb történeti forrás még a négy evangéliumnál is fiatalabb. János: Jelenések Könyve kb. Kr.u. 100-ból való, míg a legrégebbi ószövetségi szövegek legalább Kr.u. 300-ból, mint ahogy az Újszövetségi szentírás többi része is. Az a momentum, hogy bizonyos – kevésbé jelentősnek tekinthető – ószövetségi szövegtöredékeket, illetve hosszabb, egybefüggő részeket (főleg zsoltárokat és bizonyos szabályokat, elszámolásokat) a qumráni tekercsek között is megtaláltak nem mérvadó, hiszen ez közel sem jelenti azt, hogy az ószövetségi szentírás, a maga egészében, korban legalább a holt-tengeri tekercsek korával megegyezne, azaz legalább 2000 éves lenne. Azt pedig főleg nem bizonyítja, hogy az ószövetségi írások kora elérné a 2500-3200 évet.

A Qumránban a tekercseket Kr.u. 70-ig írták, tehát Jézus kora utánig. Sajnos, a nem tetsző részeket a mai napig nem hozták nyilvánosságra, erre közel 60 év nem volt elegendő.

  Aztán itt van mindjárt a következő probléma: a bibliai események egyetlen mozzanatát sem támasztják alá régészeti felfedezések. (Erre már, mások mellett,  Daniken is több munkájában felhívta a figyelmet.) Pedig, az Ószövetséget saját hitük forrásaként elfogadók a régészvilág 90%-át uralják, s mindent, de mindent elkövetnek az Ószövetségben foglaltak régészeti alátámasztására, ám hiába a nagy igyekezet, mert semmi, de semmi kézzelfoghatóval nem tudnak szolgálni a Ószövetség hitelességének alátámasztására. Amit a „bibliai idők régészeti leleteiként” mutogatnak nekünk, azok bizony korban és/vagy időben nem stimmelnek. Egyetlen példa: semelyik fellelhető egyiptomi forrásban sincs nyoma a választott nép egyiptomi tartózkodásának, de a tíz csapásnak, a fáraó halálának sem, mely a választott nép fiainak üldözése közben sújtott volna le rá. Semmi de semmi. Az Izrael név is mindössze egyetlen egyszer feordul elő a meghódított nemzetek felsorolásakor.

Azóta már tudjuk, hogy Mózes azonos volt Ehnatonnal, a lázadó fáraóval, ahogy azt Ahmed Osman – Mózes, Egyiptom fáraója – nagyszerű könyvében bebizonyította. Az Ószövetségben szereplő teljes mózesi történet tehát kitalált történet. Az ő istene is Aton volt, akinek nevét a választott nép tagjai ki sem ejthették. Helyette az „adonáj” kifejezést használták, ahol az „aj” birtokos személyrag. Az „adon” pedig azonos az „aton” szóval, mindössze a kiejtés zöngés.

A választott nép babiloni fogságának ugyan van nyoma, de ez a fogság közel sem lehetett olyan súlyos, hiszen pl. megtarthatták javaikat. Később, a Mezopotámiában felvett kultúrát a választott nép tagjai beolvasztották sajátjukba, helyesebben talán: átvették. Ideértve pl. a világ teremtése, vagy a vízözön történetét mindenekelőtt. Ezek a részek a több ezer évvel korábbról való Gilgames eposz kicsit átdolgozott fejezetei. Mózes könyveit ráadásul Ezdrás írta főként, valamikor Krisztus kora környékén, már amennyiben a datálás helyes. De az sem lehet véletlen, hogy a választott nép Ábrahámot tartja ősatyjának, aki a sumér Úr városában élt.

Részlet az egyik holt-tengeri tekercsből. Jól látható, hogy Jehova (JHWH) neve a 2000 éves szövegben még rovásírással íródott!

Hasonló problémákat figyelhetünk meg az Újszövetséggel kapcsolatban is. Jézusnak sincs az adott korból nyoma egyetlen közismert történeti forrásban sem. Mint ahogy Keresztelő Szent Jánosnak sem. (Más kérdés, hogyan keresztelhetett János ha még a kereszténység ki sem volt találva?…) Ellenben Jézusnak létezik nyoma úgy 100 évvel korábbról, a qumráni tekercsekben. Keresztelő Jánosnak is. Sőt, még a Gonosz Főpapnak is, aki halálra veti a Megváltót. Már Szent Péter korában keresztényeket vetettek vadállatok elé a római Colosseumban, akkor, amikor „szent” Pál még hivatalosan fel sem találta a kereszténységet…

Az Újszövetségben 70-100 évvel Jézus halála után leírt események hitelessége is legalábbis kétséges, hiszen ekkora időtávlatból már nem lehet eldönteni mely események történtek meg ténylegesen és melyek már csak Jézus személye köré fonódott legendák részei. Egyedül a torinói halotti lepel és az ovideói lepel állja ki a legkritikusabb vizsgálatokat is ebből a korból az Újszövetséghez kapcsolódóan.