Júdás levele az Újszövetség része.

A levél két befejező versét bizonnyal te is ismered (24-25.), ettől eltekintve ismeretlen, alig olvasott.Pedig fontos üzenetet közvetít. A levél Jézus halála utáni egyik legutolsó hiteles apostoli irat. Abban az időben íródott, amikor az eredeti jézusi tanokat már erőteljesen háttérbe kezdte szorítani a római pápai érdekeket képviselő és az embereket sötét tudatlanságban tartó kereszténység.

A levél gondolatai csak ennek a kornak az átérzésével érthetők, mint egy meghatározott helyzetre történő felelet. Ha viszont ezt sikerül megérteni, akkor az egyház kezdeteinek trténetére vethetünk egy pillantást, amely ma sem kevésbé fontos.

1. Júdás egy fenyegető veszéllyel szemben

Eredetileg az volt Júdás szándéka, hogy a keresztyén hitről írjon, de erről le kellett mondania, mert a gyülekezet tagjai közül némelyeket veszély fenyegetett. Belopózkodtak emberek, akik Isten kegyelmét félreértve saját erkölcstelenségüket igazolták általa és az egyetlen igaz Istent és az Úr Jézus Krisztust tagadták. Ezektől óvta Júdás hű hittársait, barátait.

Jézus fivére végső segélykiáltásként elítéli azokat, akik rontják és meghamisítják titokban a jézusi hitet. Ő már látta, hogy a harc szinte eldőlt.

Figyelmeztet, hogy a keresztény mozgalom kezdi elveszíteni a kapcsolatot Jézus tanításaival. Levelében nem külső veszélyről beszél, hanem olyanokról, akik benn vannak az egyházban és mégsem azt hírdetik, ami az eredeti cél volt:

Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a maguk kívánsága szerint járók. Szájuk kevélységet szól, haszonlesésből személyimádók.

Júdás próféta hitközösségének azt mondja:

Nem szabad az újonnan jöttekre hallgatni, hanem követni kell az eredeti hitet, a családi hagyományt. Jézus családjának, prófétatestvéreinek hagyománya volt az eredeti hit, ami kijelölte az utat Isten felé.

Mind bűnösök vagyunk akkor, amikor szemelöl tévesztjük Jézus eredeti, emberi tanításait, azt, amely a világban meglévő igazságtalansággal és elnyomással szállt harcba és amely erőteljes erkölcsi és etikai kódexet alapozott meg, hogy végül létrehozza Isten földi királyságát itt és most.

Emlékeztet az Egyiptomból kijött zsidók sorsára, akik hitetlenségük miatt az ígéret földjére nem mehettek be (5.), ugyanúgy azok, akik Isten kegyelméből részesültek, kimaradnak az üdvösségből, ha engedetlenek Isten iránt és hitetlenségbe esnek. Ugyanígy az angyalok is, akik a menny dicsőségét birtokolták, a földre jövén, a halandó asszonyok kívánságába beleesnek (Gen. 6,2), a sötétség börtönében az utolsó ítéletre várnak (6.).

Ugyanígy járnak Sodoma és Gomora lakói is, akik paráznaságra csábították társaikat. Pusztulásuk figyelmeztetés mindenki számára. Ezek az emberek álmodozók, testüket megszeplősítik és az angyalokat kárhoztatják (8.). Ezek olyanok, mint a kárhozott sziklák a tengerben, amelyek a hajókat szétzúzzák, ugyanígy ezek is széttörik a keresztyén közösséget, mint az esőt ígérő fellegek, a gyümölcstelen fák, a tajtékzó hullámok, a pályájukat nem tartó csillagok: a sötétségbe zuhannak. Lázadnak Istentől rendelt sorsuk iránt, vágyaik vezetik őket, fölényesen jártatják szájukat és haszonlesésből embereket dicsőítenek (16.).

2. A hívőkhöz intézett szavai

Miután a gonosz embereket leleplezte, a hívőkhöz fordul és emlékezteti őket, hogy már Jézus apostolai megmondták, csúfolódók támadnak, akik szenvedélyük szerint fognak élni (18-19.). A keresztyéneknek azonban a hit alapjára kell életüket építeni. Tanulniuk kell, a Szentlélek által imádkozni, a szövetség törvényeire emlékezni, Isten szeretetében megnyugodni (20-21.). A gonosz életet folytatók között vannak még kételkedők, ezeket meg kell menteni. A bűnösöket szeretniük kell, de bűneiktől iszonyodni (22-23.).

A kereszténység tehát már Jézus után nem sokkal eltávolodott az akkoriban igen korszerű és újító szándékú tiszta jézusi eszméktől, megtagadta saját eredeti tanait. És ami a legszomorúbb, hogy ez az állapot a katolikus és az új egyházak munkássága révén mind a mai napig tart, sötétségben tartva a hívő lelkeket és az Európa központú és szellemiségű világot.