Már az egyszerű olvasó számára is érzékelhető, hogy a bibliai (kanonizált) evangéliumok nagyfokú hasonlóságuk ellenére eltérnek egymástól. Az ilyen különbözőségek egy része nem csak zavaró, hanem esetenként ellentmondásos. Néha úgy érezhetjük, mintha nem is ugyanarról az üdvtörténetről szólnának. Nem csoda, hogy egyre gyakrabban olvashatók olyan tanulmányok és kutatási eredmények, amelyek az evangéliumok hitelességét próbálja feszegetni vagy igazolni, értelmüket megmagyarázni vagy helyreállítani.

A wikipédia szerint az evangélium görög eredetű szó (ευαγγέλιον, euangelion), jelentése jó hír, örömhír, amellyel általában az Újszövetség első négy könyvét jelölik (illetve az úgynevezett apokrif evangéliumokat). Ezen könyvek szerzőit nevezzük evangélistáknak. Az evangéliumok Jézus tanítása és beszédeit, születését, életét, szolgálatát, keresztre feszítését és feltámadását írják le.

A Jézusról és tanítványairól szóló legendákat először élőszóban terjesztették a „küldöttek” (vagyis apostolok), s mielőtt írásos rögzítésükre került volna sor – de még azután is –, más-más közösségekben különféle verziók és értelmezések gyökereztek meg.

A négy kánoni evangéliumot (Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma) valószínűleg 65 és 100 között írták.

Úgy tűnik, hogy eredetileg nem volt címük és így idézték őket a második század első felében (100 – 150); a ma ismert elnevezésük először a 180. év körül jelent meg A négy szerző közül Máté eredetileg vámos volt, majd apostol, vagyis küldött, követ lett.), Márk fiatalon Péter apostol kísérője és tolmácsa lett, Lukács, aki orvos volt, később Pál apostol kísérőjévé szegődött a Földközi tenger környékén végzett missziós utakon, János halász volt és Jézus tanítványa, nyilvános működésének, kereszthalálának és feltámadásának a szemtanúja.

Alig maradtak fenn megbízható adatok a keresztény biblikus irodalom történetének legkorábbi szakaszáról , hiszen a IV. századi Caesareai Eusebius keresztény történetíró és a Római Birodalomhoz tartozó caesareai Maritima püspöke igyekezett először rendszerezni az előzményeket. A hiteles és apokrif iratok elkülönítése körül már a II. századtól viták folytak a keresztény közösségeken belül.

 

Kétségek

 

Belátható, hogy az evangéliumok alapja közös, mivel az általuk hirdetett üdvtörténet csak egyféleképpen történhetett. Vagyis, az evangéliumok közötti eltérések – amelyek tagadhatatlanok - emberi beavatkozások eredménye, amelyek lehetnek egyediek vagy sorozatosak, véletlenek vagy tudatosak. És ha tudatosak, akkor bizonyára célirányosak.

 

Azok számára, akik az evangéliumokat isten által sugalmazottnak tekintik, az eltérések nehezen érthetők. Viszont, ha képesek kétség nélkül elfogadni azok ellentmondásait, akkor gondolkodásukat a fanatizmus vagy tudatlanság korlátozhatja.  

 

A fennmaradt ősi kézirat- és szövegmaradványok bizonyítják, hogy – ellentétben a keresztény egyházak többségi közfelfogásával – az evangéliumok sem mentesek a más „szentírások” keletkezésénél megfigyelhető jelenségektől, és tanításait sem csak a későbbi korok félreértelmezései ködösítik. Ha így lenne, akkor éppen a keresztény egyházak tehetnének legtöbbet annak érdekében, hogy a hit tiszta ősforrásához visszatérhessünk.

 

Fordítási zavarok

 

Fordítási és értelmezési nehézségek szintén zavarokat okoztak. Különösen kínos, ha több lehetséges értelmezés közül nem a megfelelőt alkalmazták, mert ez a szöveg eredeti jelentését rendkívül megváltoztatja. Tipikus példa erre pl.: „szabbat” szó, amelyet „szombat”,-nak fordítanak, holott az eredeti szó nyugalom napját (pihenő-, és ünnep- és jubileumi napot) jelent. Hasonló gondot okoz a „szenvedő igék” tendenciózus fordítása, amikor a történést isteni cselekvésnek állítják be, pl.: „megbocsáttatik” helyett „isten megbocsájtja”.

 

Utólagos betoldások

 

A kéziratokban tetten érhető utólagos betoldások ügye már sokkal kényesebb. A felvilágosító magyarázat általában nem okoz különösebb gondot, ha az nem erőszakolt és nem eltérítő. Ezek egy része – ha az ótestamentumra utalnak – a nem zsidók számára fontos jelzések lehetnek. A szimbolikus megjelenítések sem zavaróak, ha illeszkednek az üdvtörténethez.

 

Az előzetes jóslásokat vagy az utólagos igazolásokat már érdemes fenntartásokkal kezelni. A későbbi korok szóhasználatára és hittételeire utaló betoldások pedig alaposan eltorzítják az eredeti üdvtörténetet, a kitalált vagy máshonnan átvett események beillesztése pedig azt meghamisítják. Némely betoldásnál kifejezetten érzékelhető az a törekvés, hogy későbbi eseményeket kívántak ily módon utólagosan igazolni.

 

Megtehetjük, hogy bagatellizáljuk a torzulások jelentőségét, és kitartunk amellett, hogy a szövegek így is megőrizték eredeti tanításukat. De ha így tennénk, akkor jóváhagynánk azokat a hamisításokat is, amelyek nem a hit, hanem a hatalom és dogma erősítése érdekében történtek.

 

Betoldások jelentősége

 

Íme, néhány olyan horderejű utólagos betoldások, amely jelentősen megváltoztatta az evangéliumok kinyilatkoztatásait és értelmezését, és amelyek az eredeti ősevangélium nem tartalmazta (nem tartalmazhatta, hiszen a legrégebbi forrásokból is hiányzik):

 

Márk evangéliumában: Mk. 14.55-65 (Jézus Kaifás előtt), Mk. 16.9-20 (Jézus feltámadás utáni megjelenései; Apostolok küldetése;  Mennybemenetel)

Máté evangéliumában: Mt. 1.1-17 (Jézus ősei), Mt. 16.17-19 (Jézus Péternek tett ígérete), Mt. 17.20 (A hit erejéről), Mt. 28.16-20 (Feltámadt Jézus megjelenése; Szentháromságra utalás; Minden nép tanítása; Apostolok küldetése);

Lukács evangéliumában: Lk.1.1-2.52  (Bevezetés, Keresztelő János és Jézus születése; a gyermek Jézus), Lk. 3.23-38 (Jézus családfája), Lk. 24.48-53 (Jézus menybemenetele)

János evangéliumában: Jn. 1.1-18 (Előszó), Jn. 1.32-34 (János tanúságtétele), Jn. 6.16-71 (Jézus vizen jár Beszéd az élet kenyeréről; Jézus teste; Péter hitvallása), Jn. 7.53-8.11 (Házasságtörő asszony), Jn.11.1-54 (Lázár feltámasztása), Jn. 15.1-27 (Jézus megígéri a Szentlelket; Az igaz szőlőtő; A világ gyűlölete), Jn. 16.33 (A vigasztaló eljövetele; A viszontlátás reménye), Jn. 20.11-16 (Mária és a feltámadt Jézus), Jn. 21.1-25 (Feltámadt Jézus a tónál; Jézus halat eszik; Péter és János sorsa; Befejezés).

 

A betoldások célja

 

Az utólagos betoldások, szöveg és fogalommódosulások célja bizonyára az lehetett, hogy a uralkodó keresztény irányzatok hitbéli és hitéleti változásait, zsinati döntéseit  „evangéliumi szinten” is legalizálják. Ezért kellett az evangéliumok eltorzításával az:

- az igaz ember (tanító, próféta) Jézust egyfajta Istenfiúvá emelni;

- csodálatos születés-mítosszal isteni származását megalapozni;

- ácsfiú Jézusnak férfi és női ágon uralkodói-mitikus családfát kreálni;

- gyógyító tanítómesterből istenszerű messiást formálni;

- nazareus (zsidó szekta) Jézust egy názáreti (származású) Jézussá átnevezni;

- kenyérdarabok szétosztásából kenyérszaporítást kreálni;

- szavak félrefordításával a tömegek számát fokozni (sokadalomból > ezreket);

- kihagyásokkal és toldásokkal a nők jelentőségét és tekintélyét csökkenteni;

- természettudományosan magyarázható eseményeket csodákká nagyítani;

- meg nem történt eseményeket beilleszteni (telihold időszakában napfogyatkozás);

- eseményeket előre megírtakká formázni (jóslat beteljesüléseként);

- eltűnt test helyett egy feltámadó Jézust bemutatni (asztrális, majd élő testként);

- az Egy Isten helyett a későbbi istenhármas (szentháromság) hittételt utólag igazolni;

- a későbbi egyház hatalmát, tetteit utólagosan igazolni (közösséget egyházként nevezve); 

- az egyetemes és feltétlen szeretetet feltételekhez kötni;

- az egyetemesnek hirdetett hitet kisajátítani, annak nevében másokat kirekeszteni;

- a csak zsidóknak szánt jézusi tanításokat utólag az egész emberiségre kiterjeszteni;

 

Evangéliumok és keletkezésük

 

A kanonizált evangéliumok különböző korokban készültek. Elkészítésük ideje szerint Márk evangéliuma a legidősebb (i.sz. 60-80), ezt követi Máté (i.sz. 70-100), majd Lukács (i.sz. 80-130) és végül János evangéliuma (i.sz. 90-110). És ekkor még nem említettük a többtíz más evangéliumot, amely nagy részét később eretneknek nyilvánítottak és elpusztítottak.

Az időeltérés sokatmondó különbségeket is rejt, ugyanis minél későbbi az evangélium:

-   annál istenibbé válik Jézus-ábrázolása (az ember Jézus helyett),

-   annál erőteljesebb Jézus istenfiú és a szentlélek szerepe (az Egy Isten helyett),

-   annál csodaszerűbbek a történések (az érthető cselekmények helyett),

-   annál erősebb a filozofikus és gnosztikus szemlélete (a cselekvő és tanító helyett).

-   annál hevesebb kizárólagosságra, megkülönböztetésre törekvés (egyetemesség helyett);

-   annál intenzívebb a szorongáskeltés és fenyegetőzés (beláttatás és meggyőzés helyett);

 

Irányzatok és evangéliumok

 

Már az evangéliumok keletkezésének idejében (!) is több evangélium-változat vált kétségessé. Vagyis, már akkor is gondot okoztak a manipulációk (félreértelmezések, belemagyarázások, betoldások). Az i.sz. I. század körül a zsidókeresztények (ebionita, nazareus és régi egyiptomi közösségek) a Máté-szerinti evangéliumot fogadták el. Ennek ellenére evangélium-változataik versszámban és értelmezésben eltértek egymástól.  A kis-ázsiai pogány keresztények Márk szerinti evangéliumban bíztak. A római zsidó-keresztény csoportok Lukács szerinti evangéliumra esküdtek, míg az ottani pogány keresztények ennek anti-judaista változatát fogadták el. A gnosztikusok pedig – irányzataiktól függően - többféle János szerinti evangélium-változatokat ismertek el. 

 

Hitelesség és elfogadottság

 

Kezdetben őskeresztények főleg a Máté szerinti evangéliumot fogadták el, bár több más evangélium is létezett (Tamás, Fülöp, Mátyás stb. evangéliuma).

Papiasz (hierapoliszi püspök) i.sz. 130. körül csak a Márk-szerinti evangéliumot tartotta megbízhatónak (mint Péter apostol prédikáció-gyűjteményét).

Markion (a „Pál-tanítványok” képviselője) i.sz. 144. körül pedig a Lukács-szerinti evangélium antijudaista változatát tekintette hitelesnek, és megtisztította még a pál-leveleket is, a már akkor tetten érhető (!) hamisításoktól.

Montanosz (frígiai pap) és montanista hívei i.sz. 160. körül a János szerinti evangéliumot hirdették (amely laikus hívek számára készített prédikációgyűjtemény lehetett).

Tatianosz (szíriai egyházatya) i.sz. 170 körül egybeszerkesztette a 4 evangéliumot, hogy kiküszöbölje a zavaró különbségeket.

Mani (a manicheizmus alapítója) i.sz. 245 körül az evangéliumokat csak a betoldások és ószövetségi utalások nélkül fogadta el.

Arius (az ariánus irányzat alapítója) i.sz. 312. körül megkísérelt visszatérni az őskeresztény hitelvekhez (szentháromság elvetése, Jézust isteni közvetítőnek tekintve, stb.).

 

Sajnos, az akkori uralkodó osztályok által is „szponzorált” zsinatok elítélték az evangéliumok megtisztítására irányuló törekvéseket. Mivel, az a hatalmuk ideológiai megalapozottságát elősegítő „torzításokat és betoldásokat” veszélyeztette. Így, a ma is használatos torzult változatok a 4. szd. közepére hivatalosan is „hitelessé” váltak a római-bizánci keresztény egyházaknál. A többi evangéliumot (ebionota, mazareus, egyiptomi, héber, Júdás, Mária, Tamás, János-esszénus, Péter, Nikodémus, béke, igazság, élet stb. evangéliumokat) pedig igyekeztek megsemmisíteni. Szerencsére ezek egy része megmaradt, így bepillantást nyerhetünk a régi keresztény irányzatok kulisszái mögé.

 

Manipulációk

 

Az első – már Jézus életében és közvetlenül halála után létrejött - zsidókeresztény közösségek hitfelfogása lényegesen eltért a mai keresztény dogmáktól. Például: tagadták Mária szűzi fogantatását, Jézus csodás születését és isteni voltát, és a test feltámadását. Jézust igaz emberként tisztelték és többségük elítélte a húsevést. Vagyonközösségben éltek, nem alakítottak ki kötelező liturgiát és dogmarendszert, nem voltak hatalommal rendelkező tisztségviselőik, elvetették a nemi megkülönböztetést.

 

Mindezek éles ellentétben állnak a ma uralkodó keresztény irányzatok kinyilatkoztatásaival és gyakorlatával. Elgondolkodtató, hogy a később uralkodóvá vált keresztény irányzatok - „Jézus nevében”, - éppen azokat minősítették eretneknek és azokat üldözték, akik a legközelebb álltak az eredeti Jézus tanításához. Tehették, mert a jézusi tanítást követő irányzatoktól idegen volt a hatalommal való együttműködés és az erőszakos hitterjesztés. Ami viszont ellentétes volt az „államhatalmi tényezővé vált egyház” érdekeivel.

 

Torzító hatások

 

A mai keresztény felfogások és az evangéliumok olyan zavaró idegen hatásokkal terheltek, amelyek egyértelműen más vallási hatásokra és evangélium-torzításokra utalnak, például:

- Máriát úgy dicsőítik, mint az efezusi Dianát (természet, vadászat, szüzek istennőjét);

- Mária szűzen fogant, mint a frígiai Cybele (éj szűz királynője), Maia királynő (Buddha édesanyja), Szeléné hercegnő (Dionüszosz anyja). Hasonlóan szűztől születettnek tartották Platont, Nagy Sándort és Augustus császárt is.

- Jézus, Isten fia, mint Deoius (Cybele és Baál gyermeke), Dionüszosz, Mithrasz;

- Jézus királyi vérvonalból származik, mint Buddha és Mani. Valamint, papi vérvonalból is, mint Zarathustra,

- Jézus karácsonykor született: mint sok más mitológiai isten (Hórusz, Tammuz, Héliosz, Mithrasz, Yule, Dazsbog, Dionüszosz, stb.). Ez azért is kétséges, mert ha a biblia szerint 33,5 éves korában és húsvétkor halt meg, akkor ősszel kellett születnie.

- Jézus születését előre megjósolták, mint Buddháét, vagy Augustus császárét;

- Jézus születésekor napkeleti bölcsek jelennek meg, ami nagyon hasonló a tibeti buddhisták új láma (régi reinkarnációjának) keresésekor.

- Heródes Jézus születését követően a hasonló korú gyermeket megölette. Augustus császár születésekor (legenda szerint) a szenátus szintén ezt akarta, de tervük meghiúsult;

- Jézus már gyermekkorában kiemelkedő képességű volt, úgy, mint Buddha;

- Jézus 30 évesen kezdte működését, mint Zarathusztra (párszi vallásalapító), Buddha 30. évébe lépett, amikor elindult az igazság keresésére;

- Jézus 40 napra elvonult a pusztába, mint Buddha a megvilágosodás elérésekor;

- Jézus csodás gyógyító, akárcsak Zarathustra, Mithrasz;

- Jézus hittanító volt, akárcsak Zarathustra, Buddha, Mithrasz;

- Jézust elfogták és kivégezték, mint Zarathustrát, keresztelő Jánost és Manit;

- Jézust keresztre feszítették, mint Spartacust, ezt terjesztették Maniról (aki börtönben halt);

- Jézus tavasszal feltámadt, mint Baál, Adon. Újjászületett, mint Attisz, Koré, Apollón;

- Jézus testben támadt fel, mint Bacchus, Mitrász, Attisz, Apollón;

- Jézus halála után felszállt a menybe, mint Mózes, Illés próféta, és Szűz Mária, mint ahogy ezt terjesztették Augusztus császárról, majd később Mohamedtől is;

- Atya - Fiú - Szentlélek istenhármassága hasonló más istenhármasokhoz, mint: Égi Atya - Fiú - Föld Anya = gnosztikusoknál, Brahma-Visnú-Síva = hinduknál, Ozirisz-Ízisz-Hórusz = óegyiptomiaknál, Anu-Enlil-Enki = suméroknál;

- Isten-Sátán (jó-rossz) mint: az egyiptomi Ozirisz-Széth, Ahura Mazda – Ahra Majniu az irániaknál, Fény-Sötétség a manicheistáknál, Numi Torem – Khul Ater az uraliaknál;

 

A pogány mítoszokra emlékeztető egyes evangéliumi megnyilvánulások erős kétségeket ébresztenek.  Az ilyen betoldások azt a gyanút erősítik, hogy az akkoriban uralkodóvá vált keresztény irányzatok – befolyásuk erősítése érdekében – olyan pogány eszméket és hagyományokat is önmagukba építettek, amelyek távol állnak a jézusi tanításoktól. Mintha, a helyi vallások képzeteinek célirányos átvételével azok keresztényesítésre törekedtek volna…

 

Következtetés

 

A kéziratok és a bibliakutatások egyértelműen bizonyítják – és ezt mérvadó bibliafordítók és teológusok is elismerik -, hogy az evangéliumok szövege az idők során jelentősen torzult (fordítási és másolási hibák, kihagyások és betoldások, értelmezési és feltételezési rárakódások). Pedig a tisztesség és hithűség azt kívánná, hogy az evangéliumok végre megtisztulhassanak a mintegy kétezer év hordalékaitól és lerakódásaitól. Hogy ismét a tiszta forráshoz juthassunk. Mert, ha a „hivatalos keresztény irányzatok” (híveiket is becsapva) nem akarnak tudomást venni a torzulásokról akkor ez azt bizonyítja: fontosabb számunkra egy torz hagyomány fenntartása, és a lelkek feletti hatalom megőrzése, mint az örömhír megismerése.

 

forrás: Pannon Ezo