Az itt közölt „felderített történelem" igen sok kutatást és nyomozást követelt a szerzőtől. Könyvek, tanulmányok sokaságát kellett átböngészni, mert a „félrevezetők" írásai tele vannak hivatkozásokkal és a hivatkozott munkák is mind a júdaizmust magasztaló „szakemberek" származékai. Aki nem tudja, hogy a „közös alap" - szinte „forgatókönyvként" - a hamisított „Arabela Krónika", az beleszédül a sok útvesztőbe. Az előbbiekben közölt nyomozásunk eredményeit az alábbi megállapításokban foglalhatjuk össze és megállapíthat­juk azt, hogy a „félrevezető irodalom":

1.) Elismeri az ADIABENE királyság létezését, de Nakeb Adiabene palesztíniai kormányzóságát és családját egyserűen megsemmisítik.

2.) Az Adiabene királyság uralkodóiként olyan személyeket nevez meg, akiknek létezése történelmileg nem bizonyítható, nevük kitalált.

3.) Minden félrevezetés ellenére, végülis kénytelenek az Edessa központú ADIABENE királyságot elismerni, azért, mert a rómaiaknál le van írva, hogy:

„Adiabene királya az Edessa-ban uralkodó Vlll. Abgar, diplomáciai képviselőt küld Septimus Severus római császár udvarába Kr. u. 195-ben, miután a császár „Parthius Adiabenicus" címmel köszöntötte a független Adiabene királyságot" (Texidor).

Ezek után bizonyítottnak vehetjük azt, hogy az Adiabene királyság a Pártus Monarchiába tartozott, de a monarchia törvénye szerint az ügyeit függetlenül végezte és királyi központja EDESSA volt. A közölt térképen látható többi városaiban kormányzók (patesik) végezték az államvezetési teendőket. (A nyugati részen a Khabur folyóhoz akarták „beszorítani" a félrevezetők ennek az Izates-nek az uralmát.)

Valószínűleg számos tagja volt az Adiabene királyi dinasztiának és Khorenei szavát igaznak kell fogadnunk. hogy „Örményországba menekültek" akkor, amidőn - a Pártus Birodalom hanyatlása idején - Kr. u. 250 körül nemcsak a római megszállás veszélye következett be, hanem a sasanida-perzsák pusztítás korszaka jött, amikor a perzsák lerombolják a pártus mágus-vallás templomait. Az Adiabene-k a Jézust-adó királyi ház tagjai tehát menekülnek, hiszen ők az egyre erősödő júdaizmus első számú ellenségei is, a római és perzsa veszély mellett."

Az Adiabene királyi ház tagjainak szétszóródásáról külön fejezetben kell beszámolnunk, mert észak felé is mentek, nemcsak az örmények - mint vértestvérek - voltak a befogadóik. A Kaukázusi szabírság már erős ebben az időben és ők is vértestvérek. De még maradjunk Edessában, ahová Szűzanyánk vitte Szentfiának halotti leplét.

Mint érdekességet megemlítem, hogy a ravennai S. Apollinare Bazilika őrzi az itt bemutatott és a Kr. u. Vl. századból származó mozaikképet, az evangéliumi három királyok vagy ahogy a hívők mondják: a három mágus ábrázolásával, a pártusok nemzeti viseletében. Miután 1997-ben Riminiben megrendezett „őskeresztény kiállítás"-nak az 5. századból származó kőszarkofágja domborművein pontosan ilyen öltözetűek és fövegűek a szent családdal kapcsolatos személyek, azt mondhatjuk, hogy az őskereszténység jól ismerte Jézus Urunknak pártus hercegi voltát.

Ugyanezen a kiállításon volt látható a Santa Scala templomnak kápolnájából való (itt látható) Péter és Pál. IV. századbeli faragott mészkőből készült portréja, melyet szintén bemutatok Tábori László és Kiss Irén szívességéből.

Ez a portré ékes bizonyítéka Jézus Urunk azon elhatározásának, hogy a két SIMON-jának a PÉTER és „PAL" nevekkel határozza meg a hivatását.

De a fejek és az arcok embertanilag is meghatározzák faji származásukat. Így a római egyház egyik „megszentelt" kegytárgya bizonyítja, hogy ez a „PAL" bizony nem servita. Tehát nem lehet azonos azzal a Saul rabbival, akinek - ugyanezen a kiállításon közszemlére tett és az egyház által őrzött ­ „legelső portréját" a „Saul-Rabbi" című fejezetben már bemutattam.

De vegyük fel az elejtett fonalat és foglalkozzunk csak tovább az Adiabene királysággal.

Miután sikerült a Pártus Monarchiához tartozó, de önálló ADIABENE királyság területét és EDESSA fővárosát is megtalálnunk, azt hiszem, hogy az olvasó természetes következménynek fogja tekinteni azt a következtetést, mely szerint: az Adiabene királyi hercegnek - a Pártus Jézusnak - tanítása nemcsak a Vele együttélő Samaria-Galilea népénél talált hűséges követőkre, hanem az Adiabene királyság területén élők is ugyanezt a ..hitvallást" követték. Egy korábbi munkámban így írok:

„...a méd-örmény - a régi UR4RTU népe - a Van-tó környéki káld-uralom népe, a subar-szabírok Jézus követők lesznek anélkül, hogy valaki őket „megtérítené". Vállásuk egyszerűen megtisztul a jézusi igaságokkal." (Káldeától Ister-Gamig I. köt. 160. oldal).

Ide kell sorolnunk még a kaukázus felett települteket is, mert ott hun-szabír véreink laktak. Sok író „massagétáknak" nevezi őket. de csak hun-magyarok ezek, hiszen:

„...a korai orosz krónikák - több évszázaddal a bizánci írók után - még a Kunkázust MAGYAR HEGYSÉGNEK hívják. " (Hodinka Antal: Orosz Évkönyvek Magyar Vonatkozásai, Budapest, 1916. 33., 68., 349. oldalak)

Ugyanezt tették Örményország hajdani lakosainak, a hun-magyar­szkítáknak Jézus korában az örményekkel együtt élő leszármazottai is, hiszen az örmény királyok is hun-arsacida királyi vériek voltak. De Örményországban is megtaláljuk a „magyar" vonatkozásokat.

Ugyanis Örményország délnyugati részén - tehát a Van-tótól északra - állt ebben az időben „MATZAR" (Magyar) vára, arait a perzsák ellen harcoló bizánci hadsereg Kr. u. 587-ben újra felépített. " (Bobula Ida: „Sumer-Magyar Rokonság" 98. oldal).

Ennek a MATZAR (Magyar) nevű erődítménynek a létezése az örmény történészek azon adatait bizonyítja, amelyekben ők a magyarokat az örményekkel együttlakó és együttélő testvér-népnek neveik. Sőt, a Kaukázusi „vaskapuk" építőinek is a magyar ajkú népeket (úz, szabír, guda-magyar, madzsar stb.) mondják. Azt is írják, hogy:

„A kunkázus bércei felett, az Őrményországgal határos Hunok-Orszszága fekszik és a két orszszágot a „hun-Kapuk" választják el egymástól (mely név már a Kr. e. 11. században ismeretes volt)." (Lukácsy megnevezett könyvének 104., 105., 107. oldalai) '

De a Jézus-Hit követésében igen nagy szerepet játszanak ezeknek a kaukázusi területeknek szabír-magyar népei, mert - mint majd látni fogjuk - ők lesznek a minden júdaisszágtól mentes „Anyajogú Szentháromságnak" egyetlen védelmezői és megtartói.

Az elmondottak után azt kell valóságnak elfogadni, hogy:

az egész Pártus Birodalomban, Örményországban és az Adiabene királyság területén még Jézus Urunk életében megszilárdul és a Feltámadás után - a Pártiában működő Apostolok munkájával - tökéletesen megszemeződik az a régi hiedelem, amit a történések „mágus-vallásnak " neveznek. Itt hangsúlyozni kell azt, hogy Jézus összes, életben maradt Apostola a Pártus Birodalom területén hirdeti Jézus Igéjét.

András - Örményországban, Taddeus és testvére „PAL" (kánóni Simon) Edessában, Tamás és Fülöp Szkítiában (a Káspi térségben és a Kaukázus felett). A többiek is itt vannak, de az ortodoxia inkvizíciója minden nyomukat megsemmisítette. A Jézus-Hitnek ez a megszilárdulása pedig évszázadokkal megelőzi azt a „kereszténységet", amit Konstantin császár tesz „római államvallássá". A Pártus Birodalomban így megalapozott - minden júdaiságtól mentes kereszténység - a Sippar-i ún. „mágus papság" szervezésével aztán Síppart teszi a pártus .,Vatikánná".

Már tudjuk, hogy itt találták meg azt az ékiratos táblát, amelyen Jézus Urunk születésének ideje volt jövendölve és a síppári bölcsek, akik tudtak az „ég könyvében" olvasni, irányításuk szerint indultak el a kereszténységben ünnepelt Három-Királyok Pártiából Betlehembe köszönteni a "gyermeket, aki született nekünk" a Pártus Hercegben.

Az Adiabene királyság uralkodói

Már tudjuk, hogy EDESSA volt az Adiabene királyság fővárosa. Nagyon nehéz a rendelkezésre álló irodalomban a Pártus Birodalmi uralkodási sorrendeket és az uralkodók neveit megtalálni, mert a monarchia hercegségeinek urait is sokszor az Arsacidák közé sorolják, vagy olyan neveket írnak, melyek értelmetlenek. Így találtam meg pl. Edessa királyai között Gutschmidt (1876) munkájában a „MA'NÚ" király nevet.

Ilyen ékezettel és így nem lehet tudni, hogy a jelzet „U" hogy hangzik? - Ezt a nevet tehát „MA-RI-NA" = „Istenanya embere" jelentésűnek olvasom. Ez a név tökéletesen beleillik a hiedelembe.

Az uralkodási sorrendet kezdem azzal az Abgar-ral, aki Jézus Urunkkal volt kapcsolatban és a „Nagy" melléknevet is viselte, Tehát:

Kr. u. 13-50: V. (Nagy) ABGAR. Után a fia következik.

Kr. u. 50-57.: V. MARINA. Követi fia.

Kr. u. 57-71.: VI. MARINA, majd

Kr. u. 71-91.: VI. ABGAR. A következő király fontos a hiedelemben.

Kr. u. 91-109.: SANATURK, első a "Szent Sólyom" koronával.

Kr. u. 109-116.: VII. AB~AR. Utána nincs pontos adatunk.

Következnek: V11. és VIII. MARINA, V1I1. Abgar 212-ben, IX. Abgar és

Kr. u. 240-252.: X ABGAR, azzal a megjegyzéssel, hogy

Kr. u. 242-től kezdve Edessa római megszállás alatt van, de a régi királyi ház tagjai nem ellenségei Rómának.

SANATURK vezeti be az Adiabene királyoknál Jézusnak - a Pártus Hercegnek - „isteni kiválasztottsági emlékeként" azt, hogy az Adiabene ház uralkodói olyan koronát viseljenek, mely homlokukra a „Szent Sólymot" teszi.

Jézus Édesanyjának - Máriának - halála után vezetődött be ez a korona­viselet, de ugyanakkor a királyné fejdísze is Mária kiválasztottságát jelképei. A királyné fejdíszének éke: a „Fény-Fia ", aki az Adiabene királyi „szűztől született. Így mutatják meg az Adiabene dinasztia királyai azt, hogy ők „Jézus­házi" uralkodók.

Bemutatom felnagyítva a királynénak a fejdíszét. Én úgy látom, hogy a napsugarakkal ékesített „Fény-Fia", a trónuson illve, van ott. Ezt a szimbolumot kétféleképpen értelmezhetjük:

1.) Ha elfogadjuk a „titkos társaságoknak" a vérségi öröklésre vonatkozó, „Szent-Páli" nyilatkozatát, (amit említek az előbbi fejezetben), akkor ez a jelkép Jézus fiára emlékeztet, akit Mária Magdalától születettnek mondanak a „titkos társaságok". Ebben az esetben SANATURK a Pártus Hercegnek - Jézus Urunknak - a leszármazottja lenne.

2.) Ha viszont - szintén az előbbi fejezetben bemutatott - Hatrai szoborra gondolunk, mely azt hirdeti, hogy egy gyermek (Jézus) születik nekünk, akkor a királyné fejdíszén a „Fény-Fia" annak a „királyasszonyi kötelességnek" a parancsolója, mely a „lézus-házi" királyfiak születésére serkent, hogy az Adiabene-dinasztia királyai - a Feléd tartott tenyerükkel - a népet boldogító uralkodásukban maradjanak meg Jézus Király igaz és az ősi hitet megtartó utódainak sokáig, nagyon sokáig.

aranylaci